HunHír.info

2017. Magvető hava 22. nap, Előd napja.

Hihetetlen, de elhangzott államtitkári szinten: a holocaust magyarságunk elárulása is

2014. január 28. 11:32
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

A holocaustkultusz szertartásrendjében újabb fejezethez érkeztünk tegnap, amikor is Lázár János államtitkár az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) párizsi székházában tartott ünnepi megemlékezésen kijelentette: 'A holocaust a magyarok számára ősi, bibliai bűn: testvérgyilkosság. Tagadása, elárulása mindannak, amire a kultúránk, nemzeti azonosságtudatunk épült. Magyarságunk elárulása is.' Amint a Mazsihisz honlapja 2014. január 27-i hírcikkéből kiderül, még hozzátette azt is, hogy 'a magyar állam egyes vezetőit súlyos, személyes felelősség terheli a magyar zsidók deportálásáért. Saját polgáraik halálra ítéléséért. A magyar állam nem volt képes megvédeni saját polgárait, de nem is követett el minden tőle telhetőt.'

Magyar Menedék - Nincs kegyelem

Hadd ne kelljen, ki tudja már hányadszor, Hunhír-ötpercet tartanunk a holocaustfogalom eredetéről, vagy arról, nem fából vaskarika-e a 'magyar zsidó' meghatározás? Alighanem fontosabb ennél a fentebbi szöveg egyértelmű üzenete, a kollektív bűnösség hirdetése, Benes, Dimitrov, Sztálin, Morgenthau, Rákosi szellemében. Vagyis eszerint minden nép s nemzet kollektívan bűnös, kizárólag a 'holocaust'-ért. Amiért minden polgárának vezekelnie kell, leginkább azzal persze, hogy szüntelenül kárpótlást fizet a holocaustvallás híveinek.

Igen, hihetetlen, de elhangzott tehát, mégpedig államtitkári szinten, amiről talán hajlamosak voltunk azt hinni, hogy az már végképp a múlté, a kollektív bűnösség fejünkre olvasása. De persze nemcsak Lázártól, Ádertől is. A holocaustvallás szertartásrendjében ministráló köztársasági elnök közleménye szerint is 'a magyar zsidók tragédiája egész politikai nemzetünk fájdalma és pótolhatatlan vesztesége'. Ugyanakkor arra szólított fel minket, kollektív bűnösöket, hogy mégis 'juttassuk kifejezésre nemzetünk egységét és eltökéltségét abban, hogy a szabad és demokratikus Magyarország polgárai semmiféle közösséget nem vállalnak semmilyen emberellenes eszmével vagy ideológiával, sem azokkal, akik a huszadik századi történelmünk során a magyar állam nevében követtek el jóvátehetetlen bűnöket saját honfitársaikkal szemben'.

Bízva abban, hogy ha a holocaustvallás dogmáit tagadni már nem is, de azok értelmezésével kapcsolatban kérdezni azért mindenesetre még lehet, ezúttal tudakozódunk, a 'semmilyen emberellenes eszme vagy ideológia' kategóriába az Izrael állam által lassan hét évtizede világszerte következetesen alkalmazott politikai-gazdasági agresszió is beletartozik?

Addig is, amíg a holocaustdogmatikusok kérdésünk megválaszolásán törik fejüket, hadd emlékeztessünk Csurka István 2003. szeptember 11-én Várnai-Shorer Judithoz, Izrael akkori magyarországi nagykövetéhez írt nyílt levele üzenetére:

'Asszonyom, mi annyira fogyatkozunk, hogy nem érünk rá az auschwitzi áldozatokat föl- és alábecsülni számszakilag. Hiszen úgyis reménytelen, mert feltámasztani egyet sem tudunk. Ehelyett, tehát a sűrű holokausztozás helyett részt kellene vállalni az ország, a nép nehézségeinek feloldásából, a kilábalásból.'

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Őseink Fényvallása - Bíró LajosŐseink Fényvallása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel
A 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinA 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Visszatért - Trianon és a revízió - Zetényi Csukás FerencVisszatért - Trianon és a revízió
Könyv - Bolti ár: 7 900 Ft
Internetes ár: 6 715 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nem jöttünk mi sehonnan sem DVD - Jelenczki IstvánNem jöttünk mi sehonnan sem DVD
DVD - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 970 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat