Kompromisszum - Elvtelen megalkuvás

Lehet, hogy Szent Imre herceg hét csókjára nem lenne érdemes egyetlen kompromisszumos megoldásra kész politikus sem. Legtalálóbb meghatározója annak az előkelő fogalomnak, amely kölcsönös engedményeken alapuló megegyezést meríti ki: elvtelen megalkuvás.

Még akkor is ha az „abban az időben” kategóriába helyezzük el, mellyel csupán eszköz „jellegét” próbáljuk előtérbe helyezni; legyen az konszenzus, egyetértés, megegyezés még a többszörösen megváltoztatott feltételek esetében is. Kompromisszummal csak kompromisszumot lehet kötni: jót vagy rosszat, de maximumában 50 százalékos lehet. Így tudta ezt a szent is, aki a tiszta férfiúságát őrző egyetlen szerzetest jutalmazta kitüntető csókjával. A politikával összefüggésben már abban az időben is tudták, hogy az csúnya dolog, melynél csúnyább az asszony politikája és az ennél is rútabb az egyházpolitika. Általános érvényű igazság, hogy a vízben való járás titka, hogy tudjuk, hol vannak a kövek.

Úgy történt abban a szomorú időben, - mesélte egy vidéki lelkész - amikor balgatag emberek az iskolákban el akarták törölni a gyermekek vallásoktatását, a kommunizmus alatt, egy nagy bánya- és gyártelepen ahol lelkészkedtem. Szomorú szívvel hallottam az esztelen tervet, hogy a gyermekeket is „el akarják tiltani” a vallásától. S egy este belépett szobámba az egyik legismertebb vezéralakja az akkori rendszernek, aki soha templomba nem járt, s a következőket mondotta: „Tiszteletes úr, én azt kívánom, sőt követelem, hogy az én gyermekeim hittanórára járjanak. Mert - tette hozzá elgondolkozva - azt akarom, hogy ők, a gyermekeim boldogabbak legyenek, mint az apjuk. Nem tudnám elviselni, hogy ne halljam őket este imádkozni. Én is voltam gyermek, tiszteletes úr, én is tudtam valamikor imádkozni - bár most is tudnék!” Mert lábujjhegyen nem lehet túl sokáig állni - mondja a kínai közmondás.

Úgy tűnik, az erőszakra általában hasonló módon válaszolunk, elvakult megtorlással: szemet szemért, fogat fogért. A művészet, az igazi művészet ellenzi az efféle válaszokat, éppen úgy, ahogy - gondolom - az igazi vallás is ellenzi, és helyette alázatra, türelemre, becsületre, tiszteletre tanít. A fogékonyság és akárcsak az együttérzés kulcsot adnak a megértéshez, a gondolatok és érzések finomságához, míg az elutasítás és az erőszak a megértés antitézisei – mondja Yehudi Menuhim.

„Concordia parvae res crescunt, discordia maximae dilabuntur” – jelentése magyarul: Az egyetértés a kis dolgokat is nagyra növeszti, az egyenetlenség pedig a legnagyobbakat is megrontja (Sallustius: Jugurtha, Kr.e.86-35). Ebből pedig bőven volt része minden népnek és nemzetnek, de nem távolodunk el az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy legtöbb mégis a magyarnak jutott. Mert „abban az időben”, bibliai szóhasználat; nálunk abban az időben, tehát honfoglaláskor már várt Árpád apánkra a daco-roman continuitás elmélete. A Kelet és Nyugat tudósai azonos időben és egymástól függetlenül fedeztek fel sok mindent; csak egymást nem. Magyarok egyre több otthont, a zsidóság itthont fedez fel. Erdélyre az örök népesedés törvénye, Tőkés Lászlóra a román államvédelem várt. A kétség Galileo Galilei az „eppur si muove”-t nem támadta, Schmitt Pál doktorátusát igen. Orbán Viktorra újabb trianoni diótörés, vagy kompromisszum vár.

Ily módon a dadaista farmból való vaktyúk és vakbuzgóság szemet talál.