HunHír.info

2017. Kikelet hava 23. nap, Lengo napja.

Falusy Márton: Képíró-per, az ítélethirdetés második napja (1. rész) A legszéleskörűbb beszámoló

2011. július 21. 12:45
Falusy Márton - Hunhír.info

kepiro-sandor-1944.jpgA dr. Képíró Sándor elleni büntetőperben meghozott ítélet ismertetésének második napját jóval kisebb érdeklődés kísérte, mint az ítélet hétfői kihirdetését. Július 19-én, kedden a bizonyítékok kerültek terítékre: Varga Béla bíró hosszan ismertette, milyen bizonyítékok alapján hozta meg határozatát a bíróság, milyen bizonyítékokat és milyen megfontolásból vetett el a háromtagú tanács. A tanácsvezető bíró azzal a bejelentéssel kezdte a napot, hogy a dél körül befejeződik az ítélet ismertetése. A határidőt nem sikerült tartani: majdnem három óra volt, amikor tudósító kiballagott a Fő utcai épületből. Mivel tudósító nagyon sokat jegyzetelt, s jegyzetei feldolgozása sok időt vett igénybe, ezért csak némi késéssel tudta elküldeni részletes beszámolóját a szerkesztőségnek.

Magyar Menedék - Soros

Varga Béla bíró elöljáróban közölte a hallgatósággal, hogy nemsokára - természetesen csak az ítélkezési szünet után - a Fővárosi Bíróság honlapján olvasható lesz az ítélet anonimizált változata (ami annyit jelent: a személyes adatokat törlik a szövegből).

Ezt követően dr. Képíró Sándor vallomásait ismertette Varga Béla bíró. A volt csendőr százados mind a nyomozati szakban, mind a bíróságon azt vallotta, nem követett el bűncselekményt. Képíró 2009 őszén tett részletes vallomást az ügyészségen, jelen per során azonban élt a hallgatás törvény biztosította jogával. A büntetőeljárás előírásai szerint ilyen esetben a nyomozati vallomást kell ismertetnie a bíróságnak. Varga Béla elmondta, a nyomozás során négy alkalommal hallgatták ki Képírót, s ezeket a vallomásokat ismertette tömören a bírói tanács elnöke.

Dr. Képíró Sándor a nyomozás során elismerte, hogy 1942. január 21. és 23. között részt vett az újvidéki razziában. Elmondása szerint csak az 1943-44-ben, a VKF bírósága előtt lezajlott per során jutott tudomására, hogy Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök „megtorlást és tisztogatást” rendelt el Újvidéken. A bíróság megjegyezte, hogy Szombathelyi parancsában az idézőjelbe tett szavak szerepeltek, ezt más bizonyítékok is alátámasztják. Képíró Sándor elmondta, hogy 1942. január 20-án érkezett meg Újvidékre, s még akkor este eligazítást tartott Gaál Lajos csendőr őrnagy, aki ismertette a razzia menetét (ostromállapot kihirdetés, járőrcsoportok felállítása, a város felosztása, stb.), s azt, hogy a razzia során kiket kell a Levente Otthonban működő igazolóbizottság elé irányítani. A csendőrség részéről az újvidéki és a makói csendőriskola egy-egy tanszázada, valamint a szekszárdi csendőriskolából egy szakasz vett részt a razziában, A csendőrtisztek feladata volt a járőrök ellenőrzése, irányítása, ők tehát nem vettek részt az igazoltatásban, hiszen csendőrtiszt nem számított hatósági közegnek.

A razzia első két napján nem volt túlkapás, a parancs szerint zajlott minden. Csak a harmadik napon, január 23-án került sor kivégzésekre a Duna-parton, de ebben kizárólag honvéd alakulatok vettek részt, a kivégzéseken egyetlen csendőr sem volt jelen.

Cseres Tibor Hideg napok című regényére válaszul írta meg évtizedekkel ezelőtt a maga visszaemlékezését Képíró Sándor (közismert, hogy Cseres művében szerepel egy Képiró Sándor nevű, igen elvetemült csendőrtiszt), s a bíróság az előbb említett vallomások, valamint eme visszaemlékezés alapján állapította meg a tényállást. Képíró egyik legfontosabb állítása: nem igaz, hogy a január 20-án megtartott eligazításon „tisztogatást” említett volna Gaál Lajos csendőr őrnagy. Ahogy az sem igaz, hogy Grassy József városparancsok eligazítást tartott volna neki január 22-én. Képíró azt is hazugságnak nevezte, hogy elhangzott volna arra vonatkozó parancs, hogy golyószóróval kell végiglőni az utcákat.

Képíró vallomása szerint az említett eligazításon Gaál Lajos csendőr őrnagy azt mondta, hogy a legkisebb ellenállás esetén is fegyvert kell használni. A hatályos előírások szerint viszont csak támadás esetén használtatta fegyverét a csendőr, ezért Képíró azt mondta Gaálnak, hogy a szolgálati szabályzat szerint a parancsot nem lehet végrehajtani, ezért írásban kéri a parancsot. Gaál Lajos közölte: ő sem írásban kapta a parancsot, ilyesmit nem szoktak írásba foglalni. Varga Béla bíró szerint Gaál Lajos válaszát Képíró Sándor úgy értelmezte, hogy a „lezser” fegyverhasználatra vonatkozó szóbeli parancs rá nem vonatkozik, azt ő nem hajtja végre, tehát alárendeltjei felé nem továbbítja.

Varga Béla bíró elmondta, hogy Képíró Sándor nem tudta megmondani, mely utcákban ellenőrizte a járőröket, s ugyanezt vallotta az 1943-44-es per során is. Zöldy Mártonnal kapcsolatban Képíró elmondta: csak az 1943-44-es tárgyaláson tudta meg, hogy Grassy József Zöldy kérte meg egy színlelt „csetepaté” megrendezésére, amivel a partizánveszélyt akarták igazolni.

A vádiratban is szereplő Máriássy testvérek ügyéről Képíró elmondta, hogy egy újvidéki rendőr tiszthelyettes - Máriássyék rokona - tényleg megpróbált közbenjárni nála a testvérek szabadon engedése érdekében. Képíró ekkor beszélt a testvéreket őrizetbe vevő - csendőr őrmester - járőrvezetővel, aki azt jelentette, hogy a testvérek neve szerepel az őrizetbe veendő személyek listáján. Varga Béla elmondta: ha Képírónak ezt az elbeszélését boncolgatjuk, akkor az sem állapítható meg, hogy a testvéreket előállító őrmester Képíró alárendeltje volt-e vagy sem. Képíró egyébként a testvérek szabadon engedéséről nem dönthetett, s ezt a rendőr tiszthelyettessel is közölte. Varga Béla megjegyezte: a vádirat állításával ellentétben nem tudjuk, ki adott parancsot arra, hogy a Máriássy testvéreket a Levente Otthonba kísérjék. A csendőrjárőr vezetője? Képíró Sándor?

Képíró egyébként azt vallotta, hogy a Máriássy testvéreket nem ismerte, nem tudja, mi lett a sorsuk. Varga Béla bíró úr szerint azt kellene megállapítani, hogy Képíró Sándor 1942. január 23-án, délelőtt 10 órakor mit tudott a testvérekről, s nem hetven év múlva kell kitalálni valamit, és azt a terhére róni. Az elkövetéskor fennálló tudattartalmat kell vizsgálni, s nem utólagos feltevésekből kell kiindulni. Képíró abban a tudatban volt, hogy a testvéreket az igazolóbizottság elé viszik – fejtegette Varga Béla.

A bírói tanács elnöke ezután a vád minősítését boncolgatta. A vádirat nem azt mondja, hogy az áldozatokat Képíró Sándor lőtte le. A vádiratban az szerepel, hogy a volt csendőr százados „részese” volt a törvénytelen kivégzéseknek.

A „részes” kategóriába a bűnsegély és a felbujtás tartozik. A vádirat - ki nem mondva - felbujtással vádolja Képírót. Varga Béla szerint a volt csendőr százados akkor lett volna felbujtó, ha tud a kivégzőhelyekről, s utasítást ad arra, hogy őrizetbe vett embereket a kivégzőhelyekre vigyék. Ilyen utasítást azonban nem adott, erre vonatkozó bizonyíték nincs – szögezte le Varga Béla.
A bíró azt is hozzátette, hogy a felbujtó csak azért felel, amire valakit felbujt. Ha a felbujtott túllép a felbujtásban megfogalmazottakon, akkor a felbujtó a magyar jog szerint ezekben a cselekményekben nem bűnös.

Varga Béla elmondta: Képíró a nyomozati eljárás során kérte, hogy a Rex Szálló tulajdonosainak még élő leszármazottait hallgassák meg. A bíró tudomása szerint minden érintett meghalt, de egyes információk arról szóltak, hogy egy leszármazott még él, aki viszont azért nem volt hajlandó vallomást tenni, mert a környezetében egy esetleges pozitív vallomást rossz néven vettek volna. Tudósító ezen a megjegyzésen igencsak elgondolkodott, s azon töprengett, milyen környezetben is él vagy élt a potenciális tanú.
Varga Béla kijelentette: a bíróság nem tartotta fontosnak a lehetséges leszármazottak felkutatását, mert tényként elfogadta Képíró Sándor életszerű vallomását a Rex szálló tulajdonosainak a megmentéséről. (Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni, mit is nyilatkozott a Klubrádiónak Feldmájer Péter Síp utcai zsidóführer. A törpe vezér szerint a bíró túlterjeszkedett a vádon, amikor „olyan megállapításokat tett, amiből (sic!) az látszik, hogy ő szíve szerint nemcsak fölmentené a vádlottat, hanem ki is tüntetné rögtön, mint zsidómentőt”. Feldmájernek valami rejtélyes okból nagyon fáj, hogy néhány újvidéki fajtársát hét évtizeddel ezelőtt Képíró Sándor megmentette. Érti ezt valaki?)

Képíró tagadta, hogy 1942 januárjában szervezett zsidó- és szerbölés történt volna Újvidéken. Vallomása szerint szó sem volt zsidó- és szerbellenes akcióról.

Varga Béla elmondta, hogy az ügyészi nyomozás során olyan tanúkat hallgattak meg, akik a razzia idején gyerekek voltak. Az ő vallomásaikból, valamint az 1944-45-ben a jugoszláv tényfeltáró bizottság által felvett jegyzőkönyvekből is tudjuk, hogy a razzia utolsó napján listák alapján vették őrizetbe az embereket, s a listákon többségében szerbek és zsidók szerepeltek.

Képíró Sándor a vádiratban is említett Nagy János honvéd főhadnagy (1942-ben még csak zászlós) személyével kapcsolatban is tett vallomást. Az ügyész szerint Képíró kérésére Nagy János a kivégzőhelyre vitt harminc személyt, s - az ügyészi perbeszédben megfogalmazott, a vádirattól eltérő, új vádpont szerint - közöttük voltak a Máriássy testvérek is. Képíró tagadta, hogy az említett Nagy Jánost ismerte volna. Varga Béla idézte Képíró szavait: „Az élő Istenre esküszöm, hogy én senkit soha meg nem öltem; azért nem lehetek háborús bűnös, mert egy razziában vettem részt.”

Képíró szerint a történet két részből állt: igazoltatásból és megtorlásból. Az elsőt a csendőrség végezte, az utóbbit a honvédség hajtotta végre. Képíró szerint az 1944-es ítélet a kollektív bűnösség elvére épült, s aki elolvassa ezt az ítéletet, az ezt nem is tagadhatja. (Talán emlékszik a kedves Olvasó arra, hogy hétfőn, az ítélethirdetés első napján, Varga Béla bíró úr Képíróéval egyező véleményt fogalmazott meg, s állítása alátámasztására idézett is az ominózus ítéletből.)

Az 1944-es ítéletben két történettel próbálták Képíró tevékenységét körülírni. Az egyik a Máriássy testvérek ügye volt. A másik: a Képíró felügyelete alá tartozó területen történt fegyverhasználat. A bizonyítási eljárás során is elhangzott, hogy egy fegyverhasználatra sor került Képíró körzetében, de ez jogos fegyverhasználat volt, mert a csendőrt támadás érte (egy kövér asszony és a férje is meghalt).
Képíró vallomásában kitért arra is, hogy álláspontja szerint a VKF bíróságának nem volt hatásköre arra, hogy csendőrök ügyében ítélkezzék. Varga Béla bíró elmondta, ez az állítás téves, s ezt korabeli jogszabállyal is alátámasztotta.

A vádirat szerint Képíró „ismeretlen alárendeltjei” - pontos címmel megjelölve a tett helyszínét - megölték Weisz Irént, a Steinberger házaspárt és Scheer Ferencet. Képíró Sándor ezekről a halálesetekről semmit sem tudott. Az 1943-44-es tárgyaláson, s a mostani nyomozás során is egyetlen fegyverhasználatot ismert el, nevet azonban nem említett. Itt érdemes megállanunk, mert Varga Béla érdekes kifogással élt a vádirattal szemben.

A bíró föltette a kérdést: ha Képíró Sándor a nyomozás során elismerte, hogy az ő körzetében sor került egyetlen fegyverhasználatra, akkor ezt a tényt miért nem emelte be a vádiratba az ügyész? A vádiratban szerepel a Steinberger házaspár. Nem tudjuk, kik ők, még a keresztnevüket sem írta le a vádirat szövegezője. Varga Béla elmerengett: lehet, hogy a Képíró említett fegyverhasználat során lelőtt nőről és férfiról van szó? Mint a bizonyítási eljárás során elhangzott, egy nagydarab nő támadta rá az igazoltatást végző csendőrre, majd a férje is támadólag lépett föl, ezért mindkettőjüket lelőtte a csendőr. Varga a vádiratban említett Steinberger házaspár hölgy tagjára célozva föltette a kérdést: „Ez lenne az a nagydarab zsidó nő?”

Varga Béla a Képíró által elismert fegyverhasználatról végül megjegyezte, hogy ezt a bíróság nem vizsgálja, mert nem része a vádiratnak, márpedig a bíróság nem terjeszkedhet túl a vádiraton.

Varga Béla bíró ezután rátért a vádirat mellékleteként becsatolt 1944-es ítéletre. Ezt az iratot a védelem aggályosnak találta, dr. Zétényi Zsolt írásban fejtette ki ezzel kapcsolatos álláspontját. Ezt a kérdést azonnal meg kellett vitatni – mondta Varga Béla. A bíró megjegyezte, benne is komoly aggályok merültek föl a bizonyítékokkal kapcsolatban, ezért az a döntés született, hogy történész szakértőt rendel ki a bíróság. A választás Zinner Tibor professzorra esett.

Varga Béla az 1944-es ítélettel kapcsolatban azt is megjegyezte: nagy kérdés volt, hogy mi történt Képíróval az ítélet után, hiszen visszahelyezték a rendfokozatába.
Varga Béla ezen a ponton szünetet rendelt el, s már ekkor érezhető volt, hogy maratoni hosszúságú lesz az ítéleti indokolás keddi napra rendelt maradékának az ismertetése.

Szünet után azzal folytatta előadását Varga Béla, hogy az ügyészség a vádirati tényállást alapvetően az 1944-es ítéletre, Képíró Sándor kihallgatására, néhány szerb állampolgár vallomására, valamint az 1948 decemberében elítélt Nagy János honvéd főhadnagy 1948 októberében felvett vallomásaira alapozta.
A per során az ügyész kifejtette, hogy mind az 1944-es ítélet, mind Nagy János 1948-as vallomáscsokra okirat, az ezekben rögzített állításokat el kell fogadnunk igaznak mindaddig, amíg valaki azok hitelességét meg nem cáfolja. A védelem ezzel szemben már a tárgyalás kezdetén közölte: az 1944-es ítélet vádirati példányának a hitelessége aggályos. Egyrészt nem volt hiteles másolati példány, hiányzott az ítélet utolsó oldala (amelyen a pecsétek és az aláírások találhatók). „Magyarországon ez így van” - emelte föl a hangját Varga Béla, majd hozzátette: nem tudja, máshol mi a szokás, de hazánkban egy irat akkor hiteles, ha azon pecsétek és aláírások találhatók, illetve ha a másolatot hitelesítették. A közönség értette a célzást, tudósító is Efraim Zuroff orcájára vetette pásztázó tekintetét.

Varga Béla a fentiekhez hozzáfűzte, hogy a védelemnek tökéletesen igaza volt, amikor aggályosnak találta az 1944-es ítéletnek a vádirat mellékleteként szereplő példányát. 2006-ban egy másik eljárásban a bíróság kimondta az 1944-es ítélet végrehajthatatlanságát, s az akkori eljárás anyagai között szintén szerepelt az 1944-es ítélet egyik példánya. Ezt az ítéleti példányt is csatolták jelen per irataihoz, de ezzel az irattal szemben is kételyek merültek föl. Kiderült, hogy ez a példány vélhetően az eredeti ítélet szerbre lefordított verziójának magyarra visszafordított változata, de a Novi Sad megjelölés gyanúsnak bizonyult, mivel a hitelesítés dátuma akkor került az iratra, amikor még magyar uralom alatt volt az említett település, melynek neve akkor Újvidék volt, s nem Novi Sad.

A bíróság tehát már a tárgyalás kezdetén tisztában volt azzal, hogy bár az 1944-es ítéletből két példány is rendelkezésre áll, ezek egyike sem hiteles másolat. Az egyik ítéleten a „Jeruzsálem” felirat volt olvasható (tudósító mozgást regisztrált a közönség soraiban), ami azt jelzi, hogy a 2006-os ügyben eljáró bírónő mintha faxon kapta volna meg az anyagot a judeonáci vadásztól. Ekkor kérték fel Zinner Tibor történész szakértőt, hogy kutassa fel az ítélet eredeti példányát.

Hogy mi derült ki a zinneri kutakodásból, az a következőképpen foglalható össze: a jugoszláv hatóságok által 1946-ban megrendezett újvidéki per kapcsán az 1944-es per iratait vélhetően megküldték a magyar hatóságok, de ezek az iratok ma már nem lelhetők fel.

Varga Béla bíró úr tehát szépen levezette, hogy olyan közokiratnak nevezett dokumentum szerepelt vádirati bizonyítékként, amely nem minősül közokiratnak. Ezt egyébként még egy laikus is megállapította volna, hiszen a közokirat ismérveit törvény rögzíti. Tudósító magában elmerengett: hogyan fordulhatott elő az, hogy egy szedett-vedett papírhalmazt közokiratnak minősített Falvai Zsolt ügyész? Valami baj volt a szemével? Vagy nagyon nagy vadásznyomás nehezedett rá?

Varga Béla - miután kivesézte az 1944-es ítélet két rendelkezésre álló példányának a hibáit - elmesélte, hogy a nyomozati iratok között volt egy beadvány, amely azt tartalmazta: nem kell itt már bizonyítani semmit, van egy 1944-es ítélet, abban minden benne van, az alapján szépen el lehet ítélni a vádlottat, s lehet is már vinni a tömlöcbe. Tudósító nem tudja, kicsoda az említett beadvány szerzője, de nem lenne meglepődve, ha a beadvány szövege alatt Zuroff, vagy ne adj’ Isten Feldmájer Péter neve szerepelne.

Tudósító azért említi meg a Síp utcai zsidóführer nevét, mert tudomása szerint ez a csokornyakkendős nibelung is kavart ebben az ügyben. Na de térjünk vissza az említett beadvány bírói értékeléséhez. Varga Béla bíró úr igen ingerülten azt mondta, hogy aki ezt a beadványt írta, nem sokat érthet a joghoz. „Itt nem így működnek a dolgok, itt még jogállam van” – szállt a szózat az efraimi fülek felé (kár, hogy Feldmájer nem volt jelen). Hogy még jobban értse Zuroff, miről is van szó, Varga Béla közölte: Magyarországon nincs olyan bíró, aki egy ilyen ítéleti példány alapján megállapítaná Képíró Sándor büntetőjogi felelősségét.

Mint már korábban utaltunk rá, a szakértő megállapította, hogy a 2006-os eljárás anyagából megszerzett ítéleti példányt előbb magyarból lefordították szerbre, majd visszafordították magyar nyelvre. A szakértő ezt a logikát nem értette. „Én sem” – fűzte hozzá Varga Béla. Tudósító azon merengett, talán meg kellett volna kérdezni Zuroff papát, végtére is ez a példány a cionisták által megszállt Jeruzsálemből, tehát valami zuroffi iratgyártó műhelyből érkezett fax útján hazánkba, s a nácivadász talán érti a magyar agyak által fölfoghatatlan logikát.

Miután szép hosszadalmasan elmagyarázta Varga Béla bíró, hogy az ítélet említett két példánya semmit sem ér, levonta a magyar agy számára logikus következtetést: „Ki kell dobni az ablakon ezt a két ítéletet” (szó szerint idéztük a bíró urat). Sajnos minden ablak zárva volt, pedig a felszólításnak tudósító nagyon szívesen eleget tett volna. Varga Béla ismét fölemelte a hangját, mondván, ezen ítélet alapján gondolták Képíró elítélését, ami igazán abszurd felvetés. (Tudósító most is a zuroffi arcot fürkészte, hiszen a bírói megjegyzések címzettje félreérthetetlenül a nácivadász volt. Ekkor már nagyon komor volt ez a rút arc.)
Az 1944-es ítélet kalandos története azonban még nem ért véget, hiszen „a magyar zsidó hitközösségtől” (Varga Béla úr említette így a Síp utcai különítményt) támadás érte a bíróságot.

Feldmájer Péter a HVG-ben többek között azt írta, hogy a bíróság csukott szemmel jár, rossz a szakértő, nem tudja, hol kell keresni az ítéletet. Feldmájer közölte: az ítélet hiteles példánya nála van, az utolsó oldalon van pecsét, sok aláírás. Varga Béla a feldmájeri kavarás elmesélése közben megjegyezte: „a munkánkat igazából a védelem segítette”; ez a kijelentés pedig azt is jelenti, hogy a Síp utcai csokornyakkendős nibelung – nem segített. Ő csak szidalmazott.

Miután a bíróság a HVG-ből megtudta, hogy az ítélet teljes, hiteles példánya Feldmájer birtokában van, levelet írtak neki, amelyben két kérést fogalmaztak meg. Egyrészt arra kérték, küldje meg a birtokában lévő ítéletet. Másrészt arra is megkérték, adjon tájékoztatást arról, hogyan került a birtokába a dokumentum. Feldmájer az első kérésnek eleget tett, de nem árulta el, hogyan jutott hozzá a fénymásolt irathoz.
A Feldmájer birtokában lévő irat utolsó oldalán tényleg vannak aláírások (többek között Szombathelyi Ferencé), viszont - a sajtóban közölt dokumentumrészlet is bizonyítja – az iraton pecsét nem látható. A történész szakértő az aláírásokat hitelesnek fogadta el, bár az ítéletnek ez a - nagyobb sorközzel gépelt, ezért nagyobb oldalszámú - változata is csak az eredeti ítéletről készült másolat, de hitelesnek nem tekinthető, mert a másolatot nem hitelesítették. (Zárójelben érdemes ismét utalni a Klubrádióban elhangzott Feldmájer-nyilatkozatra. A törpe führer - mellesleg gyakorló ügyvéd - azt magyarázta öntelt hangon, hogy a szakértők végül neki adtak igazat, amikor elismerték, hogy a birtokában lévő irat „pontos és hiteles másolata az 1944-es szövegnek”. Ilyen marhaságot a szakértők nem mondtak, mert ahogy a bíróság is közölte, ez az ítéleti példány sem hiteles, csupán egyszerű - tehát hitelesítés nélküli - másolat. Ennyit röviden Feldmájer jogászi kvalitásairól.)

Varga Béla megjegyezte, hogy csak az 1944-es ítélet hitelességének kérdésében ennyi kört kellett megtenni. Az ügyész azt állítja, az 1944-es ítélet közokirat, de ez nem igaz, mert hitelesítés hiányában a másolat csak iratnak, s nem közokiratnak tekintendő. Falvai Zsolt ügyész feszülten figyelt, néhány méterrel arrébb pedig a rút arc fölött megremegett a barnás színű kipa. Érezhető volt, hogy Varga Béla előadásában olyan állítások következnek, amelyek végleg romba döntik a vád már amúgy is roskatag épületét.
A bírói tanács elnöke elmondta, hogy a per kezdetén felmerült az eljárás megszüntetésének a kérdése is. A védelem ugyanis azt az álláspontot képviselte, hogy 1944-ben már elbírálta a bíróság ezt az ügyet, tehát az ítélt dolognak számít, a mostani eljárás így a többszörös eljárás tilalmába ütközik.
A bíróságnak azt kellett vizsgálnia - fejtegette Varga Béla -, hogy mi történt később az 1944. január 22-én meghozott és február 18-án jogerőre emelkedett ítélettel. A védelem csatolta a megfelelő bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy az ítélet 1944 májusában „feloldatott”, Képíró Sándort visszahelyezték rendfokozatába – méghozzá „1944. február 18. napjával”, ami megegyezik az ítélet jogerőre emelkedésének a dátumával. Varga Béla bíró megjegyezte: annyi megállapítható volt, hogy a másodfokú eljárásban „csináltak valamit”. A védelemnek az volt az álláspontja, hogy jogegység érdekében perorvoslatra került sor, s ennek eredményeként kedvező ítélet született. A védelem tehát jogosan mondhatta azt, hogy meg kell szüntetni az eljárást, hiszen a büntetőeljárásról szóló törvény tiltja a többszörös elbírálást – magyarázta Varga Béla.

A védelem nem volt egyedül ezzel az állásponttal – folytatta a bíró. Ismert tény, hogy Falvai Zsolt ügyész 2009. szeptember 14-én elrendelte dr. Képíró Sándor őrizetbe vételét, de a Budai Központi Kerületi Bíróság ugyanezen a napon kelt végzésében a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére vonatkozó ügyészi indítványt azzal az indokkal utasította el, hogy a büntetőeljárást és a nyomozást meg kell szüntetni, mert a gyanúsított terhére rótt cselekményt 1944-ben már jogerősen elbírálták, ezért Falvai Zsolt „akciója” a többes elbírálás törvényben rögzített tilalmába ütközik.

Amikor tehát az ügyészség idén februárban megküldte a bíróságnak a vádiratot, a bíróság azon gondolkodott, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság említett végzésében foglalt indokot akceptálva megszüntesse-e az eljárást, vagy sem. A tárgyalást előkészítő szakban végül az a döntés született, hogy kitűzik a tárgyalást, s majd a tárgyaláson fognak állást foglalni az eljárás megszüntetésének a kérdésében.
Varga Béla bíró elmondta: megkérték a történész szakértőt (Zinner Tibor professzort), hogy még egyszer nézze át a levéltári iratokat annak kiderítése érdekében, mi történt a VKF bíróságának 1944. február 18-án jogerőre emelkedett ítéletével. Kutakodásai során a szakértő meglelte a Legfelsőbb Honvéd Törvényszék naplókönyvét, amelyből csak annyi derült ki, hogy 1944. május 26-án a jogerős ítélet „feloldatott”, s visszaküldetett a vezérkar főnökének.

bíróság elfogadta a védelem arra vonatkozó érvelését, hogy jogegység érdekében hozott perorvoslat történt. Ezt az érvet az 1943-44-es per tárgyalásvezetőjének, dr. Babos József ezredesnek a háború utáni vallomása is alátámasztotta. Varga Béla bíró szerint azonban jelen per bírósága gondban volt: nem lehetett eldönteni, milyen okból semmisítették meg az ítéletet. A korabeli bűnvádi eljárás szabályait ismertetve Varga Béla elmondta, rendkívüli jogorvoslatra csak akkor kerülhetett sor, ha az eljárás során törvénysértés történt (csak ilyen esetben volt helye panasznak). A jogorvoslat eredményeként a vádlottat felmenthették. Képíró esetében jelen per bírósága szerint nem ez történt. A jogorvoslat eredményeként enyhíthették az ítéletet. Képíró nem ez történt. Akkor tehát mi történt?

Varga Béla bíró elmondta: a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a rendkívüli jogorvoslat eredményeként az ítéletet megsemmisítették, s az ügyet visszaküldték az illetékes bíróságnak, vagyis a honvéd vezérkar főnökének. A vezérkari főnök ebben az időben már nem Szombathelyi Ferenc volt, hanem Vörös János, aki megtehette volna, hogy új eljárást rendel el. Nem ezt tette. A visszaküldött - már megsemmisített - ítélet az irattárba került, tehát Vörös János nem lépett az ügyben.
Varga Béla a fentieket összefoglalva leszögezte: az 1944-es ítéletet megsemmisítették, tehát úgy kell tekinteni, mint ami nem is létezik. Erre a jogilag nem létező ítéletre tehát hivatkozni nem lehet (szegény-szegény Feldmájer, hiába bütykölt ezt-azt azzal a fránya másolattal!). Az 1944-es ítélet megsemmisítése tette lehetővé, hogy jelen per bírósága újra tárgyalja ezt az ügyet – vonta le a következtetést Varga Béla.

Itt van tehát a különbség a bíróság és az ügyészség álláspontja között: az ügyészség szerint az ítélet felhasználható bizonyítékként, a bíróság viszont kirekesztette azt a bizonyítékok köréből. Különbség mutatkozott a bíróság és a védelem álláspontja között is, hiszen a védelem szerint 1944. május 26-án felmentő ítélet született, tehát az ügyet egyszer már elbírálták. A bíróság - mint fentebb utaltunk rá - ezzel ellentétben arra a megállapításra jutott, hogy az ügyet jogerősen nem bírálták el, tehát annak tárgyalása nem ütközik a többes eljárás törvényi tilalmába.

Varga Béla pontosításként elmondta: ha 1944-ben felmentés, vagy büntetésenyhítés történt volna, vagy a kormányzó végrehajtási kegyelmet gyakorolt volna, akkor a mostani bíróság megszüntetné eljárást. Mivel azonban az ítéletet megsemmisítették, ezért úgy kell kezelni ezt az ügyet, mintha semmi sem történt volna, mintha 1944. január 22-én nem született volna ítélet. Varga Béla azt is elmondta, hogy az 1944-es ítéletben egyébként „ragyogó mentővallomások” találhatók Képíró Sándorra nézve, de ezeket a bíróság nem veheti figyelembe, hiszen a megsemmisített ítéletet szőröstül-bőröstül kirekesztette a bizonyítékok köréből.

Az 1944-es ítélettel kapcsolatos hosszú és érdekes fejtegetéssel lezárult az ítélet indokolásának egyik nagyon fontos része. Varga Béla bíró úr ismét szünetet rendelt el. Tudósító most saját hatáskörben ugyancsak szünetet rendel el, de arra kéri az olvasókat, nem menjenek messzire, mert hamarosan következik a folytatás.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Horthy Naptár 2017 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2017
Naptár - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Egészen szép vagy Csíksomlyói Szűz Anyánk!
Könyv - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 400 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Illyés Gyula naplójegyzetek 1956-1957 - Illyés GyulaIllyés Gyula naplójegyzetek 1956-1957
Könyv - Bolti ár: 4 600 Ft
Internetes ár: 3 910 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Emlékeim - Deák Ferenc politikai és magánéletéből - Széll Kálmánné Vörösmarty IlonaEmlékeim - Deák Ferenc politikai és magánéletéből
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Mesék Mátyás királyról
Mesék Mátyás királyról
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat