HunHír.info

2017. Álom hava 16. nap, Szepes napja.

A száztíz éve született Németh Lászlóra emlékezünk kirekesztett igazságaival

2011. április 18. 17:12
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

gyertyak.jpgSzáztíz éve, 1901. április 18-án született Nagybányán (és 1975. március 3-án hunyt el Budapesten) Németh László, akinek többnyire regényeire, drámáira, 1945 után megjelent írásaira hivatkoznak az átlagolvasók, noha igazi értékei nem ezek, hanem 1945 előtti, évtizedeken keresztül tiltott és a közmédiából ma is kirekesztett súlyos sorselemező tanulmányai.

Magyar Menedék - Karácsonyi ajánlatok 2017

A Zsolt (Greiner Béla), Révai József (Kahána Mózes), Appel (Aczél) György fémjelezte urbánus diktatúra hatása mindmáig érezhető az oktatásban és a médiában, azt hirdetve, hogy „amúgy klasszikus” írónk sajnálatosan megtévedt a két világháború között, amiért megkülönböztetett híg- és mélymagyarokat, amiért fenntartással fogadta az előbbiek asszimilációs törekvéseit. Lélektani tapasztalat, hogy velük értelmetlen vitatkozni, hiszen eleve antiszemitának, hovatovább műveletlennek tekintenek mindenkit, aki a művészet, elsősorban az irodalom elsődlegesen nemzeti mivoltát hangsúlyozza, viszont feltétlenül szükséges megismerkednünk 1945 előtti tanulmányaival magyarságtudatunkat elmélyítő és egyetemes távlatokba emelő mivoltukért (A minőség forradalma, Kisebbségben, Készülődés, Berzsenyi, Széchenyi, Móricz Zsigmond, Magyar ritmus, Magam helyett, Az értelmiség hivatása). Mivel ezeknek csak vázlatos áttekintése is messze meghaladná megemlékezésünk kereteit, elolvasásukat pedig nem pótolná, ezért most elégedjünk meg közülük a legnagyobb vihart kiváltott, eredetileg 1942-ben megjelent – jelenleg azonban csak csonkítva hozzáférhető – „Kisebbségben” egyik alapvető igazságára való rámutatással: kiderül belőle, mennyire hamis képet kapunk általában oktatási- és médiafórumokon a „felvilágosodás” szellemiségéről, benne Kazinczy szerepéről.

A hagyományos irodalomtörténeti kánon szerint Bessenyei György „Ágis tragédiája” című drámája megjelenésétől, 1772-től számított magyar „felvilágosodás” irodalmáról az átlagolvasónak rendszerint kizárólag Kazinczy Ferenc neve jut eszébe, míg az övé és követőié aligha, és nem véletlenül, hiszen a Bessenyei elindította szellemi-lelki erjedés az ő és hívei ellenállásába ütközött. Pontosan látta e folyamat anatómiáját, a magyarnak a saját hazájában már a tizennyolcadik századvégben kisebbségbe kerülését Németh László ebben a kötetében.

„A mi hibbantóink közt az első s legnagyobb kétségkívül Kazinczy Ferenc volt”

„A mi hibbantóink közt az első s legnagyobb kétségkívül Kazinczy Ferenc volt. Amilyen apró növés ő maga, akkora pusztulás maradt körülötte. Pedig nagy író. Levelezése a leghatalmasabb kortörténeti emlékünk, egy könyvtárnyi memoárt s egy kiesett irodalmi kort pótol: prózája árnyalt és ápolt, mint ember, kicsinyességeiben is szeretetreméltó. S ha megkérdjük, mégis hogy maradhatott annyi mély, nagy magyar kezdésből Kisfaludy Károly korára mindössze annyicska, amennyit az Aurora kötetecskéiben látunk, az ő nevével kell felelnünk: Kazinczy elpusztította. Bessenyei a „magyar néző”, a magyarság tudata akart lenni. Hogy látszik innen a világ, hogy kell benne megállnunk, mit kell akarnunk s mit kell megtanulnunk: a magyar gondolkodásnak nem is az alapkérdéseit, hanem a kategóriáit ő alakította ki. Semmi sem természetesebb egy útját kereső népnél, mint az ilyenféle gondolkozó-író.”

Kazinczy pusztítását példák sorával igazolta: „az 1790-es évjárat különbjei”, Batsányi János, Kármán József „maguk is ilyen Bessenyei-félék voltak”, szintén a magyar szellem ápolása vezérelte a kassai „Magyar Museum” és az „Uránia” című lapot, mindkettő „először ép vázat akart a szellemnek, s csak majd a faágak végén virágokat”, továbbá a tanulmányírásnak sem volt soha olyan nagy szerepe „a legújabb időkig” – Kemény Zsigmond „négy-öt esztendejétől eltekintve” –, mint „1780 és 1795 között”. „S mi maradt mindebből a tizenkilencedik századra? Báróczi Sándor Claprenede-fordítása Kazinczy gondozásában, drága tíz kötetben s a parasztszolgálónak gúnyolt Bessenyei kiadatlan a lomtárban”, továbbá „a tragikus Batsányi, aki öreg korára a hazájából jövő megtisztelésre egy méltó választ tud adni, azt, hogy nem válaszol, sok évtizedes linzi rothadásában inkább Kazinczy, mint az udvar [a bécsi – Ifj. T. L.] száműzöttje.” De Csokonai Vitéz Mihállyal és Berzsenyi Dániellel sem bánt másként a „széphalmi mester”: „Debrecent Kazinczy kirekesztette Európából, úgyhogy Csokonai még a század közepén is példája volt a nem ép tehetségtelen, de durva ritmizálónak, a niklai dühösködő [Berzsenyi – Ifj. T. L.] pedig nem is annyira Kölcsey, mint a Kazinczy-féle esztétika sebesültje lett”, Verseghy Ferenc haláláról pedig jóformán csak a tizenhét éves Toldy Ferenc szerzett tudomást, nem is szólva a költő-nyelvész Révai Miklósról, akinek „lángeszű könyveit senki sem olvasta”.

Kazinczy nem tűrte meg a gondolkozást, kritikátlan követőit már nem is említve

Mindez pedig azért, mert „Kazinczy nem tűrte meg a gondolkozást. Ahol a nyelv és szellem a zsenialitás által leragadt vívmányok megértését s kihasználását követelte, ő az ókori vagy német irodalom elcsent visszfényén ujjong s gyűlöli, ami magából él. Körülötte Batsányiak, Kármánok, Verseghyek, utána Szemerék, Helmeczyek. A fiatal Kölcsey a legjobb példa, hogy egy művelt, nemes, de nem elég erős lelket hogy megzavartak és elbágyasztottak a széphalmi vizek. Az új magyar nyelv az ő hatására szakadt el végképp a régi magyar nyelvtől. Olvassuk Bessenyei Tarimenes-ét, Csokonai leveleit, Berzsenyi prózáját: a szó új feladatok elé került, de ott járnak benne a régi zamatok. Kazinczy egy félreértett emelkedettség és finomság nevében ezek ellen küzd, több sikerrel követőiben, mint önmagában. Ki nem olvas szívesebben egy tizenhatodik századi imádságos könyvet, mint egy Helmeczyt? De ha a legjobbat szedjük elő, mennyivel magvasabb egy Kármán, mint Kölcsey vagy Eötvös! Nyelvhigítás volt ez s azután nyelvújítás. A darabosság elleni harcában nemcsak hogy elporhanyósította a magyar nyelvet, de el is oldotta. Még a legelfogadhatóbbnak látszó elvei sem állnak helyt sem az igazi magyar nyelvérzék, sem a nyelvösszehasonlítás előtt. Hiába csonkázta például szavainkat, ma is levegőt s nem leget szívunk, sőt a csendességnek is meglesz mindig a joga a csend mellett. A magyar hosszú szavakra hajló nyelv. Katona József vagy Ady Endre pátosza nemcsak elbírja, de lélegzetet is vesz belőlük, s az irtózás tőlük a magyar tömörséget bontja. Ha azt mondom, ördög, a kényeskedhetnékjébe vétettem Kazinczy ellen,, a finnugor démonok azonban ragokként összekapaszkodva rám nevetnek. Különösen ártalmas volt Kazinczy téveszméje az irodalmi és póri nyelv természetéről. Ez tömte el a nyelvfrissülés forrásait s nyitotta meg a különcségek és álemelkedettség hamis egeit, melyekbe a táblabírói szónokok is oly hamar feltaláltak. Az a furcsa nyelv, amelyben Széchenyi mint kényszerzubbonyban forgott s Kossuth mint talárban szavalt, hatféle más nyelv elnyomásával Kazinczy készítménye.”

Kifejtette továbbá Németh László, hogy tanítványai még mesterüket is túlszárnyalva gúnyolták később az Arany János, Gyulai Pál és Kemény Zsigmond meghatározta nemzeti klasszicizmus eszményeit, helyükbe a kozmopolitizmust, a világpolgárságot ajánlva, a magyar szellem önálló létezését tagadva, így a népünk őseredetét tudományos szinten feltáró Kőrösi Csoma Sándorok, Horvát Istvánok, Torma Zsófiák helyett a finnugor elméletet hirdető Hunfalvy (Hunsdorfer) Pálokat és Budenz Józsefeket – „Kazinczy madárnyelvének legbuzgóbb terjesztői”-t – támogatva. Persze a legtöbb parazsat mégis azzal gyűjtötte fejére, hogy rámutatott gyökértelenségükre, „jött-magyar” mivoltukra, arra, hogy miután a „törzsökös magyarok” közé neofita hévvel (vagyis „egy kicsit a kelleténél lármásabban”) beépültek, utána már egyenesen őket rekesztették ki.

Kortársai közül erről a folyamatról Farkas Gyula irodalomtörténész hasonlóképpen számolt be 1938-ban megjelent, 1945-ben indexre tett könyvében (Az asszimiláció kora a magyar irodalomban 1867-1914), a kiegyezés utáni asszimilációs folyamatból levonva a tanulságot a szellemi életünket a maguk képére és hasonlatosságára átformálókról: „Olyan ez a magyarországi zsidóság a XIX. században, mint egy nagy tó, melybe keletről zavaros hegyi patak ömlik, magával sodorván piszkot, iszapot, fénylő kavicsot, néha egy-egy aranyszemet, s alig adván le terhét, máris tovább siet nyugat felé. A tó pedig folyvást háborog, kavarog, tükre soha el nem simul.”

Németh László, csakúgy, mint Farkas Gyula, mindezek – mellesleg nem csekély intellektuális bátorságra való – meglátása miatt fekete bárány ma is, mi viszont éppen ezért szeretjük.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Hold rejtélyes hatása - Louis ProudA Hold rejtélyes hatása
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
17% internetes kedvezménnyel
A székely hadosztály - Szent Kereszthegyi Kratochvil KárolyA székely hadosztály
Könyv - Bolti ár: 2 800 Ft
Internetes ár: 2 380 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat