HunHír.info

2018. Áldás hava 21. nap, Csóbán napja.

A második bécsi döntés üzenete: a teljes revízió hozhat csak gyökeres megoldást + archív képek!

2012. augusztus 30. 12:18
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

horthy_erdelyben250.jpg1940. augusztus 30., az Észak-Erdélyt és Székelyföldet az anyaországnak ítélő második bécsi döntés, valamint az azt követő erdélyi bevonulás üzenete, hogy fokozatos nemzetépítéssel nem az autonómia, hanem, tűnjék pillanatnyilag bármennyire is illúziónak, a teljes revízió hozhat csak gyökeres megoldást, hiszen nem nekünk kellene autonómiát adniuk a románoknak, hanem nekünk lehetne nekik, ha akarjuk, továbbá, hogy ugyanakkor ideje lenne végre belátniuk legalább a józanabb románoknak, hogy csak általunk lehet nekik is életük, vagyis nem mi vagyunk ellenségeik, hanem ugyanazok, akik mindkettőnknek, vagyis a globális háttérhatalom.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018



Hiába sulykolják belénk örökösen, hogy „minek a teljes területi revízió, úgysem tudnánk mit kezdeni a visszatért, zömében már amúgy is idegenek lakta országrészekkel”, és „minek kesergünk erdélyi ásványkincseink elvesztésén, amikor egy kilogrammnyi kvarchomokból is mennyi energia nyerhető”, Istenadta ösztönnel kell ragaszkodnunk mindahhoz, ami a miénk, amit, Juhász Gyula szavaival, „magyar erő szerzett vitézül / S magyar szív és ész tartott meg bizony” .



Ha a tollunkat elveszi valaki, még nem az övé. Csak akkor lesz az övé, ha neki adjuk. Addig csak bitorolja. Így kellene viszonyulnunk a Kárpát-Duna Nagyhazához is, ugyanis soha nem adtuk oda Erdélyt Romániának. Ha mégis elvették, kötelességünk visszavennünk. Amikor például visszatért 1938-ban az Első Bécsi Döntéssel a Felvidék zömében magyarlakta területe, Joseph Goebbels, a nemzetiszocialista Németország propagandaügyi minisztere például azon csodálkozott, hogy miért nem élünk további revíziós lehetőségekkel, így miért nem vonulunk be a nyugati Őrvidékre is? Aligha van rá magyarázat, miként arra is, miért mondja ma a Kolozsvárról anyaországunkba érkezett vérünkre valaki, hogy román, vagy miért feleli a sepsiszentgyörgyi magyar boltos arra a kérdésre, miért nincs nála magyar felirat, hogy azért, mert „ez Románia”?





Közmondásosan a kutya sem azt ugatja meg, akitől fél, hanem aki tőle fél. Miért félünk önmagunktól, történelmünktől? 1940-ben minden oláh uralom ellenére is még zöld volt a Székelyföld. L. Rádai Ilona írja torokszorító regényében (Sikolytó Erdély, 1942): „Épülnek ezeken a tiszta székely vidékeken a nagy cifra oláh templomok, de vajon ki fog oda bemenni? Építhettek ti oláhok akkora díszes templomokat, mint a római szent Péter templom, nem lesz magyar, aki bemegy díszes falai közé. Adóztatjátok a magyart, lehúzzátok a bőrét hétszeresen, de egy utat meg nem javíttok. Az utak romlanak, és ha ez így folytatódik, egyik faluból a másikba is nehéz lesz eljutni, télen pedig valósággal el lesznek zárva a világtól. A nép szenved, de büszkén viseli a sorsát: fiait gyötrik, bántalmazzák, katonának viszik, és oláhul kell megtanulnia a jobbra átot, balra átot. Messzire viszik őket, távol egymástól, hazájuktól, elszórják egymástól őket, hogy magyar szót ne hallhassanak, de magyarságukon változtatni nem tudnak. Hazajön az agyongyötört székely fiú és lerázza magáról az oláh sallangot: több oláh szót nem mond ki, csak ha muszáj, és a fiát titkon tanítja a Himnuszra.”



1940. augusztus 30-a, az Észak-Erdélyt és Székelyföldet az anyaországnak ítélő második bécsi döntés, valamint az azt követő erdélyi bevonulás üzenete tehát változatlanul az, hogy fokozatos nemzetépítéssel nem az autonómia, hanem, tűnjék pillanatnyilag bármennyire is illúziónak, a teljes revízió hozhat csak gyökeres megoldást, hiszen nem nekünk kellene autonómiát adniuk a románoknak, hanem nekünk lehetne nekik, ha akarjuk, továbbá, hogy ugyanakkor ideje lenne végre belátniuk legalább a józanabb románoknak, hogy csak általunk lehet nekik is életük, vagyis nem mi vagyunk ellenségeik, hanem ugyanazok, akik mindkettőnknek, vagyis a globális háttérhatalom.



Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18. - Összeesküvés elméletek sorozatHitler titkos aktái - Összeesküvés elméletek sorozat 18.
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat, és viseljük a teheneket? - Melanie Joy Ph. D.Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat, és viseljük a teheneket?
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 500 Ft
29% internetes kedvezménnyel
Gyógyítások a méhészet termékeivel - Kovács József természetgyógyászGyógyítások a méhészet termékeivel
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Határtalan bűnözés - Udo UlfkotteHatártalan bűnözés
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat