HunHír.info

2017. Magvető hava 23. nap, Nemzeti ünnep, Gyöngy napja.

„Azt, amit a magyar ezer éven át itt a Kárpátok alatt kibírt, semmi más európai nép nem bírta volna ki”

2013. május 26. 13:16
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

A címadó mondat egy valaha országosan ismert katolikus paptól, Nyisztor Zoltán (1893-1979) pápai prelátustól való, egy olyan korból, amelyben Isten szolgái az őserőként bennünk lakozó töretlen élethitünket hirdették, tudva, hogy a magyar valaha „harcolt, küzdött, vérzett, ameddig lehetett és kilátásos volt, s amikor nem, szemére vágta a kalapit, összehúzta magán a ködmönt és várt dacosan, keményen, amíg a vihar elmúlt. Kiböjtölte a szeleket és az orkánokat, s ha megakadályozni nem tudta, hát megúszta vagy kivárta a veszedelmeket”.

Magyar Menedék - Nincs kegyelem

Nyisztor Zoltán a Bangha Béla jezsuita által 1913-ban alapított, majd halála után általa szerkesztett „Magyar Kultúra” című társadalmi és tudományos szemle 1940. szeptember 20-i számában megjelent „Magyar mivoltunk lényege” című írásában egyfelől tényként állapította meg, hogy „a magyar jellem nem kevésbé mély és alapvető vonása az erősség és a kitartás”, de „nem annyira a jóban, mint a rosszban, nem annyira a szerencsében, mint a szerencsétlenségben”, másfelől mégis így folytatta önjellemzésünket:

Szentül meg vagyok győződve arról, hogy azt, amit a magyar ezer éven át itt a Kárpátok alatt kibírt, semmi más európai nép nem bírta volna ki. Mások régen összeomlottak volna annyi sorscsapásra, mint amennyi bennünket ért s talán nemcsak szabadságukat vesztették volna el, hanem nyomtalanul eltűntek volna a népek temetőjében. A magyar azonban állta a vihart! Az a bizonyos passzivitás, amit róla emlegetni szoktak, csak egy bizonyos fokig jelent tunyaságot vagy hibát, de azon túl mint passzív rezisztencia már őserőt, mely egy maroknyi nemzet létét is biztosítani tudja. A magyar történelme folyamán gyakran került a megsemmisülés meredélyeire, de állta a vihart. Harcolt, küzdött, vérzett, ameddig lehetett és kilátásos volt, s amikor nem, szemére vágta a kalapit, összehúzta magán a ködmönt és várt dacosan, keményen, amíg a vihar elmúlt. Kiböjtölte a szeleket és az orkánokat, s ha megakadályozni nem tudta, hát megúszta vagy kivárta a veszedelmeket. Őserő ez, a legnagyobb, mert legösztönösebb őserők egyike s a szabadságszeretet és a katonavirtus mellett ez lett a magyar fennmaradás alapköve!”

Marosi Arnold (1873-1939) székesfehérvári cisztercita főgimnáziumi tanár „Átöröklés és nemzetvédelem” című könyvében nem mellesleg előtte tizenhat évvel korábban kísértetiesen hasonlóan értékelte karakterünket:

„Hogy a magyar oly nehezen kapható cselekvésre, ennek oka a pusztai táj hatásain kívül viszontagságos sorsa is. Az őshazából kiszakadva, fajának magányosan álló szigetét az idegen áramlatok sohasem hagyták nyugodtan, vagy ha néha-néha sikerült is ezeket megfékezni, akkor meg a turáni átokként emlegetett széthúzás tette próbára életerejét. Sorsa hasonló a sziklabércen magányosan álló fenyőszálhoz, amelyet bárhogyan tépdes is a vihar és gyötör a téli fagy, zöld köpenyében dacosan állja helyét. Ilyen a magyar is. Az átélt szenvedések letörlés helyett megedzették, épp azért a veszélyt, amelyet megszokott, nem sokba veszi. Szavajárása: láttam én már különb dolgot is. Ez akkor válik el, mikor szemtől-szembe kerül az ellenséggel. Ilyenkor föléled benne a nomád ember szembeszállásra kész bátorsága, amelynek fejlesztésére az állandó megtelepedés után is annyi alkalmat adott a magyarságnak ezeréves küzdelme.”

A Marosi által emlegetett „szembeszállásra kész bátorság” persze köztudomásúan mintha megcsappant volna körünkben a huszadik századdal el nem múlt, lelkiségünktől idegen, sőt arra kifejezetten ártalmas szellemi áramlatok elhatalmasodása miatt.

Varga László (1901-1974) jezsuita szintén a „Magyar Kultúrá”-ban 1940. január 5-én közölt cikkének (Az evangélium botránya) sorai bizony éppen ezért válnak ijesztően időszerűvé. Szerinte az egyre virulensebb istentelenség „minden sikerének egyetlen magyarázata a tömegember vaskos tudatlansága és az állítólagos műveltek vallási műveletlensége”, az, hogy ugyan szabadulni akar mindattól, ami egyértelműen szennyként önti el világunkat, „de csak úgy, hogy erkölcsi erőfeszítésbe ne kerüljön”, nehogy véletlenül is kivívja a rontáshozók haragját, amiért is talán soha nem látott a felelőssége az emberiséget Krisztushoz vezetni hivatott papságnak, hogy azok képviselői elmondhassák a népek apostolával: „Ha még az embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék”. (Gal 1, 10.) Ha valakiknek, nekik kötelességük tehát, hogy az alábbi alapigazságra figyelmeztessék vezetettjeiket:

„Nem szabad a régi rendszer vezetőit, akik semmi jót és semmi rosszat nem felejtettek, ismét szóhoz és hatalomhoz engedni. Félre kell állítani tehát, sőt szükség esetén meg kell bélyegezni mindazokat, akiknek erkölcsi ízlése minden közéleti áramlathoz alkalmazkodni tud.”

Egyértelműen áthallásos sorok, ugye? Alighanem az iménti szavak megfogadása az ára annak, hogy a történelem végezetéig igaz legyen Nyisztor elégszer nem idézhető vallomása:

„Szentül meg vagyok győződve arról, hogy azt, amit a magyar ezer éven át itt a Kárpátok alatt kibírt, semmi más európai nép nem bírta volna ki. Mások régen összeomlottak volna annyi sorscsapásra, mint amennyi bennünket ért s talán nemcsak szabadságukat vesztették volna el, hanem nyomtalanul eltűntek volna a népek temetőjében.”

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

KRESZ - 2017-es kiadás - Hack Emil szerk.KRESZ - 2017-es kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Nincs kegyelem DVD - Matúz GáborNincs kegyelem DVD
DVD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
21% internetes kedvezménnyel
A gondolatgyárak - F. William EngdahlA gondolatgyárak
Könyv - Bolti ár: 3 790 Ft
Internetes ár: 3 032 Ft
20% internetes kedvezménnyel
 - Rákos Katalin
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 2 967 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A jövő elkezdődött - Bogár LászlóA jövő elkezdődött
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 550 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat