HunHír.info

2013. Ígéret hava 22. nap, Bogyó napja.

Bogár professzor: az idegen pénzügyi birodalom szívta ki vérünket

2012. június 06. 10:43
Hunhír.info

euro_kicsi.jpgAz a megdöbbentő, hogy miután az államok ajándékba adják a pénzt a pénzügyi rendszernek, utóbbi fenyegeti meg az előbbit, mondván, nem szégyelled magad, hogy ekkora adósságaid vannak, tessék megszorítani – jelentette ki Bogár László közgazdász az m1 Ma reggel című műsorában. Bogár hangsúlyozta: itt egy nagyon veszélyes színjáték zajlik.Abban lehet reménykedni, hogy a spanyol dráma elég erős lesz ahhoz, hogy kijózanítsa Európa uralmi elitjeit, de nem annyira pusztító, hogy tovább nehezítse a válság megoldását – szögezte le Bogár László. Ha nem kapnak az orrukhoz a világhatalmisták, olyan lesz, amilyen még nem volt.

Nagyon komoly a baj Spanyolországban, és annak megértéséhez vissza kell menni az időben legalább három évvel. 2009-től 450 milliárdról 800 milliárd euróra nőtt, vagyis mintegy megkétszereződött a spanyol államadósság, miközben az állam folyamatosan megszorított, csökkentette a fogyasztását. Miközben ilyenkor a közkeletű magyarázat az állam és az állampolgárok túlfogyasztása, egyfajta fiskális alkoholizmus, de nem ez történt sem Spanyolország, sem más európai ország esetében – jelentette ki Bogár László közgazdász az m1 Ma reggel című műsorában.

2008-ban a világ pénzügyi rendszere megfenyegette az államokat, ha nem adnak pénzt a bankszektornak, nem fognak hitelezni, és összeomlik a világ. Az elmúlt három évben az államok 4500 milliárd eurót adtak lényegében ingyen a bankszektornak, Spanyolország ezen belül 350 milliárd eurót. Vagyis az ország államadóssága voltaképpen annyival nőtt, amennyit a pénzügyi szektornak adott. Ebben az a megdöbbentő, hogy miután az államok ajándékba adják a pénzt a pénzügyi rendszernek, utóbbi fenyegeti meg az előbbit, mondván, nem szégyelled magad, hogy ekkora adósságaid vannak, tessék megszorítani – magyarázta a közgazdász, aki szerint itt egy nagyon veszélyes színjáték zajlik.

Míg az Európai Unió uralmi struktúrái nem tudják, nem akarják beismerni, a válság nem amiatt van, mert a népek túlfogyasztanak, hanem a pénzügyi rendszer szívott el óriási forrásokat. Az úgy nem fog menni, hogy a pénzügyi rendszerben iszonyatos mennyiségű pénz van, ennek a negatív lenyomata pedig a társadalmakra rakódott, ezért mindenütt megszorításokra van szükség, az államok rogyadoznak a teher alatt – hangoztatta Bogár László.

Arra a felvetésre, hogy valójában egy "new dealre" lenne szükség, azt mondta: lassan érik a fordulat. Ezt mutatja, hogy Christine Legarde, az IMF vezérigazgatója és Angela Merkel német kancellár is retorikai fordulatot hajtott végre.

Abban lehet reménykedni, hogy a spanyol dráma elég erős lesz ahhoz, hogy kijózanítsa Európa uralmi elitjeit, de nem annyira pusztító, hogy tovább nehezítse a válság megoldását – szögezte le Bogár László.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A zöld csillag - Nyirő JózsefA zöld csillag
Könyv - Bolti ár: 2 700 Ft
Internetes ár: 2 295 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Göröngyök az úton - B. Thúry ZsuzsannaGöröngyök az úton
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 125 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Székely zászló 60 x 90 cm
Székely zászló 60 x 90 cm
Zászló - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Angyali korona, szent csillag - Pap GáborAngyali korona, szent csillag
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A szeretet túlcsordulása
A szeretet túlcsordulása
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2013 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat