HunHír.info

2017. Fergeteg hava 20. nap, Balambér napja.

Történelemhamisítás Horn Gyula születésnapján

2012. július 05. 14:37
Szalay László - Hunhír.info

communism500_resize.jpgNagy esemény történt: Mesterházy Attila, az MSZMP elnöke, cikkben méltatta Horn Gyulát, aki ma töltötte be 80. életévét. Az írás a honi kiadású Népszavában jelent meg. Az még rendjén van, hogy a párt mai elnöke születésnapi méltatást körmöl a párt volt elnökéről, aki történetesen miniszterelnökként is dolgozott az ún. „rendszerváltozás” után. Az viszont megengedhetetlen, hogy meghamisítja a történelmi tényeket, szinte istent farag az egykori szocialista vezérből.

Magyar Menedék - Karácsony

Mesterházy Attila igazi fűrészpor ízű szöveget publikált a Népszavában. Aki járatos a régi kommunista korszak nyelvezetében, az rögtön felismeri: a hagyományos pártzsargonban íródott Mesterházy mester szövege. Csak ki kellett cserélni a megfelelő szavakat: régen a „haladó”, a „proletár internacionalista” volt divatban, ma az ugyanolyan bárgyú, jelentés nélküli „európai politikus” jelzős szerkezet.

Mesterházy értelmetlen szóömlenyét tehát nem akarom feltálalni az olvasónak, csupán az írás első két bekezdését idézem:

„Horn Gyula európai politikusként történelmi tettet vitt véghez, amikor a kelet-német emberek előtt megnyitotta Magyarország nyugati határait. Ezzel az első rést vágta a vasfüggönyön, ami elvezetett a berlini fal leomlásához, majd Németország, és később Európa újraegyesítéséhez.
Magyar államférfiként egyik kezdeményezője és fontos alakítója volt a fordulatnak, ami lehetővé tette a magyarországi rendszerváltást és a III. Magyar Köztársaság megteremtését.”


Amit olvastunk – történelemhamisítás. Horn Gyulának semmi szerepe nem volt abban, hogy a kelet-német emberek előtt megnyílt az osztrák-magyar határ. A határnyitáskor még nem létezett az MSZP (az csak egy hónappal később jött létre), az országot az MSZMP irányította, amelynek élén négyfős elnökség állt: Grósz Károly, Németh Miklós, Nyers Rezső és Pozsgay Imre. A kormányfő Németh Miklós volt, aki ebben az ügyben az elmúlt években többször is nyilatkozott. A kelet-németek kiengedése, az osztrák-magyar határ megnyitása nem Horn Gyula „magánakciója” volt – ilyesmi eleve elképzelhetetlen. A döntést a kormányfő vezetésével a szűk politikai vezetés hozta meg (ennek nem volt tagja Horn), ezt követően az volt már csak a kérdés, ki jelentse be a nyilvánosság előtt a döntést. Mivel külpolitikai jellegű döntésről volt szó, egyértelmű volt, hogy Horn Gyula akkori külügyminiszter kapta meg a feladatot, aki be is ballagott a tévéstúdióba, s jó nebulóhoz illőn elmondta azt, amit felettesei rábíztak. Magyarán: Horn semmilyen döntéshozatalban nem vett részt (sőt, kifejezetten akadályozta Némethék munkáját, ezt is olvashattuk), pusztán a „postás” szerepét játszotta el. Ha akkor a kormányfő úgy dönt, hogy mondjuk a kamaszkorú Győzike az alkalmas ember a feladatra, akkor ma Győzike lenne az „európai politikus”, őt ugrálnák körbe a bárgyú német „politikusok”.

Elképzelhető, hogy a Győzikével egyidős Mesterházy nincs tisztában Horn valós szerepével? Mi szükség van még most is a mítoszépítésre? Az elmúlt években Pozsgay Imre, Németh Miklós is elmondta a hiteles történetet – mégis Horn Gyulát méltatják állandóan. A németek is ezért a „tettéért” tüntették ki, de ezen nem kell csodálkozni: a híres német alaposság már a múlté, ráadásul politikai szempontok is felmerültek, ez az oka az ordító német hülyeségnek. Nem nekik, nekünk, magyaroknak kell tisztában lennünk azzal, hogy Horn Gyulának a német menekültek kiengedésében semmi szerepe nem volt. Itt az idő, hogy ezt végre világosan kimondjuk.

Azt is olvassuk Mesterházy mester írásában, hogy Horn „magyar államférfiként” egyik kezdeményezője, fontos alakítója volt a fordulatnak, vagyis a „rendszerváltozásnak”. Ez az állítás sem igaz. Tehát hazugság.

A 90-es évek elején két vaskos kötetben adták ki azokat a jegyzőkönyveket, amelyek Kádár bukása után az MSZMP vezető testületeinek az ülésein készültek. Meg lehet vizsgálni, miféle szerepe volt Horn Gyulának a „fordulatban”. Semmi. Többek között azért, mert akkoriban Horn még nem volt vezető politikus. Csak tucatból a nyolcadik. Horn Gyulát az ún. „rendszerváltozás” előkészítőjeként feltüntetni tehát ugyanolyan bornírt állítás, mintha valaki azt mondaná: Adolf Hitler lelkes zsidóbarát volt, politikája fókuszában az európai zsidó reneszánsz előmozdítása állt.

Miközben Horn Gyulát izmos hazugságokkal ünnepli Mesterházy MSZMP-elnök, érdekes módon nem tesz említést az ünnepelt múltjáról. Nem oly régen egy nyílt levélben Prohászka Ottokár emlékét mocskolva azt állította ez a szerencsétlen pártelnök:

„Prohászka antiszemitizmusa nem kérdés, hanem tény: nem vita tárgya.”

A műveletlen és modortalan MSZMP-elnök a Prohászka Ottokárhoz képest teljességgel jelentéktelen Horn Gyulát méltatva egy szót sem ejt a munkásmozgalom eme kipróbált harcosának a múltjáról. Arról az időszakról beszélek, amikor a Gyula még nem volt „európai politikus”. Amikor még a pártközpontban, vagy külügyes csinovnyikként tengette a napjait. Amikor még kissé fátyolos, de vigyázó szemét Moszkvára vetette két fröccs között.

Horn Gyula 1956 novemberében magára öltötte a pufajkát. Fegyverrel támogatta a hazaáruló Kádár-kormányt. Meg is kapta érte a magas kitüntetést a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány”-nak nevezett moszkovita söpredéktől.

A karrierista, kicsinyke létére igen energikus törtető Horn Gyula 1994-ben miniszterelnök lett. Az ún. „rendszerváltozás” első nagy, látványos szégyene volt az ő kormányfősége. Egy igazi, hamisítatlan kommunáci vezette az országot. Ő volt az, aki – az átvilágító bírák lemondásra fölszólító határozatát semmibe véve – az érintettségét firtató kérdésre ezzel a vállrándító kérdéssel válaszolt: „Na és?”
Horn Gyula így vonul majd be a történelembe: ő volt a pufajkás, „na és?” kormányfő. A politikusi züllöttség mintapéldánya. Az erkölcstelenség bajnoka. Akit most „európai politikusként” ünnepel a múlt mocskával megbirkózni képtelen pártja és annak modortalan elnöke.

Jó lenne, ha Mesterházy és társai a jövőben nem mocskolnák Prohászka Ottokárt és a hozzá hasonló jeles magyarokat. Nekik ehhez nincs joguk, a véleménynyilvánításhoz nincs meg az erkölcsi alapjuk. Az MSZMP elnöke és társai akkor járnának el helyesen, ha pártjuk múltjával szembesülnének. Többek között Horn Gyula vállalhatatlan múltjával is – ahelyett, hogy születésnapi köszöntő címén ordító hazugságokat terjesztenének.

Amúgy pedig Isten éltesse Horn Gyulát! Ennyi neki is kijár.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Horthy Naptár 2017 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2017
Naptár - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A jó és a rossz között - Papp MiklósA jó és a rossz között
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Sumír örökségünk - A Bobula Ida hagyaték - Dr. Bobula IdaA Sumír örökségünk - A Bobula Ida hagyaték
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel
Isten Nekünk háttal 1914-1918 - Vetési Tamás CsabaIsten Nekünk háttal 1914-1918
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
X-Akták HIHETETLEN MAGAZIN KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinX-Akták HIHETETLEN MAGAZIN KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 495 Ft
Internetes ár: 1 495 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat