Pécsett zúgott a veszélyes negyedben: akkor is van cigánybűnözés!
2012. július 23. 21:16Hunhír.info
A halálbüntetés mellett körülbelül félezren, míg ellene mintegy ötvenen tüntetnek Pécsen hétfő este, miután Bándy Katát végső nyugalomra helyezték szülővárosában Szekszárdon. A Jobbik által is támogatott cigánybűnözés elleni tüntetésre egyből rászervezek a liberálisok, chartások, páholyok zsidó és cigány szervezetek
Körülbelül ötvenen gyülekeztek hétfő este a pécsi bölcsészettudományi karnál azok, akik nem értenek egyet a halálbüntetéssel. A demonstrálók a gyülekező után elindultak a halálbüntetés mellett és a cigánybűnözés ellen tüntetők gyülekezőhelyére. Transzparenseiken "A cigány nem bűnöző" és hasonló feliratok voltak olvashatóak.
A halálbüntetés mellett tüntetni kívánók egy része bérelt busszal érkezett a helyszínre, Árpád-sávos zászlókkal és nemzeti lobogókkal, valamint megjelentek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői is. A helyi tüntetőkkel együtt a fáklyás felvonulás résztvevőinek száma mintegy ötszáz főre nőtt. A hvg.hu információi szerint Vona Gábort is a helyszínre várják, valamint a Jobbik megyei elnöke is részt vesz a tüntetésen, több más jobbikossal együtt.
Az ellenük tüntetőket a rendőrök körülbelül száz méterrel arrébb megállították, így a két menet végül nem ért össze.
A halálbüntetés mellett és a cigánybűnözés ellen tüntető menet este 8-kor indult el, élén a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői haladtak, a menetelők egyharmadát azonban nagyrészt a helyiek tették ki. Tudósítók szerint mintegy száz méter hosszú lehet a menet, egyelőre atrocitás nem történt. A menetelők a Széchenyi tértől a Király utcán vonultak végig.
A Felső Vámház utcába érve a tüntetők azt skandálták, hogy "cigánybűnözés, cigánybűnözés, akkor is van cigánybűnözés".
A két tüntetés közül még múlt csütörtökön kezdték el szervezni a Facebookon a halálbüntetés mellett és a „cigánybűnözés” ellen rendezett tüntetést. A cigányok, zsidók, chartások, mások, antifák, partizánok, vállalt több generációs túlélők meg szokásuk szerint rátelepedtek az eseményre.
A „romló közbiztonság és ezzel együtt a terjedő cigánybűnözés ellen” szervezett fáklyás felvonulásra a Jobbik helyi szervezetei is toboroztak résztvevőket. A szervezők több üzenetükben is hangsúlyozták, hogy békés, méltóságteljes felvonulásra készülnek, amely során hétfő este nyolctól fáklyákkal járják be a meggyilkolt lány utolsó útját Pécsen a Nagy Jenő utcától egészen lakhelyéig, a Ledina utcáig.
A fáklyás felvonulásra válaszul ellentüntetést is kezdeményeztek a "Cigányság nem bűnözés" címmel, amely háromnegyed órával korábban kezdődik a fáklyás felvonulás helyszínén pár tucat cigány, libsi, antifa, millás, köcsögvédő, cigányeszköz-kezelő meg egyebek részvételével a rendőrök oltalma mögül.
Hunhír.info - hvg.hu
Kapcsolódó hírek:
- Ismét dolgoztak a vasazás mesterei - Ismeretlen eredetű fémtárgyak kerültek elő az autóból
- Elfogták az idős nő udvarában bóklászó cigányt
- Fejvesztve menekültek, még a szajrét is eldobálták a cigánybűnözők
- Feladta magát a a harmadik brutálisan kegyetlen cigánybűnöző rabló
- A cigánybűnözőknek, gazdáiknak útjában áll a Szebb Jövőért









