HunHír.info

2013. Ígéret hava 19. nap, Oguz napja.

A szocionokat támadja a zsidó ávós terrorpár kölke

2012. július 24. 20:24
Hunhír.info

A Demokratikus Koalíció szerint az MSZP kezdeményezésével ellentétben a "Fidesszel nincs miről egyezkedni gazdaság- és társadalompolitikában", ehelyett a demokratikus pártok közös feladata a meggyőző ellenzéki alternatíva felállítása. A degenerált kajmánok továbbra is szereptévesztésben vannak. Nem kerültök hatalomra egy tőről metszettek, mert akkor itt igen nagy vircsaft lenne. Nagyobb, mint amiről mesélgettek...

A zsidó ávós terrorpár, Körmös Bauer és hasonló jó tulajdonságokkal rendelkező felesége frigyéből származó hiperliberális hibbant, Bauer Tamás a degenerált kajmánok alelnöke keddi közleményében úgy fogalmaz: a DK nem érti, hogy miért és miről akarnak a szocialisták egyezkedni a Fidesszel. Álláspontjuk szerint ugyanis Orbán Viktor világossá tette, hogy nem enged a Fidesz gazdaságpolitikájából, és nem enged az "antiszolidáris jövedelempolitikából" sem.

Szekeres Imre az MSZP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője hétfőn jelentette be, hogy pártja egyezséget kezdeményez a kormány, a demokratikus ellenzéki pártok, a szakszervezetek és a munkaadók képviselői között egy olyan hosszú távú gazdasági programról, amely segíti a növekedés beindítását, és amely az IMF/EU-megállapodás alapja lehet. Na jó, amikor a zsidó ávós kölke kóstolgatja a veszprémi bolsevikterror párttitkár egykori judeobolsevik táskacipelőjét.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Gyógyító gondolatok - Papp LajosGyógyító gondolatok
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 960 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A székelyek származásáról és intézményeiről - Orbán BalázsA székelyek származásáról és intézményeiről
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 615 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kis magyar hadtörténet
Kis magyar hadtörténet
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Test és vér CD + ajándék koncertjegy! - HungaricaTest és vér CD + ajándék koncertjegy!
CD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 3 420 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A szeretet bölcsője - Böjte CsabaA szeretet bölcsője
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2013 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat