HunHír.info

2017. Magvető hava 18. nap, Szivöltő napja.

A pedagógusok tanítsák azokat is, akiket a törpék csak gyalázni tudnak!

2012. április 26. 15:13
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

iskola.jpgHuszadik századi olyan értékmérő irodalmi klasszikusaink, mint Erdélyi József, Herczeg Ferenc, Sértő Kálmán, Sinka István, Szabó Dezső, Tormay Cécile és Wass Albert, oktatásunkból való kimaradása azon törpéknek köszönhető, akik a legalapvetőbb erkölcsi-esztétikai értékeket évtizedek óta tagadják, gyalázva azok képviselőit, így aztán százszázalékosan igaz rájuk Pozsonyi Ádám gondolata: „Minél jobban gyaláz valakit a humanista, demokrata, européer sajtó, annál több esély van rá, hogy az illető tisztességes ember.”

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Kizárólag önmagukat tekintik meghatározó ítészeknek, holott értékek hiányában csupán csípőből tudnak tüzelni mindazokra, akik ezekkel rendelkeznek, képtelenek megérteni, hogy szépirodalmunk olyan, mint egy terebélyes óriásfa, amelynek gyökerét létünk, törzsét gondolataink alkotják, ágait pedig az azokat művészileg tolmácsoló költők, írók sokasága, így csak akkor egészséges, ha nem kurtítjuk, hanem ápoljuk őket, ennélfogva értelmetlen egymással farkasszemet néző szekértáborokba beskatulyázni őket, hiszen valójában nem kizárói, hanem kiegészítői egymásnak.

Ezért, hogy valaha folyhattak bármennyire is éles világnézeti, esztétikai viták írók-költők vagy köztük és irodalomtörténészek-kritikusok között, senki nem akarta kirekeszteni egymást, következésképpen a legkülönfélébb stílusirányzatok és világnézeti válaszadások művészképviselői igen szépen megfértek egymás mellett egy bibliotékában, hiszen, amint Szabó Dezső megvallotta, „semmiféle megnyilatkozási forma vagy lelki alkat nem tud idegenné választani egy művészi alkotástól, egyik forma iránt sem mozdulnak bennem titkos eltaszítások vagy speciális vonzódások”.

E sorok írója is éppen ezért egyként néz fel ómagyar regöseinkre, székely eredetmondóinkra, Pázmány Péter, Mikes Kelemen, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Arany János, Tompa Mihály, Madách Imre, Gárdonyi Géza, Ady Endre, Babits Mihály, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Erdélyi József, Sértő Kálmán, Sinka István, Reményik Sándor, Wass Albert, Nyirő József, Alföldi Géza, Szabó Dezső, Tormay Cécile, Herczeg Ferenc, Veres Péter, Csurka István remekeire, hogy éppen csak néhányat említsen az alkotók csaknem megszámlálhatatlan sorából.

Nem lehet más tanulság, mint hogy senkinek sincsen joga tehát semmilyen izmus jegyében senkit kisajátítania vagy pláne végzetesen szembeállítania, kijátszania a többiekkel szemben (így, bármennyire is tiszteljük például az egyre olvasottabb Wass Albertet, ő is csak egy láncszeme irodalmi kánonsorunknak!), ugyanakkor függetlenül attól, hogy születik-e valaha is korántsem csupán nevében nemzeti alaptanterv, kívánjuk, hogy a pedagógusok, becsukva maguk mögött az ajtót, tanítsák azokat is, akiket a törpék csak gyalázni tudnak!

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Nem jöttünk mi sehonnan sem DVD - Jelenczki IstvánNem jöttünk mi sehonnan sem DVD
DVD - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 970 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Vallomás a csodáról - Csinszka naplója - Boncza Berta (Csinszka)Vallomás a csodáról - Csinszka naplója
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ön-Tér-Kép I-II - Jelenczki IstvánÖn-Tér-Kép I-II
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Matyó motívumok kifestőkönyve - Horváth ÁgnesMatyó motívumok kifestőkönyve
Könyv - Bolti ár: 1 490 Ft
Internetes ár: 1 490 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat