HunHír.info

2017. Álom hava 15. nap, Bábolna napja.

„Megtanított az Élet értékelni az emberekben, világban rejlő szépségeket, szeretni a művészetet, gyűlölni az igazságtalanságot”

2010. december 25. 17:30
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Verba-Maya.jpgAz egy éve, 2009. december 25-én, életének harminckettedik évében tragikus hirtelenséggel, mindmáig tisztázatlan körülmények közepette elhunyt Kovácsné Verba Mária (Maya) tokaji költőnőre emlékezünk, aki a szerelemmel teli szeretetlét utáni gyermeki sóvárgások és felnőtt vágyódások, az értékromboló világunkkal való vívódások leginkább Szabó Lőrincre emlékeztető, ámde mégis önálló formaművészettel és olykor meglepő metafizikai mélyszántásokkal ható költője, azzal az alapérzéssel, hogy „nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem amit egy életen át hordunk mosolyogva, csendesen”.

Magyar Menedék - Könyvhét 2017

Önéletrajzi írásában így vallott életéről, eszményeiről:

„1977. július 31-én születtem Szerencsen. Három testvéremmel és szüleimmel Bekecsen éltünk. Megtanított az Élet értékelni az emberekben, világban rejlő szépségeket. Azóta csodálva tekintgetem a kék ég színét, mezők ringását, csillagok fényét. Megtanítottak minden körülmény között embernek maradni. Bátorítást kaptam arra, hogy érzelmeimet nyíltan vállaljam fel. Sajnos ezt a mai világban kihasználják.

Jelenleg a borok városában, Tokajban élek két gyermekemmel. Keveset vagyok velük, de amikor együtt vagyunk, azt emlékezetessé teszem számukra. Keveset vagyok barátaimmal is, de azt az időt, amit együtt töltünk, próbálom széppé varázsolni. Szeretem a művészetet festményekben, versekben, vagy akár jó könyvekben. Gyűlölöm az igazságtalanságot, hamis vádakat, erőszakot. Ettől rendszerint kiborulok, és kiszámíthatatlanná válok.

Édesapámat kilenc éves koromban veszítettem el, ekkor írtam ki bánatomat először versben. Egy általános iskolai pályázaton első lettem vele. Első publikációm a »Bekecsi Hírmondó« című újságban jelent meg, majd követte a »Szerencsi Hírek«, utána az »Amerikai Magyar Szó« című lap New York-ban, mely 2002-ben sorozatosan megjelentette a külhonban élő magyaroknak verseimet. 2008-ban anyák napjára jelent meg a »Tokaji Hírek«-ben két versem is. 1998-ben az Alterra Svájci-Magyar Kiadó gondozásában a »Szerelem kertjében« című antológiába is választottak egy versemet. Nem várok elismerést, ne keressen senki szabályokat verseimben, én szabályok nélkül élek! Csak akkor írtam, ha a szívem panaszait, örömeit szerettem volna megosztani gyűrött noteszommal. Írtam gyermekverseket, írtam édesanyámnak és a magánynak is. De a legtöbb versem a szerelemről szól.

Sosem volt beteljesült szerelmem, talán az én sorsom ez, s bármit teszek, nem változtathatok. Hiába nyújtom szívem minden kincsét, már az igaz szerelem nem „divat”, ez így van rendjén. Megpróbálok minden erőmmel ráragyogni arra, kit szeretek, de az új csillagok elnyomják létem puszta fényét. Elengedem azt, kiért hűen dobog szívem, s írok neki egy verset. Egy verset, ami megfogja millió ember szívét, de „»Ő« talán meg sem látja.”

Világképe egészét kifejező alábbi verseivel emlékezünk életművére.

Barátom maradsz

Kinyílott az ajtó,belépett egy ember,
Nézett rám mosolygón, ártatlan szemmel.
Kérdeztem kit keres? Téged – mondta halkan,
Innentől barát lett a jóban, a bajban.

Igazán szerettem, de mint jó barátot,
A szívével átölelt egy egész világot.
Megvédett bárkitől, azt mondta: szeret,
S, hogy engedjek szívének még nagyobb teret.

Ebből már baj lehet, tudtam, s éppen csak ezért
Elengedtem szorongató, melengető kezét.
Óh, bár csak ne, csak ne tettem volna!
Ülne itt mellettem, még ha semmit se szólna!

De csak a csend maradt, s a versek nekem,
Adnám már szívéért az egész életem.
Bezárult az ajtó eltűnt már az ember,
Aki mindig vigyázott rám Igaz szeretettel.

Kincsem

Nincsen pénzem
Semmim sincsen.
Nekem a családom
A kincsem.
A kicsi lányom huncutsága
Kedves fiam mosolygása
Az élet minden szép varázsa.
Kettőjük víg ölelése
Jó nagymamám nevetése,
A madarak csicsergése.

Ők mind egy helyen laknak:
Mélyen. Itt benn, szívem rejtekében.
Nincsen pénzem, semmim sincsen
Nekem a szívemben van a kincsem.

Szerelmes szavak

Szerelmes szép szavam
Szabadon száll.
Szívemet szívedhez
Szövi egy szál.

Szellőkön száll szavam
Szép szavam szerelem.
Szenvedélyes szép szívem és
Szabad társ a szellemem.

Szavaival szólítja
Szívünket szeretetre
Szenvedélyes, szépséges
Szolid szerelemre.

S a szerelmes szép szavam
Szabadon száll
Szívemet szívedhez
Szövi száz szál.

Szeretnék harmat lenni...

Szeretnék harmat lenni,
Egy hajnalon megszületni.
Nap fényénél elröppenni,
kis érbe becsöppenni.

Szeretnék kis ér lenni,
Forrásból megszületni.
Harmattól erőt venni,
egy patakig gyorsan menni.

Szeretnék patak lenni,
napfénynél megszületni.
Kis értől vizet venni,
folyókba be sietni.

Szeretnék folyó lenni,
kis vízből megszületni.
Sok halat felnevelni,
tengerré! Naggyá lenni!

Szeretnék tenger lenni,
folyókból megszületni.
Hajóknak "otthon" lenni,
Szeretnék tenger lenni.

Szeretnék én könnycsepp lenni,
Szemedben megszületni.
Szívedbe belefolyni,
Örökkön mosolyogni.

A juhász éneke

Menekült a juhász,
Nyáját hátrahagyva.
Ég borult felette,
Föld indult alatta.
Ahová csak lépett,
Szakadék ott termett.
Nem ismert felette
Isten már kegyelmet.
Subáját elnyűtte,
Semmije sem maradt.
Világnak végibe
Leült egy fa alatt.
Kopott sípocskáját
Szájához emelte,
Mi fájt a szívének,
A hangszer énekelte.
Oly nagyon felsírt,
Sípja úgy zokogott.
Megszánta őt az Úr,
S reá áldást hozott.
De már ekkorra,
Juhásznak a nyája ,
Százfelé szaladt
Széles e világba.
Sípja kettétörött,
Szíve kettérepedt.
A fa alatt zenéje
Örökre megrekedt.

Éjjel a Tiszán

Vélem nyugvott egyszer
A Tisza parti este.
Lomhán ringatózott
A vén folyónak teste.

Mint haldokló kígyó
Lassú vonaglása,
Olyanképpen tetszett
A szőkeség mozgása.

Néztem a habját is,
Mint nyaldossa éppen
Kikötözött csónakjait
Lombok rejtekében.

Zúgása úgy hatott,
Mint köveknek morgása.
Visszhangzott felettem
Rekedt morajlása.

Bambuló kövekért
Nyújtózott a partra.
Átnyúlott felettük,
Majd mindet ottan hagyta.

Próbáltam bélátni
A vén Tisza fejébe.
Mi évezrednyi titkot
Hordhat kebelébe?

Mennyi ember gondját
Zárhatta magába?
Mennyi titkos csókot
Lesett éjszakákba?

De Holdfény csillant reá,
Hol a Bodrog belé hágott
Elnyelte szépsége
Az éjjeli világot.

Habja le-lenyugvott,
S egy csónak kebelébe
Elaludtam a Tiszával
Éjnek lepelében.

Wass Albert írta, de nyugodtan írhatta volna ő is emberi-költői hitvallásaként: „Nem az a fontos, hogy mid van, hanem az, ami Te vagy, és ami a másik ember számára lehetsz.”

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az új ember - Mary RodwellAz új ember
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Horthy Naptár 2018 - 10 DB - kedvezménnyel - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy Naptár 2018 - 10 DB - kedvezménnyel
Naptár - Bolti ár: 39 900 Ft
Internetes ár: 24 999 Ft
37% internetes kedvezménnyel
Birodalmak alkonya - Bogár LászlóBirodalmak alkonya
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 805 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat