HunHír.info

2018. Földanya hava 18. nap, Tardos napja.

A zsidó-keresztény imaóra fából vaskarika

2012. március 02. 11:26
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

zsinagoga.jpgAz antiszemitizmus közismert gerjesztői, amint Síp utcai főnökségük honlapján olvasható, újabb szemfényvesztéssel álltak elő, miszerint katolikus, református és evangélikus egyházi vezető képviselők hamarosan keresztény-zsidó imaórákat szerveznek velük, részleteik kidolgozására pedig a Keresztény-Zsidó Tanácsot kérik föl: alighanem becsületesebb lenne, ha végre belátnák legalább a magukat kereszténynek nevezett imaórázók, hogy sem a Krisztus istenségét mindmáig elvető rabbiknak nincs keresnivalójuk templomainkban (miután a szentmise tehertétel számukra), sem pedig papjainknak szakrális áldozatot, istentiszteletet nem ismerő zsinagógáikban, így tehát a "zsidó-keresztény imaóra" fából vaskarika.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

Óhatatlanul Huber Lipót kalocsai kanonok klasszikus teológiai alapművei (A Talmud, különös tekintettel az Újszövetségre (1897), Újkori és modern zsidók Jézus Krisztusról és a kereszténységről (1933), Zsidóság és kereszténység Krisztustól a középkor végéig (1936)) jutnak eszünkbe a gyorshír olvastán, melyekből egyértelműen kiderül, mennyire szemfényvesztés a két fél közösködési kísérlete, tekintettel arra, hogy 'a Talmud megmételyezte az ószövetségi erkölcstant és jogtant, amennyiben más-más követendő elvei vannak a zsidóval és a nem zsidóval szemben, s így erkölcstanában és jogtanában sok a kivetnivaló', tekintettel főleg a reánk részükről mondott átokimákra, ezért 'a kereszténység nem köszön a Talmudnak semmit'.

Aztán eszünkbe jut még Prohászka Ottokár püspök is, aki 'Bazilika és zsinagóga' című, 1896-ban írt tárcájában kifogásolta, hogy a díszmagyarba öltözött Esztergom előkelősége 'leiramlott a nagymise után a várhegyről a zsinagógába', megkérdezve, mégis minek, 'imádkozni vagy tüntetni', felháborodva az eseten, hiszen 'a templomba járás nem lehet sem ceremónia, sem parádé, piac, azért nem tudom, hogy mit csinál a zsidó a katolikus templomban, s mit a katolikus a zsinagógában?', főleg azután, hogy a jelzett évben például (amint Asbóth János képviselőházi felszólalásából kiderül) egy alföldi városban a zsidók koronás címerünkből kivágták a keresztet és sakterkést tettek helyébe, anélkül persze, hogy ezért közülük bárki is bocsánatot kért volna.

Alighanem becsületesebb lenne, ha Huberrel és Prohászkával végre belátnák legalább a magukat kereszténynek nevezett imaórázók, hogy sem a Krisztus istenségét mindmáig elvető rabbiknak nincs keresnivalójuk templomainkban (kiváltképpen szertartásainkban közreműködőkként, főleg miután Arthur Schneier rabbi kijelentette, hogy a hagyományos (tridenti) szentmise továbbra is 'valódi tehertétel' számukra), sem pedig papjainknak szakrális áldozatot, istentiszteletet nem ismerő zsinagógáikban, tudva Németh Lászlóval, hogy aki a másiknak a sajátjával egyenesen ellentétes meggyőződését azzal feltétlenül egyenrangúnak tartja, csak azt bizonyítja, mennyire nem becsüli a magáét, így tehát a 'zsidó-keresztény' imaóra fából vaskarika.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kozmikus Hologram - Jude Currivan PhDKozmikus Hologram
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 992 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Káldeától Ister-Gamig I-II-III. - Badiny Jós FerencKáldeától Ister-Gamig I-II-III.
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 8 500 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Halállistán - Geert WildersHalállistán
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 392 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A tizenharmadik törzs - Arthur KoestlerA tizenharmadik törzs
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az erdélyi renaissance - Balogh JolánAz erdélyi renaissance
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat