HunHír.info

2017. Magvető hava 19. nap, Villám napja.

Egy nemzet akkor álmodhat a jövőről, ha elfogadja a bölcsőt és visszautasítja a koporsót

Főtisztelendő Hajdó István atya halálára

2011. július 11. 13:33
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

templom.jpg2011. július 8-án, a déli harangszó idején elhunyt Hajdó István nyugalmazott gyergyói főesperes, székelylengyelfalvi plébános, aki a Prohászka Ottokárok, Bangha Bélák, Mindszenty Józsefek és Márton Áronok fajtájából való volt: foggal-körömmel védte hitünket, nemzetünket, olyannyira, hogy ezért felettesei száműzetésre ítélték.

Magyar Menedék - Nincs kegyelem

Hajdó István Bogárfalván született 1942. december 18-án, 1962 és 1968 között végezte teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. Márton Áron püspök szentelte pappá 1968. április 21-én. Papi szolgálatát Nyikómalomfalván kezdte, 1978-1985 között Gyergyóújfaluban folytatta, majd 1985 és 2006 között Gyergyószentmiklóson főesperes-plébánosként tevékenykedett, mígnem 2005. május 14-i csíksomlyói szentbeszédéért illetékes egyházi felettesei elmozdították állásából, így került Székelylengyelfalvára, ahol száműzetésében nyugdíjasként pásztorolta reá hitünkért és nemzetünkért való kiállásáért felnéző híveit.

Amint említett szentbeszédében elmondta, "egy nemzet akkor álmodhat a jövőről, ha elfogadja a bölcsőt és visszautasítja a koporsót", példaként emlegetve a horvát asszonyokat: "A Horvátországban dúló iszonyatos háborúnak tanúi voltunk. A családok föld alá menekültek. A háborús vihar elmúltával újra elfoglalták otthonukat. A családok udvarán tudjátok, mi bizonyította a legjobban, hogy nemzetüket nem hagyják, és élni akarnak? A televízió felvételei egészen közel hozták a horvát udvarokon szélben ringó kisgyermekruhákat, s mondjuk ki bátran, a legszebb zászlót, a reménység zászlaját, a pelenkákat."

Határozottan megfogalmazta az erdélyi lét hármas jelszavát is:

"A HIT, ez Szent István király öröksége. Adjuk mindenkinek tudtára, hogy ezt a földet kard szerezte meg, de a magasba emelkedett keresztbe vetett hitünk őrizte meg.

ANYANYELVÜNK a második jelszónk, mert ma is veszély fenyegeti. Egy mai kortársunk vallomását ne feledjük el, és ajkunk úgy mondja, mint egy szent esküt: a szót nem adjuk, csak ha nyelvünk vele tépik.

AUTONÓMIA, ez a harmadik jelszavunk. Amikor ezt a szent kérésünket tárjuk fel, teljesen érthetetlen, hogy a körülöttünk élő nemzetek, akik szent István koronájának védnöksége alatt növekedtek nagy nemzetté, ezt a szót, autonómia, nem szeretik hallani. Szívvel-lélekkel támogatnunk kell a Duna Televízió kezdeményezését, hogy az Autonómia nevű adó létrejöjjön, és tanítson meg arra minden kételkedőt, hogy az önrendelkezés nem más, mint meghirdetése annak az isteni jognak, hogy mi testvérek vagyunk, és szeretetben együtt kell élnünk. Azt is jelenti, nekünk nem kell a másé, de a miénkről nem mondunk le. Mindenféle más utat megígérnek nekünk, de mi érezzük és tudjuk, hogy holnapunk, jövőnk, megmaradásunk csak ezen az úton lehetséges. Lépjünk ma szent István királyunkkal szövetségre, és ugyanazt tegyük, amit 1038. augusztus 15-én tett, amikor leborult a Nagyboldogasszony elé, koronáját nemzetét és országát felajánlotta. Akkor elég volt egy szent István király, ma legyünk mindnyájan Szent István királyok és ajánljuk fel hitünket, anyanyelvünket, önrendelkezésünk szent kérését a Napba öltözött Csíksomlyói Szűzanyának. Vezetőink, lépjetek be Erdély Jordán folyóiba, és mint Vajk megkeresztelkedett István lett belőle, nem is akármilyen, hanem Szent István. Népünknek, nemzetünknek ma Szent Istvánokra van szüksége.

Fülöp-szigetek bíborosa, Sini egyik elmélkedésében mondja el, hogy a törzsfőnök három fia közül utódot akar választani. Parancsba adja, holnap felmentek a hegyekbe. A nagyobbik reggel, a középső délben, s a legkisebb estére jöjjön haza, és mindenik hozza magával a Föld legértékesebb ajándékát. S aki a legszebbet és legértékesebbet hozza, az lesz az utód. A legnagyobbik hazaérkezett és egy aranyrög csillogott a kezében. A középső fiú délben, amikor hazajött, egy csokor virágot nyújtott át édesapjának. A legkisebbik napszentülte után érkezett haza és így szólt: Édesapám, én nem hoztam semmit. Amikor a hegy magasságába értem, s megláttam a tovacsobogó patakokat, hegyeket, dalos madarakat és láttam az embereket, a ringó bölcsőket, gyermekek kacaját hallottam, amint benépesítik ezt a gyönyörű szülőföldet, Édesapám, ennél szebbet nem tudtam hozni. A törzsfőnök megölelte fiát, és így szólt: te leszel az utódom, mert te hoztad el számunkra a biztos holnapot, a REMÉNYT. Ilyen vezetőkre van szükségünk, akik reményt hoznak és vigyáznak, a reményből élő nemzetünkre.

Csíksomlyói Szűzanya, búcsúfiaként add nekünk ezt a reményt. És ebben a reményünkben segíts, hogy megmaradhatunk szülőföldünkön. Mi ezt a reményt visszük haza búcsú fiaként.
Szűzanyánk, nem csak mi vagyunk itt, hanem más nyelven beszélők, más hitet vallók testvéreink is. Anyai palástoddal öleld magadhoz őket is.

Még azt is el szeretnénk mondani, hogy nem maradhatsz itt Csíksomlyón, hanem magunkkal viszünk a Kárpát-Duna medencébe, a nagyvilágban szétszóródott népünk, nemzetünk kicsi otthonaiba, mert ha te velünk maradsz, akkor minden ősi portánk Csíksomlyó lesz."

Rég nem hallott (összegyűjtött prédikációs kötetében (Uram, jó nekünk itt lenni!, 2008) olvasható) szavai keresztény álarcban settenkedő ellenségeinkből ellenállhatatlan ellenszenvet váltottak ki, szépségre, igazságra, tisztaságra vágyó hallgatóinak százezreiből viszont soha el nem múló szeretetet.

Requiem aeternam dona ei, Domine, et lux perpetua luceat ei.
Adj Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényesedjék neki.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Jaj, de lelkem nem tud felrepülni... - Netye Zoltán PálJaj, de lelkem nem tud felrepülni...
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nyolcszázezer - Bogár IldikóNyolcszázezer
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kedvet virágoztató magyar népmesék - Dömötör Sándor (szerkesztő)Kedvet virágoztató magyar népmesék
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Great Again - Újra naggyá tesszük Amerikát - Donald J. TrumpGreat Again - Újra naggyá tesszük Amerikát
Könyv - Bolti ár: 3 290 Ft
Internetes ár: 2 961 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat