HunHír.info

2019. Újkenyér hava 26. nap, Füvellő napja.

Hunhír olvasó: Négerek zaklatják a magyar lányokat Budapesten

2014. február 06. 15:13
Hunhír.info (Tudósítónktól)

nyomozas250.jpgMunkám miatt sokat járok a Deák tér és az Astoria közt. A templom és az aluljáró után a Károly körúton van egy buszmegálló, ahonnan a Hop on Hop off városnéző buszjáratok indulnak. Itt szinte mindig négerek dolgoznak. Lasszóval fogják a turistákat. Pár napja megjelent egy nagyon magas néger, bőven 190 cm fölött van. Ez megalapozza a magabiztosságát. Úgy véli, minden magyar lány csak rá várt. Sűrűn ajánlgatja a szexuális szolgáltatásait.

Menedék - Baráthosi

Ma délelőtt is beszólt egy lánynak, aki mellett ott sétált a barátja. A huszonéves egyetemista forma fiatalember visszaszólt. Erre a néger azt ordította, hogy rasszista, menj haza. A fiú megállt és közölte ő itthon van, te menj haza. Erre egy másik négerrel együtt megindultak feléjük. Ekkor léptünk oda az ismerősömmel. A négereket ez megállította, így már nem voltak túlerőben. Meglepetésünkre még egy fiatal fiú megállt mögöttünk. Lehet, ébred a magyar ?

A NAV figyelmébe kellene ajánlani ezeket a cégeket, akik szinte csak négereket foglalkoztatnak, mert állítólag egyet sem jelentenek be közülük. Azért zaklatják agresszíven a turistákat, mert csak jutalékot kapnak, az eladott jegyek után. Így bejelenteni is fölösleges a szervező cégek
szerint. Ezeknek a cégeknek köszönhetjük, hogy Budapest tele van négerrel. Ideje lenne, ha végre kapnának egy alaposabb munkaügyi ellenőrzést ! Az is megérne egy fordulót, hogy vajon melyiknek van munkavállalási engedélye ! A legtöbb ráadásul illegálisan tartózkodik az országunkban. A hatóságok meg hallgatnak, és semmit sem tesznek.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Baráthosi összes turáni könyve I-II. - Baráthosi Balogh BenedekBaráthosi összes turáni könyve I-II.
Könyv - Bolti ár: 16 990 Ft
Internetes ár: 12 990 Ft
24% internetes kedvezménnyel
Százéves Trianon - Drábik JánosSzázéves Trianon
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 3 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Ady Endre és a Nyugat - keménytáblás - Raffay ErnőAdy Endre és a Nyugat - keménytáblás
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Anunnaki csomag - 2 könyv együtt kedvezőbben - Zecharia Sitchin - Chris HardyAnunnaki csomag - 2 könyv együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 11 000 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
27% internetes kedvezménnyel
Itt van a kutya elásva! - Bárdosi VilmosItt van a kutya elásva!
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat