HunHír.info

2017. Magvető hava 23. nap, Nemzeti ünnep, Gyöngy napja.

„Akármennyire benne élnek is zsidó ismerőseim a város életében, mégsem érzem őket magyaroknak”, avagy miért tabu mindmáig Kodolányi János?

2011. március 13. 14:23
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Száztizenkét éve, 1899. március 13-án született Telkiben Kodolányi János, egyike azon huszadik századi íróóriásainknak, akinek művei könnyen hozzáférhetők, mégis egyre kevesebben ismerik őket. Meggyőződéssel vallotta, hogy „aki valóban írója ennek a népnek, az önismeretet szolgálja, aki pedig nem, söpörjük ki könyörtelenül az igaz bírálat ítéletével, ha még oly méltóságosan viseli is a filozófusi palástot, mégoly nevettetően csörgeti is a komédiás sapkát”, miként azt is, hogy „akármennyire benne élnek is zsidó ismerőseim a város életében, mégsem érzem őket magyaroknak”.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

A Kádár-korszakban hiába adta ki a Magvető Kiadó életműsorozatát, rútul megcsonkítva jelentek meg benne művei, melyek közül írói hitvallását szebben alábbi, eredetileg 1939-ben megjelent írásánál (A szellem válsága) aligha foglalhatnánk össze:

»A világpolgár túlnéz a kis Magyarország határain s Európa vérkeringésébe kapcsolja bele gondolkodását. Figyeljük meg, milyen szépen hangzik mindez, de ha közelebbről vizsgáljuk, a szellem emberének méltóságteljes tógája alól kibújik a sznob lólába, mondatai nem egyebek szépen felfűzött idézeteknél, melyeket angol, francia vagy német, de újabban, mióta Ortega y Gasset is divatos kezd lenni, spanyol művekből böngész össze, a magyar élet számára csak keserű ajkbiggyesztése van, a magyar irodalmat mindenesetre sajnálkozva lenézi, annyira lenézi, hogy a kezébe sem veszi. De már nem is gyanúsak, akik folyton Európát vagy a világot emlegetik, amint nem gyanúsak azok sem, akik folyvást hangoztatják, hogy az „emberiségért” rajonganak, de megvetik a közelükben élő egyes embert. A szellemi élet igazi farizeusai ők. Ezek a sznobok csak majmokat tűrnek meg maguk körül, olyanokat, akik lihegve utánoznak mindent, ami idegen, ami külföldi. Felsőbbségük terrorjával ölik el a mégoly szegényes pislákoló önálló gondolatot és érzést, elsorvasztják az önérzetet és önbizalmat, a magyar irodalmat pedig belesöprik előkelő írószobájuk papírkosarába, mint Európa számára értéktelen, gyermekes, parlagi dilettantizmust. Nem érik fel ésszel, hogy Európát is, a világot6 is csak a magyar életen keresztül érzékelhetjük s ha kicsiny határainkon túlemelkedünk, csak azért tehetjük, hogy jobban meglássuk magunkat. Aki valóban írója ennek a népnek, az önismeretet szolgálja, aki pedig nem, söpörjük ki könyörtelenül az igaz bírálat ítéletével, ha még oly méltóságosan viseli is a filozófusi palástot, mégoly nevettetően csörgeti is a komédiás sapkát.«

Az önérzetünket elsorvasztó „urbánus”-ok hovatartozásáról részletesebben is vallott önéletrajzi regényének (Süllyedő világ) első, 1940-ben megjelent csonkítatlan kiadásában, amelyben így beszélte el egy fiatal, félig közülük való leánnyal kapcsolatos tapasztalatait:

»Hallom, hogy Piroska apja tanító a zsidó iskolában s kántor az imaházban. Ez megrémít. Julcsa néni, a cseléd, a kocsis, Fischer bácsi mind arról beszél, hogy a zsidó templomban öreg szakállas zsidók keresztény kisgyermeket szoktak megölni az ő Húsvétjuk alkalmából, vérét lisztbe keverik és pászkába sütik. Amikor apám zsidó tisztelői szokás szerint pászkát küldenek ajándékba, gyanakodva vizsgálom, hátha gyermekvér van benne. Csak azon csodálkozom, hogy az ajándékmaceszt Julcsa néni is, a cseléd is megeszi s arról sem szól senki, hogy valakinek a kisgyermekét ellopták s megölték volna. Tán csak nem olyan szokás ez, amiben mindenki megnyugszik? Tán csak nem engedik meg a csendőrök a zsidóknak, hogy évről-évre minden Húsvétkor megöljenek egy gyermeket? És ha engedik – miért engedik? – Egyszer a nagy platánfa alatt játszunk. Kötélből s egy szál lécdarabból hintát fabrikáltam, Piroska ráül s hintázik, én alulról, ültő helyemből gyönyörködve nézem. Ruhája leng a szélben, hosszú hajfonata repül, arca kipirul.

– Piroska – mondom nagy nehezen –, igaz, hogy ti Húsvétkor keresztény kisgyerek vérét sütitek a maceszba?
Megállítja a hintát s elképedve néz rám.
– Ki mondta? – kérdi dühösen.
– Mindenki mondja.
– Nem igaz, nem igaz, nem igaz! – kiáltja, szinte kikelve magából.

Meghökkenek erre a kétségbeesetten dühös hangra, fáj, hogy megsértettem Piroskát, de nem értem, miért mondja mégis mindenki, hogy a zsidók gyermekeket ölnek. A hittan órán mesélte a káplán, hogy a rómaiak az első keresztényeket ilyen bűnnel gyanúsították, megkínozták, megölték, házukat földúlták, úgy, hogy földalatti üregekben kellett meghúzódniuk. A zsidókkal tévesztették volna őket össze? Piroska fölháborodásában nem kételkedhettem. De kételkedhettem-e a rómaiak véleményében s abban, amit Julcsa nénitől a kocsisig mindenki egyképpen hangoztatott? Igaz, apánk sohasem mondott ilyesmit – de ő sok mindent nem mondott, ami „nem gyereknek való”.

Piroska attól fogva nem jött el többé. Ha egyszer-egyszer láttam az utcán, rám sem hederített. Láttam az apját is, sovány, fekete ruhás ember volt, hosszú kabátot és kemény kalapot viselt. Nem ismert meg. Ha pedig a zsidó imaház mellett vitt el az utam, némi borzongással és ijedt kíváncsisággal néztem föl rá. Szerettem volna észrevétlenül bemenni, mintha én is zsidó volnék s közéjük tartoznék, hogy végignézzem titokzatos szertartásaikat.«

Tőlük való, életét gyermekéveitől végigkísérő ellenszenvét regényében továbbra is éreztette:

»Akármennyire benne élnek is zsidó ismerőseim a város életében, mégsem érzem őket magyaroknak. Ahogy beszélnek, gondolkodnak, viselkednek, amiért lelkesednek s ami közönyösen hagyja őket, mind-mind egészen más, mint az én világom. Berta és az egész család pedig erősen, jellegzetesen zsidó. Némely rokonukkal jiddisch nyelven leveleznek. Azonban, ha idegen is, de érdekes a világuk s megkísérlem, hogy behatoljak, amennyire lehet. De sohasem szabadulok a gyanútól, hogy idegennek, gójimnak tartanak, tehát tisztátalan vagyok a szemükben. Zsidók között félszegnek érzem magam, vigyáznom kell, hogy bizonyos beszédtárgyakat kerüljek, bizonyos kifejezéseket elnyeljek, mert azonnal megsértődnének, barbárnak tartanának. Még azt sem szabad mondanom, hogy „zsidó”. Egyszer-másszor vitába is bonyolódom: miért nem sértődöm meg én, ha magyarnak vagy kereszténynek neveznek, miért háborodnak föl ők, ha zsidónak nevezi őket az ember? Mindenki a maga tudtán és akaratán kívül születik annak, a mi, hát miért nem törődnek bele, hogy ők zsidónak születtek? A viták csúfosan végződnek. Szememre vetik, hogy sértegetni akarom őket, hogy nem értem meg: ők is magyarok, akár én, mindössze izraelita magyarok. És hogy nincs magyar, nincs német, tót, román, szerb és zsidó, csak Ember van s mindegyik a maga legjobb tudása és képességei szerint szolgálja a hazát. Ha a zsidó jobbat alkot, mint a magyar vagy német, hát győzzön a jobb. Mert a jobbnak kell győznie, ez a „fejlődés” törvénye…Elhiszem, tudomásul veszem, vallom is: el is határozom erősen, hogy én jobbat, tökéletesebbet fogok alkotni, mint a zsidók, svábok, vagy tótok s hadd győzzön akkor a jobb. De hány zsidó írásmű van, nem jobb a magyarnál – s mégis győz!«

Végső soron kibékíthetetlen ellentétet látott az ő és a mi világunk között:

»Megvetéssel vegyes szánalommal nézem a zsidókat. Akár jómódú, tekintélyes, úri zsidóról, akár szegényről van szó, érzem kirekesztettségüket. Senki sem beszél velük úgy, mint egyenrangúval. Ők sem viselkednek velünk egyenrangúakként. Vagy túlságosan udvariasak, szolgálatkészek, hízelgők, vagy állandóan sértődötteknek mutatkoznak, vagy pedig fennhéjázók, pökhendiek és ridegek. Apámhoz olykor-olykor lócsiszárok jönnek, szép, kedves lovainkat – a világ legszebb, legkedvesebb lovait – kivezettetik a kocsissal, futtatják-járatják, tapogatják, szájába néznek, ostorral a hasuk alá vernek s közben ócsárolják őket, hogy bőr sem marad rajtuk. Csodálom apámat, hogy megtűri őket az udvaron. Van néhány zsidó kereskedő is a faluban, ezeket is lenézzük, hiszen olyan foglalkozásuk van, ami igazi, jóravaló emberhez – magyar emberhez – nem méltó. Tavaszonként pedig, amikor a sűrű orgonabokrok rogyásig megtelnek a bronz-zöld kőrisbogarak hemzsegő, erős illatú tömegeivel, egy öreg zsidó ember, a szegény Krausz bácsi állít be zsákjaival és ponyvájával, hogy lerázza és összeszedje. Nagy érdeklődéssel nézzük az alázatos, csöndes, békés öreget, hogy teríti ponyváját a bokrok alá, rázza bele a dermedt bogarakat s önti bő zsákjába. Igen szegény lehet az öreg Krausz bácsi, mert a cipője feslett, nadrágja foszlott, kabátja szakadt, kalapja horpadt – s még bogárszedéssel is foglalkozik. Nyilván olyan mesterség ez, amit igazi jóravaló ember – magyar ember – semmi kincsért el nem végezne. Mit csinál Krausz bácsi a kőrisbogárral? Elviszi a patikába s eladja. Ott megszárítják, porrá törik, és orvosságot készítenek belőle. Így magyarázza Krausz bácsi.

Mindezekre a zsidókra érezhetően ránehezedik Jézus csúfos megölésének bűne. Közöttük járt-kelt, tanított és gyógyított, ők azonban nem hallgattak reá, elárulták, hamis vádat emeltek ellene, megkorbácsoltatták, megfeszítették, még kínos halálában is gúnyolták. Hogy viselhetik el a zsidók ennek a szörnyűségnek a súlyát? S ha már Napnál fényesebben kiderült Jézus igaza s az ő gyalázatosságuk, mért nem térnek meg, mért nem bánják meg bűnüket? Inkább elviselik, hogy mindenki görbe szemmel nézzen rájuk, inkább bezárkóznak, szíjakat kötnek homlokukra és karjukra, inkább tanulják még az iskolában is az érthetetlen zsidó nyelvet, inkább összebújnak, rettegnek, gyanakodnak, inkább megveretik, csúfoltatják magukat – de nem látják be rettenetes bűnüket. A pokol mélységes fenekére jutnak, az bizonyos.«

Kodolányi nem tartozott kora egyetlen nemzeti pártjához, mozgalmához sem, róluk való álláspontja mégis kísértetiesen hasonlított hozzájuk, igazolva ezzel, hogy az irántuk érzett mélységes idegenkedést elsősorban nem politikai rendszerek, hanem ők maguk váltják ki.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Nincs kegyelem DVD - Matúz GáborNincs kegyelem DVD
DVD - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
21% internetes kedvezménnyel
A magyarság 20.000 éves történelme 4. rész - Hihetetlen MagazinA magyarság 20.000 éves történelme 4. rész
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Az Illuminátusok és az új világrend - Összeesküvés elméletek sorozatAz Illuminátusok és az új világrend
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Nyelvédesanyánk - Czakó GáborNyelvédesanyánk
Könyv - Bolti ár: 2 730 Ft
Internetes ár: 2 321 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Jaj, de lelkem nem tud felrepülni... - Netye Zoltán PálJaj, de lelkem nem tud felrepülni...
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat