”A férfiakat egy gumikesztyűs rendőr tapogatta át, a lányokat pedig egy csupasz kezű rendőrnő” (+képtár + videó) - Buziolimpia hozadéka
2012. június 30. 10:00Hunhír.info
Tegnap este sétálni indultam. Útközben ismerősökkel találkoztam a Belvárosban, beszélgetve mentünk hát tovább. Természetesen a beszélgetés témája a „gay olympics” játékok volt, mi is lehetett volna más e napokban. Szóba került, hogy gyönyörű városunkat elárasztották olyan deviáns viselkedésű egyének, akiktől méltán félthetjük gyermekeinket, elméláztunk azon, nem elég, hogy a pornófilmes botrányoktól hangos a város, most már minden megengedett, semmi sem marad a hálószobák mélyébe rejtve.
Az első igazoltatásra a hatodik kerületben figyeltem fel, amikor két fiatalembert a Nagymező utcában körbevettek a rendőrök, majd egy kamerás hölgy ugrott ki egy mikrobuszból, rögzítve minden intézkedést. Mindez azonban rövid ideig tartott, vacsorámat megvásárolva mi is tovább indultunk hát.
Később a rakparton bandukolva és beszélgetve pár hazafit láttunk, akik csoportba verődve, úgy tízen – tizenketten sétálgattak. A híd alá érve összefutottunk, köszöntünk hát ismét nekik – valahogy ma este mindig egyfelé vitt az utunk. Szóba elegyedve mentünk hát tovább, jó dolog ismerősökkel találkozni a nyüzsgő pesti éjszakában. Ám a híd alá érve a korábban a Margitszigetről a hídon szirénázva áthajtó, majd az Erzsébet híd felé induló rendőrautók- egy mikrobusz és egy személyautó - egy huszárvágással visszatérve elénk és mögénk elzárták utunkat. Azonnal vagy tucatnyian kiugráltak, körbevettek mindenkit, boldog-boldogtalant, aki éppen a híd alatt volt, majd közölték, hogy ellenőrzés következik. Mindenkitől begyűjtötték az igazolványát, kocsijukba gyűjtve egy kupacba az igazolványokat, majd következett az adatok rögzítése. Egyenként RK lapra irkálták, amit fontosnak tartottak, részletes személyleírást rögzítettek.
A döbbenet azonban nem ez volt számunkra, hanem az, amikor egyenként elkezdődött a ruházat átvizsgálás, a táskák kipakoltatása a mocskos aszfaltra. A férfiakat egy gumikesztyűs rendőr tapogatta át, a lányokat pedig egy csupasz kezű rendőrnő. Mondanom sem kell, nem váltott ki belőlünk kéjes érzéseket, amikor a melleinken és a lábaink között matattak a kezecskék, de a fiúk sem örültek fenekük fogdosásának, a nadrágba kukucskálásnak. A legnagyobb felháborodást mindenkiben az váltotta ki, amikor egyenként szétszedették a mobiltelefonokat, mindegyiknek feljegyezték az IMEI számát, mondván erre feltétlenül szükség van, valamint jogukban is áll megtenni.
Arra a kérdésre, vajon az, hogy én békésen sétálok az esti Budapesten, fotókat készítek szeretett fővárosomról, mely különösen éjszakai fényben gyönyörű, miért jogosítja fel őket ilyetén, túlzásnak kevéssé sem nevezhető, gyaníthatóan jogellenes intézkedésre, azt a választ kaptam, fokozott rendőri ellenőrzés van szerte az egész városban, így akár békés járókelőként is joguk van vegzálni.
Gyanítom, bár ezt meg nem erősítették, eme komoly közbiztonságot a buziolimpiának köszönhetjük, mert máskor ilyennel nem szembesülünk hétvégi éjszakai sétáinkon.
Az ellenőrzés alatt nem csak hogy folyamatosan kamerával rögzítették a maroknyi ismerős minden csuklását, de az rendőri intézkedés megkezdése után még legalább tucatnyi további rendőr, kutyás rendőr valamint néhány civil érkezett mikrobuszokkal és személyautókkal a helyszínre, elzárva minden utat. A végeredmény megközelítőleg 3:1 volt a rendőrök javára – legalább háromszor annyian voltak, mint az intézkedés alá vontak.
A nagyjából egy órán át tartó igazoltatás, ellenőrzés és mindennemű adatrögzítés után mindenki szabadon távozhatott, de felmerül a kérdés, vajon a deviáns viselkedésű egyének hasonló eljárásban részesülnek-e a többségi társadalmat felháborító cselekedeteik miatt, avagy ebben csak néhány békésen beszélgetve bandukoló , magát magyarnak valló, nemzetéért aggódó embernek lehetett osztályrésze ma éjszaka? Vajon a főváros szívében mindenfelé érzékelt liberális mocsok, alkoholos mámorban fetrengés, lopás – melynek szemtanúi voltunk -, és deviancia hasonló vegzálást von-e maga után, vagy ez csak azok osztályrésze, akik kicsit másként gondolkodnak? Hazánkat, fővárosunkat vajon oly mértékében megfertőzték-e már, hogy mindenki, aki egy kicsit sem hajlandó a liberális életvitelt követni, már nem találkozhat barátaival, ismerőseivel a városban, nem beszélgethet, mert egy tíz-tizenöt fős csoportot azonnal zaklatni kell? És nem utolsó sorban, felmerül a kérdés, hogy adataink, személyleírásunk mellett mi a frásznak kellett a telefonjaink IMEI száma is?
-babuci-










