HunHír.info

2013. Ígéret hava 21. nap, Rof napja.

Orbán téved: magánhadseregek uralkodnak Magyarországon

2012. június 11. 12:57
Hunhír.info

Magyarországon az elmúlt években helyreállt a jogállam és érezhetően jobban működik az igazságszolgáltatás - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az ügyészség napja alkalmából tartott hétfői budapesti ünnepségen.

Elmúltak azok az idők, amikor súlyos, az embereket megrázó bűncselekmények büntetlenül maradhattak, amikor bárki úgy készülhetett bűncselekmények elkövetésére, hogy abban bízhatott, megúszhatja, és azok az idők is elmúltak, amikor ártatlan tüntetőket tömegesen küldtek előzetes letartóztatásba, amikor az alapjogaikat szabadon gyakorolni próbáló magyarok szenvedhettek életre szóló testi és lelki sebeket - sorolta beszédében a kormányfő. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy feladat még van bőven, Magyarország megújításában pedig komoly feladat hárul az igazságszolgáltatás teljes rendszerére, és ebből a munkából az ügyészeknek is ki kell venniük a részüket.
Szavai szerint Magyarország 2010 előtt a felbomló rend állapotában volt, "magánhadseregek grasszáltak az országban", voltak olyan helyek, ahová a törvény ereje nem vagy csak korlátozottan ért el, a politikai osztály egy része pedig úgy érezte, hogy a törvények felett áll. Ezek a folyamatok kikezdték a társadalom morális rendjét, és lerombolták az emberek biztonságérzetét - mondta, kiemelve, hogy a biztonság szavatolásának helyreállításában elsőrendű szövetségese a kormányzatnak az ügyészség.

unhír. info kommentár:

Orbán nagyon téved. Egy meghatározó körhöz tartozók állig felfegyverzett magánhadseregeket tarnak fenn ma is, biztonsági szolgálatoknak álcázva. Ezek a fegyveres alakulatok ráadásul óriási nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, hiszen tulajdonosaik vezére nyíltan kijelentette: MAGYARORSZÁGOT IS MEGSZEREZTÜK.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az ismeretlen népmese - Honti JánosAz ismeretlen népmese
Könyv - Bolti ár: 1 500 Ft
Internetes ár: 1 275 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Magyar szentegyházak regéi - Latkóczy MihályMagyar szentegyházak regéi
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Perun innen és túl - Agnes Golenya PurisacaPerun innen és túl
Könyv - Bolti ár: 4 900 Ft
Internetes ár: 4 410 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Segítség - Szabó DezsőSegítség
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Magyarország hadikrónikája I.-II. 1944-1945 - Veress D. CsabaMagyarország hadikrónikája I.-II. 1944-1945
Könyv - Bolti ár: 11 000 Ft
Internetes ár: 11 000 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2013 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat