HunHír.info

2017. Magvető hava 20. nap, Iringó napja.

Nincs szánandóbb a mindentudás megszállottjaként fellépő, leginkább médiavilágunkban érvényesülő tömegembernél

2011. augusztus 08. 15:03
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

kolcsey-ferenc.jpgNincs szánandóbb a mindentudás megszállottjaként fellépő, leginkább médiavilágunkban érvényesülő, vagyis jó és rossz, igaz és talmi közötti különbséget tenni nem tudó tömegembernél, amint erre az 1790. augusztus 8-án a Szatmár vármegyei Sződemeteren született Kölcsey Ferenc unokaöccséhez, Kálmánhoz 1834-ben írt „Parainesis”-e is figyelmeztet.

Magyar Menedék - Migránsokk

Törekedjél ismeretekre! De ismeretekre, melyek ítélet s ízlés által vezéreltetnek. E vezérlet híjával sok ismeret birtokába juthatsz ugyan, hanem ismereteid hasonlók lesznek a szertelen sűrű vetéshez, mely gazdag szövésű szálakat hoz mag nélkül. Ítélet által rendbe szedett s keresztülgondolt ismeret ver mély gyökeret s őriz meg a felületességtől: ízlés pedig adja azon kellemes színt, mi nélkül a tudomány setét és zordon, mint a cellába zárkózott remetének erkölcse.”

Mintha a leginkább médiavilágunkban érvényesülőknek szólna további intelme: „Korunk sok ismeretet kíván s ez jó oldalai közé tartozik, de sok ismeret után kapkodás könnyen oda viszen, hogy címmel és színnel elégedjünk meg s e hibára hajlás a kor rossz oldalai közt talán legrosszabb. Ki csak társasági mulatságokban óhajt ragyogni vagy éppen tudatlanok által akarja magát bámultatni, az könnyű módon elérheti célját, de értelmesektől megvettetik. Hogy a dologhoz értők előtt méltólag felléphess, hogy ismereteid mind magadra, mind másokra jótevőleg hassanak, hosszú, fáradalmas munkára kell elszánva lenned. Mert alapos s egyszersmind sokoldalú tudományt szerezni felette nehéz. Sok olvasás, még több gondolkozás, sok egybehasonlítás, még több gyakorlás s fogyhatatlan béketűrés és állandóság az, ami itt megkívántatik.”

René Descartes-hoz hasonlóan óv a mindennapjainkból oly ismerős mindentudás megszállottjaitól: „Tökéletes ismerettel embernek dicsekedni esztelenség. Magunknak magunkról számot adni, már ez is felette nehéz, és hosszú fegyelem s gyakorlat következése, másokról pedig ítéletet hozatni nemcsak felette nehéz, de felette bizonytalan. E planétáról, hol lakunk, hasonlítás és következtetés által szólunk a többihez, így saját természetünkből, melyet közelebbről vizsgálhatunk, hasonlítás s következtetés által szólhatunk másokról. S e módon nyert tudomány [gondoljunk csak korunk pszichológiájára! – Ifj. T. L.] mennyi tévelygésnek adhat helyt! Mennél több s mélyebb ismerettel bírsz, annál inkább érzed az emberi tudomány bizonytalanságát. Ez érzés önhittségtől meg fog őrizni, de vigyáznod kell, nehogy ellenkezőleg kétségeskedés szellemét ébressze kebledben.

Kérdés, hogy százhetvenhét évvel ezelőtti gondolatait végre mikor szívlelik meg mindazok, akikhez leginkább szólnak?

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A magyarság 20.000 éves történelme 4. rész - Hihetetlen MagazinA magyarság 20.000 éves történelme 4. rész
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Nincs kegyelem DVD - Matúz GáborNincs kegyelem DVD
DVD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
21% internetes kedvezménnyel
KRESZ - 2017-es kiadás - Hack Emil szerk.KRESZ - 2017-es kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Egy magyar vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a forradolomról és ellenforradalomról - Gömbös GyulaEgy magyar vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a forradolomról és ellenforradalomról
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat