HunHír.info

2017. Álom hava 15. nap, Bábolna napja.

Csurkát akarják helyére tenni azok, akik nemcsak politikájából, hanem nemzeti elkötelezettségű írói munkásságából sem kérnek

2012. szeptember 23. 12:10
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

csurka_i250.jpgElőször is szögezzük le, irodalmunk egyetlen alkotóját, így Csurka Istvánt sem kell senkinek a 'helyére tennie', mert függetlenül az ítészek ítéleteitől, ott volt az már a kezdetektől fogva, függetlenül attól, milyen műfajban alkotott, így aki például kezébe veszi a Püski Kiadónál megjelent életműsorozata köteteit s az azóta megjelenteket, arról győződhet meg, hogy számára az író spirituális, a szó eredeti görög értelmében mindvégig politikus azáltal, hogy az általános örök emberi-erkölcsi értékek művészi tolmácsolásával karöltve - függetlenül attól, mennyire 'engedi be' ugyebár a 'nyugati hatások'-at - népe, nemzete sorsrétegeinek elsőrendű feltárója, s ilyenek voltak bizony múlt századunkban közülük legnagyobbjaink, Ady Endrétől kezdve Szabó Dezsőn, Németh Lászlón, Sértő Kálmánon, Erdélyi Józsefen, Alföldi Gézán, Wass Alberten, Nyirő Józsefen át Csurka Istvánig.

Magyar Menedék - Hamis zászlós

A 'Népszabadság' 2012. szeptember 21-i számában arról olvasunk, hogy elhunyt klasszikus drámaírónk - 'akit megevett a politika' - 'teljes életművét természetesen nem tehették még mérlegre a tanulmányok írói, de a helykeresés már elkezdődött': tipikus esete ez korunk szellemi elsötétülésének, annak, hogy a magyar nemzeti identitás feltámadásától félők akarják örökösen megmondani, kinek hol a helye, mit tartsunk fontosnak és mit ne egy drámaíró életművéből.

Az említett lapszámban Papp Sándor Zsigmond 'felemás'-nak tartja drámaírónk irodalomtörténeti megítélését, tekintettel arra, hogy számos olyan újabb irodalomtörténetünk, mint például a Szegedy-Maszák Mihály-Veres András szerzőpáros által szerkesztett (A magyar irodalom történetei, 2007) és Grendel Lajosé (A modern magyar irodalom története (Magyar líra és epika a XX. században), 2010) 'nem szentel önálló részt' neki, ugyanakkor az utóbbi szerint 'ha tanítania kellene Csurkát, akkor a hatvanas és hetvenes évek élvonalába sorolná be', viszont politikai kérdésekben messze nem ért vele egyet, így 'a nyolcvanas évekből már egyetlen jónak nevezhető darabját sem tudná megnevezni', mivel akkorra 'a politika egyszerűen megette Csurka Istvánt, a legnagyobb sajnálatunkra', végül Schein Gábort idézi, aki szerint kora drámairodalma és színpadi világa, így az övé is, 'teljesen zárt' volt, nem engedte be az 'európai hatások'-at, egyedül az országba érkező 'orosz rendezők'-től kapott 'némi inspiráció'-t.

Először is szögezzük le, irodalmunk egyetlen alkotóját, így Csurka Istvánt sem kell senkinek a 'helyére tennie', mert függetlenül az ítészek ítéleteitől, ott volt az már a kezdetektől fogva, függetlenül attól, milyen műfajban alkotott, így aki például kezébe veszi a Püski Kiadónál megjelent életműsorozata köteteit s az azóta megjelenteket, arról győződhet meg, hogy számára az író spirituális, a szó eredeti görög értelmében mindvégig politikus azáltal, hogy az általános örök emberi-erkölcsi értékek művészi tolmácsolásával karöltve - függetlenül attól, mennyire 'engedi be' ugyebár a 'nyugati hatások'-at - népe, nemzete sorsrétegeinek elsőrendű feltárója, s ilyenek voltak bizony múlt századunkban közülük legnagyobbjaink, Ady Endrétől kezdve Szabó Dezsőn, Németh Lászlón, Sértő Kálmánon, Erdélyi Józsefen, Alföldi Gézán, Wass Alberten, Nyirő Józsefen át Csurka Istvánig.

Igen, Csurka Istvánig, aki nem véletlenül vallotta magáénak a felsoroltak közül leginkább azt a Szabó Dezsőt, akit, amint leghűbb értői közül Gombos Gyula írta, 'sem írói működésében, sem emberi sorsában nem lehet megérteni, ha nem vesszük figyelembe, hogy az őt hajtó szenvedélyek közt a legállandóbb és legmeghatározóbb a politika volt: politika a szó legszélesebb, egy egész nép sorsát igazító értelemben', aki ezért mindig felülkerekedett a pártérdekeken, ha a nemzet végső sorsáról volt szó, aki ezért állt ki a szálfaegyenesek intellektuális becsületességével és morális optimizmusával a hazánkat totálisan gyarmatosítók ellen szervezett megmozdulásokon még nagybetegen is, mert tudta, a hűség mindhalálig kötelezi a mégoly fájó létigazságok megfogalmazására, amint tette ezt már az erdélyi falurombolás meghirdetésekor ottani véreink védelmében írt drámájában (Megmaradni, 1988) és Cassandra-levélnek beillő dolgozatában (Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán, 1992), vagy a kommunizmusnál százezerszer veszedelmesebb liberalizmus társadalomirtásának megannyi szimptómáját elemző, Alekszandr Szolzsenyicin által ihletett szemfelnyitó tanulmányában (Az áldozat imperializmusa, 2008).

Csurkát akarják tehát helyére tenni azok, akik nemcsak politikájából, hanem nemzeti elkötelezettségű írói munkásságából sem kérnek? Akkor jobb, ha nem vele kezdik a sort, hanem mondjuk Arany Jánossal, aki 'Kozmopolita költészet' című költeményében egyenesen így vallott 'ars poetica'-ként hivatásáról:

Nem szégyellem, nem is bánom,
Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett írományom
S hazám földén túl se' jár:
Hogy nem 'két világ' csodája -
Lettem csak népemböl egy:
Övé (ha van) lantom bája,
Övé rajtam minden jegy.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
Őseink Fényvallása - Bíró LajosŐseink Fényvallása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Kozmikus Hologram - Jude Currivan PhDKozmikus Hologram
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 992 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat