HunHír.info

2019. Jégbontó hava 16. nap, Marót napja.

Az orbáni kocsma

2011. június 04. 22:06
F. M. - Hunhír.info

Kövér László házelnök arról híres, hogy rendszerint vad kijelentések buknak elő bajsza alól. Április 18-án, a Duna TV Közbeszéd című műsorában, nemcsak azzal keltett feltűnést, hogy a rendvédelmi szakszervezeti vezetőket ürüléknek nevezte, hanem azzal is, amit a jelenleg még hatályos alkotmányról és annak kocsmai vonatkozásairól mondott.

Menedék - Pálfi

Közismert, hogy a „rendszerváltozás” előtt a polgári értékrendet még nem ismerte a bajszos ember, ezért egyetemi diplomával a zsebében az állampárt háza táján keresett és talált magának állást, majd Soros György pénzén ösztöndíjasként tengette munkás hétköznapjait. Aztán megalakult a Fidesz - hogy milyen számú párttagkönyv lapul Kövérünk zsebében, azt nem tudom -, s a mára „polgári párttá” vedlett liberális képződménynek megalakulása óta egyik vezető embere volt és maradt a bajszos ember.

1989-ben ő is jelen volt a kerekasztal-tárgyalásokon, amikor ún. „ellenzék” társadalmi felhatalmazás nélkül tárgyalt az ugyancsak társadalmi felhatalmazás nélkül uralkodó állampárttal. Az MSZMP delegációját Pozsgay Imre vezette. A tárgyalások legjelentősebb eredménye az volt, hogy az utolsó kommunista országgyűlés módosította az alkotmányt, s ezzel lehetővé vált a békés átmenet a többpárti politikai rendszerbe.

Az akkor módosított 1949-es alkotmány helyett nemrég új alaptörvény született. A Duna TV műsorában a régi és az új alkotmányról faggatták Kövér házelnököt, aki érdekes megjegyzést tett egykori tárgyalópartnereire. A bajszos ember azt találta mondani, hogy az 1989-ben módosított alkotmányszöveget kompromisszum szülte, s „mindenki tudta, hogy olyanokkal kötött kompromisszumot, akikkel egyébként normálisan egy kocsmaasztalhoz sem ül le az ember”.

Tehát az ellenzék olyanokkal kötött alkut, akikkel egyébként még egy kocsmaasztal mellé sem ült volna le. Kövér tehát az „olyanok” akkori vezetőjével, Pozsgay Imrével sem kocsmázna együtt. Nincs is ebben semmi kivetnivaló, Kövérnek szíve joga, kivel vedel. De...

De a Duna TV műsorában éppen az új alaptörvény volt a fő téma. S tudjuk, hogy tavaly a miniszterelnök a felkért „szakértők” egyikeként Pozsgay Imrét is meghívta „alkotmányozó csapatába”. Azt a Pozsgayt, akivel 1989-ben kompromisszumot kötöttek, s akivel Kövér egyébként soha nem ülne le egy asztalhoz piálni.

Most veszem észre, hogy rosszul idézem a bajszos házelnök szavait. Kövér ugyanis nem magáról beszél, hanem általánosan fogalmaz: „az ember” nem ül le „normálisan” egy kocsmaasztalhoz az „olyanokkal”. Orbán Viktor leült az „olyanok” egyikével, Pozsgayval. Nemcsak most, hanem már korábban is, amikor elkezdte a nemzeti konzultációnak nevezett bohózatot. Aztán a kötcsei piknikeken is elücsörgött Pozsgay, és ez Kövérnek valahogy nem tűnt föl.

Mi ebből a tanulság? Az orbáni kocsmában mások a törvények. Ott jut hely a kocsmaasztalnál az „olyanoknak" is. Például Pozsgaynak. Kövér szerint ilyesmi „normálisan” nem lehetséges. Az orbáni kocsmában viszont lehetséges – ott tehát a kövéri logika szerint abnormális viszonyok uralkodnak.
Vajon mit szól Kövér házelnök szavaihoz a viktoriánus kocsma törzsvendége, Pozsgay Imre? S mit szól hozzá a kocsma délceg gazdája?

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A hit legnagyobb rejtélyei - Összeesküvés elméletek sorozatA hit legnagyobb rejtélyei
Könyv - Bolti ár: 1 399 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
14% internetes kedvezménnyel
Horthy naptár 2019 - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy naptár 2019
Naptár - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 800 Ft
20% internetes kedvezménnyel
A mesterséges intelligencia társadalma - Pokol BélaA mesterséges intelligencia társadalma
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 635 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Mohácsi csata (1526) másképpen - Botlik Richárd - Illik PéterA Mohácsi csata (1526) másképpen
Könyv - Bolti ár: 4 200 Ft
Internetes ár: 3 570 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Újabb magyar ősmesék - Bíró LajosÚjabb magyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat