HunHír.info

2018. Földanya hava 25. nap, Szübál napja.

A „sötét” középkorban volt, ma már nincs igazi tudásfejlesztés és vitakultúra a főiskolákon, egyetemeken

2011. május 09. 15:05
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

iskola.jpgHiába tekinti a közvélemény „sötét”-nek a középkort, akkor még mindkettő létezett kontinensünkön, vagyis volt becsülete a fáradtságosan megszerzett alapismereteknek, az érvek és ellenérvek ütköztetésének, a logikus gondolkodásnak, ma már azonban hiánycikk mindegyik.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét 2018

Követelményszint ma? Inkább nézzük, milyen volt akkor! Például az egyetemjárók megalapozásként az ókori világban meghonosodott „hét szabad művészet"-et (septem artes liberales) tanulták összesen négy évig: az első két évben latin nyelvet (grammatikát), szónoklattant (retorikát), logikát (dialektikát), a másik kettőben számtant (aritmetikát), mértant (geometriát), csillagászatot (asztronómiát) és zenét (muzsikát). Az első három (trivium) elsajátítása után került sor első egyetemi vizsgájukra, mely után a borostyánkoszorús (baccalaureus artium) címet kapták, a további négy (quadrivium) után pedig a „magister” fokozatot, és választhattak a jogi, orvosi és teológiai kar között. Ha nem választottak, „artium magister”-ekként taníthattak főiskolákon segédtanerőkként. Ha választottak, szaktanulmányaik – melyek elvégzése után kapták a doktorátust – a három karon hosszúra nyúltak: például az orvosi- és jogi karon általában kilenc-tíz, de a teológiain sokszor tizenhárom-tizennégy évre is.

Ami pedig a középkori egyetemek tanításmódszertanát leginkább jellemezte, az emlékezetfejlesztés (memorisatio) és az előadást (lectio) követő, a magisterek vezetésével hetente tartott nyilvános vitatkozás (disputatio). Az előbbi során arra törekedtek, hogy egy-egy tudomány alapismeretei, tekintettel minden helyzetben való azonnali alkalmazandóságukra, fejükben legyenek, az utóbbi során pedig arra, hogy ne csak mechanikusan tanulják meg a szövegeket, hanem elemezzék és értelmezzék is őket, vagyis ismerjék meg a mellettük és ellenük szóló érveket, így jutva el igazolásukig.

Alighanem vakmerőség lenne egybevetni mindezt a mai állapotokkal, hiszen ma már nincs igazi tudásfejlesztés, vitakultúra a főiskolákon, egyetemeken.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Atlantisz - Az özönvíz előtti világ - Ignatius DonnellyAtlantisz - Az özönvíz előtti világ
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Nincs kegyelem DVD - Matúz GáborNincs kegyelem DVD
DVD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
21% internetes kedvezménnyel
Hazajáró falinaptár 2018 - HazajáróHazajáró falinaptár 2018
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2018 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat