HunHír.info

2013. Ígéret hava 19. nap, Oguz napja.

Az egyik libsi bulvártévé talált egy zsidót, akit megvertek + Hunhír info kommentár

2012. június 12. 23:22
Kostás Roland - Hunhír.info

magyargarda_bakancsok.jpgNév és arc nélkül nyilatkozott az egyik bulvártévének egy hetven év körüli ember, akit állítása szerint megvertek zsidó származása miatt Budapesten. Az idős férfi arcát és hangját nem vállalta az RTL Klub híradójának kamerája előtt, de elmesélte, hogy fiatalok támadtak rá, akik zsidó származását hangoztatták és bántalmazták. A földre lökték és arcát ütötték ököllel, azt mondták neki, azért bántják, mert zsidó.

A férfi hazafelé tartott pénteken amikor megtámadták. A híradónak azt mondta, még mindig fél, ezért nem akarja, hogy arcát mutassák. A rátámadó fiatalok először belekötöttek, szidalmazták, majd lökdösték, elgáncsolták és végül megverték.

Az eset pár száz méterre történt a Dohány utcai zsinagógától, a területen sok a térfigyelő kamera. A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya közösség tagja elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettesek ellen - tudósított az atv-hu.


Hunhír.info kommentár

"Zsidó származása miatt" - írja a szektaportál. Érthetetlen. Az izraeli nagykövet szerint a zsidó az vallás, a zsidók zsidó vallású magyarok. Akkor viszont nem származása, hanem világnézete miatt bántalmazták állítólag a fantomot, mert ezen az alapon tízezrek mondhatják név és arc nélkül, hogy azért verték meg őket, mert magyar származásúak. A magyar nem vallás, de még az is lehet.

Ismerünk már ilyen történeteket. Emlékezetes, hogy rasszista támadásról hörögtek korábban a zsinagóga környékéről, teleokádva a világlapokat, hogy palesztin módszerekkel kővel dobálták be a zsidók ablakait. Aztán kiderült, hogy nem kő volt, csak kavics, az üveg nem is törött be, és nem azért kapta az égi áldást a világnézetileg semleges ablak, mert mögötte zsidók leskelődtek. Mindössze egy kialvatlan szomszéd akciójáról volt szó, aki nem bírta már elviselni az egyik vallási ünnepüket ülő zsidók tripla csendháborításos üvöltözését az éjszakában. Mikor kiderült, hogy nem zsidóságuk, hanem ölöndülésük miatt kapták a figyelmeztetést, egyből lekerült a média-napirendről a nagy antiszemita-támadás, csend lett, elfelejtődött.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A mennyország létezik - Dr. Eben AlexanderA mennyország létezik
Könyv - Bolti ár: 2 980 Ft
Internetes ár: 2 530 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Magyarország hadikrónikája I.-II. 1944-1945 - Veress D. CsabaMagyarország hadikrónikája I.-II. 1944-1945
Könyv - Bolti ár: 11 000 Ft
Internetes ár: 11 000 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Perun innen és túl - Agnes Golenya PurisacaPerun innen és túl
Könyv - Bolti ár: 4 900 Ft
Internetes ár: 4 410 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Őszinte sorok a művelt nyugat történetéből - Palló ImreŐszinte sorok a művelt nyugat történetéből
Könyv - Bolti ár: 1 800 Ft
Internetes ár: 1 530 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Koppány - Somogy hercege - Maurer Teodóra - Onody GyulaKoppány - Somogy hercege
Könyv - Bolti ár: 3 780 Ft
Internetes ár: 3 213 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2013 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat