HunHír.info

2013. Ígéret hava 19. nap, Oguz napja.

Beégtek a svédországi gyűlölködők: Mégsem állatkínzók a magyar huszárok

2012. július 05. 12:45
Hunhír.info

Folytatni akarják nyolcezer kilométeres útjukat azok a magyar lovasok, akiket állatkínzás vádjával őrizetbe vettek Svédországban, majd kedden szabadon engedtek a vád ejtése után - mondta el csütörtökön telefonon az MTI-nek a lovasok egyike.

Csepin Péter, a várpalotai Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző- és Sport Egyesület vezetője úgy tájékoztatott: keddi szabadon bocsátásuktól számítva nyolc nap áll a lovasok rendelkezésére, hogy a helyi főállatorvos szakvéleményét beszerezzék útjuk folytatásához.

Beszámolt arról, hogy a társával, Bakó Sándorral és két lovukkal már négy napja pihentek Amal városában: az egyik lovuk lába beszűrődött (duzzanat keletkezett rajta), azt kezelték, majd állatorvost is hívtak, amikor egy állatvédő feljelentése alapján a rendőrség vasárnap magánfogdába vitte őket. Az állatkínzás vádját ejtették velük szemben és kedden kiengedték őket a fogdából. Gondoljuk, milyen identitású lehet ez a derék állatvédő. Valószínűleg nem a lovak egészségügyi állapota, hanem a magyar huszárruha verte ki nála a biztosítékot. Arról is mi tehetünk, hogy közülük nemigen válogattak huszárokat évszázadokkal ezelőtt? Hiszen inkább üzletelgettek a harcok helyett.

- A lovaink erősek, egészségesek, jó formában vannak, hozzá vannak szokva a nagy teljesítményhez - hangsúlyozta a nyilatkozó. Elmondta, hogy társával április 7-én indultak Várpalotáról az Északi Portya elnevezésű útjukra, és eddig háromezer kilométert tettek meg hagyományos huszár viseletben. Útjuk céljának nevezte, hogy felelevenítsék a magyar huszár- és lovas hagyományokat, népszerűsítsék a lovas sportot, a tartalékos katonai szolgálatot (mindkét lovas önkéntes tartalékos), valamint jó hírét vigyék az országnak, és kapcsolatokat teremtsenek.

Csepin Péternek ez a hetedik - lóháton megtett - hosszú utazása. Szellő lovával például 2005-ben elment Portugáliába és vissza, majd egy csaknem ötezer kilométeres utat tettek meg; másik lovuk, Kőrös (amely miatt Svédországban megálltak), szintén megtette a portugál utat, s megjárta a Törökország-Magyarország útvonalat.

Elmondta: nemcsak az állatkínzás vádját ejtették ellenük, de a lovaikat sem vették el tőlük, ám csak állatorvosi szakvélemény birtokában folytathatják útjukat Amal városából. A hivatalos iratok beszerzésében, fordításában a magyar konzulátus és a svéd vendéglátók is segítenek - fűzte hozzá.

Csepin Péter hangsúlyozta: nem aggódik, hiszen lovaik jó állapotban vannak, terveiket pedig nem adják fel; amint lehet, indulnak tovább a nyolcezer kilométeres úton, Finnország-Észtország-Lettország-Litvánia- Lengyelország-Kelet-Szlovákia-Kelet-Magyarország érintésével november végén, december elején érkeznek Várpalotára. Azt is elmondta, hogy az utat Várpalota városa és magánszemélyek, nem pedig a Honvédelmi Minisztérium finanszírozza.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Őszinte sorok a művelt nyugat történetéből - Palló ImreŐszinte sorok a művelt nyugat történetéből
Könyv - Bolti ár: 1 800 Ft
Internetes ár: 1 530 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A székelyek származásáról és intézményeiről - Orbán BalázsA székelyek származásáról és intézményeiről
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 615 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Magyarország hadikrónikája I.-II. 1944-1945 - Veress D. CsabaMagyarország hadikrónikája I.-II. 1944-1945
Könyv - Bolti ár: 11 000 Ft
Internetes ár: 11 000 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Küzdelem a Kárpát-medencéért - Gulyás LászlóKüzdelem a Kárpát-medencéért
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Don-kanyar - Don Bend 1942-1943
Don-kanyar - Don Bend 1942-1943
Könyv - Bolti ár: 5 000 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2013 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat