HunHír.info

2017. Álom hava 11. nap, Gilvád napja.

A mi Kapisztránunk, Zadravecz István, milliókat felrázó szimbólumember volt

2010. november 13. 08:39
Ifj. Tompó László - Hunhír.info

templom.jpgHajlamosak vagyunk templomaink kongó ürességét többnyire csak a bolsevista tatárjárás következményeként elkönyvelni, pedig ez legalább annyira köszönhető annak, hogy ami általában a mai templomokban „szentbeszéd”-ként elhangzik, jóformán már semmi köze a Megfeszített tanításaihoz. A közvélemény többnyire csak az anyagi és szexuális botrányokat elkövető papokat tekinti bukottaknak, szemben a tévtanokat hirdetőkkel.

Magyar Menedék - Nincs kegyelem

Huszadik századunk első felében mindenesetre ez még nem így volt, köszönhetően olyan milliókat felrázó szimbólumembereknek, mint Prohászka Ottokár, Bangha Béla, Tóth Tihamér, Mindszenty József, Márton Áron, Koszterszitz József, Nyisztor Zoltán, és nem utolsósorban az 1965. november 13-án Zsámbékon elhunyt Zadravecz István, a legendás hírű ferences püspök, teológiai tanár, akit mindvégig következetesen antibolsevista-anticionista küzdelmeiért kortársai „szegedi Kapisztrán”-ként zártak szívükbe.

Miként 1456-ban Nándorfehérvárt az olasz származású ferences Kapisztrán Szent János, 1918 és 1919 apokaliptikus napjaiban Szegeden a szintén ferences Zadravecz István is a szó erejével hívta harcba híveit. Mivel az életművét taglaló újabb tanulmányok többnyire csak 1945 utáni helytállásáról számolnak be, viszont az első világháború végiről nem vagy alig, ezúttal ekkori szentbeszédeinek gondolataival emlékezünk a Nemzeti Hadsereg megszervezésében oroszlánrészt vállaló ferences tábori püspökre.

Az „őszirózsás” forradalom és a patkánylázadás idejéből fennmaradt szentbeszédeiből bőségesen idéz Nagymihály Sándor róla írt két kötetes életrajzában (P. Zadravecz püspök, a szegedi Kapisztrán. Budapest, 1942), egybegyűjtve pedig egy karcsú kötetben jelentek meg (Páter István a mi Kapisztránunk a forradalmi évben. Szeged, 1920), melynek előszavában Dr. Szilassy César a kor keresztény közvéleménye állásfoglalásaként így vallott róla: „A mai Magyarország, nem, a mai egész keresztény és kulturált világ Kapisztrán Jánosa ő. Horthy Miklós legendás alakja mellett ott áll a durva, barna darócba burkolt, próféta arcú, apostol lelkű Zadravecz István páter.”

A forradalom valódi programja

Az 1915-től a szegedi ferences zárda rendfőnökeként és az alsóvárosi Mátyás Templom plébánosaként ismert Zadravecz 1918. október 31-én, az „őszirózsás” forradalom kitörésekor az Alsóvárosi Templomban prófétai éleslátással ismerte fel, hogy vallás, pap, Egyház, meggyőződés, szent hitünk üldözése – ez az egész forradalom programja. Legalább is ide fog vezetni!”

1918. december 1-jén plébániatemplomában leszögezi, hogy az akkor sokszor emlegetett „új haza” nem lehet más, mint a „független önállóság”, a „nagy békének megteremtése” és a „szent Haza sérthetetlensége, határainak meg nem bolygathatósága” (ez a „magyar szentháromság”), majd ízeire szedi a forradalmi hangzatos jelszavakat („szabadság, testvériség, szakszervezet, köztársaság, internacionalizmus”). A szabadságról kifejti, hogy szereti, de a szabadosságot nem: „A durva lélek azt gondolja, hogy a szabadság az, ha foghatja durva botját és ablakokat beverhet.” Ezzel szemben a jézusi szabadság értelme az, hogy „amit nem akartok, hogy nektek tegyenek, ti se tegyétek másoknak!”. A testvériségről megállapítja, hogy lényege „egymás megbecsülése”, amellyel összeegyeztethetetlen a papokat „nemzetközi csuhás kizsákmányolók”-nak tekintő bolsevizmus, rámutatva, milyen arcpirító hazugság testvériségről szónokolniuk a „papírruhát” szállító hadimilliomosoknak, a „Weisz Manfrédok”-nak. A szakszervezetről nyilatkozva, óvva inti híveit a belépéstől: „Abba az egyesületbe lépjetek be, amelyek jogotok védelmére vannak. Ahova akarok, oda belépek! Jönnek, hogy lépjek be a szociáldemokrata pártba? Azért sem lépek be, mert kényszerítenek! Ha van szabadság, minek kényszerítenek? És miért emlegetik, szidják itt is örökké csak a csuhát!? A nemzetközi kaftánt, a pajeszt miért nem bántják?“ A nőknek a szakszervezet helyett a „nagyon szép alapon” Tormay Cécile alapította Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségébe való belépést ajánlja. A köztársaságról szintúgy lesújtó a tapasztalata, mivel általa „csőd elé indul az ország és bolsevizmusba jutunk, és soha nem lesz béke”, ellenben kormányzó erőnket csak a Szent Korona képviseli, amelyet becsmérelni és inzultálni „hitvány eljárás”, ugyanakkor „muzeális kuriózumnak tekinteni sem engedjük. Protestálunk ellene! Épp azért követelni fogjuk mindazoktól, kik a forradalmi hatalmat képviselik, hogy ezt a Tárgyunkat, évezredünk történelmét sérthetetlen tiszteletben tartsák, sőt Annak egy nemzeti ünnepet rendeljenek el, mert a levegőbe nem esküdhetnek, törvényeket nem hozhatnak. Hozzák a törvényeket e szent Koronának nevében, ítéleteket Annak erejével.” Az internacionalizmusról pedig egyenesen megmondja, hogy nem más, mint az egész világ „egyenrangúvá” tétele: „Az igazságok, melyek akár társadalmi, akár természettudományi igazságok, azok igenis internacionálisak. Azok mindenkié, töröké, magyaré, franciáé, angolé. Így vallás, szerelem, tudomány szempontjából internacionalista vagyok. De dacára, hogy a nagy igazságok lehetnek mindenkié,. A magyar érdekek speciel nem lehetnek mindenkié! Lehetek internacionalista tudásommal, vallásommal, de nem lehetek magyar meggyőződésemmel. Ez az én Hazám érdeke! Ragaszkodom hozzá sovinizmussal. És ne nyúljon hozzá senki, mert felemelem az öklömet!” Tudja, hogy „bennünket, szegény kis nyomorgatott országot az internacionalizmus karjaiba akarnak dobni egyes élelmesek, hogy politikájuknak lehasaljunk.”

A forradalom elhibázásáról és az internacionalizmusról

1918. december 31-i beszéde (amely miatt az „Igazság” című forradalmi zuglap élesen megtámadta) számvetés: a vérrel kezdett világháború végén „elhibáztuk a forradalmat” , amelynek révén a „Regnum Marianumot mint a koncot kezdték földarabolni”, amiért „elvesztettük az összetartó erőt”, a „békesség szent reményében, a szabadság szent hevében feldöntöttük a földi és égi trónt”, „detronizáltuk” a királyt, Jézust, és csak Hozzá való visszatérésünkkel zenghetünk tiszta szívvel „Te Deum”-ot.

1919. január 26-án a „Tevél” (Területvédelmi Liga) érdekében a szegedi „Katona-féle” kocsmában – mivel, mint Dr. Szilassy César írja, „a szeged-alsóvárosi férfivilág ez időben még távol tartotta magát a templomtól s inkább a kocsmákban tanyázott”, ezért „felkereste ott s lángszavaival a kocsmák gőzös-bűzös levegőjébe vitte a hazafiság tiszta légkörét” – beszélt hazánk területi épségének védelméről: „A magyar édes Haza területi épségéről van szó. Igen, igen, beleharaptak a Hazába, eljöttek és nem mienkké tették az a földet, melyen bölcsőink ringtak. Szeged talán kivétel. De ahol az én bölcsőm ringott [Csáktornyán született 1884. június 20-án – Ifj. T. L.], ahol nekem mutatták, hogy az édes országot a Kárpátok szegélyezik, az már mások kezén van.” Nem hallgatta el ebben a saját felelősségünket sem: „Testvéreim! Nekünk egy évezredes bűnünk van. Bár ez nagyrészt Ausztria bűne, de nagyrészt a magyar gyávasága: a nemzetiségeket nem tudtuk átalakítani. Aki nem érzi jól magát, menjen Szerbiába, menjen Csehországba, menjen jogot kérni oda, ahol kap, de itt csak magyarnak van joga, nem internacionális bitangnak.” A hallgatóság közbekiabálásaira („a nemzetiségeket nem szabad elnyomni!”, „éljen az internacionalizmus!”) így felelt:

„Tudjátok-e, mi az internacionalizmus? Nemzetköziség, mely nem ismer népet, nemzetet, melynek jogai, világnézete volna. De ez megvalósíthatatlan. Igen, mert az internacionalizmus csak frázis, nem hoz a magyarnak mást, mint jogainak megadását. Ha tehát mi magyarok, kiknek más birtokunk nincs , mint évezredes múltunk, miután felrúgtuk azt, ki minden kulturális haladásunknak, magyarságunknak megkötője volt, Ausztriát, meg akarjuk a magyar hazát tartani, ne játszunk internacionálósdit, mert ez nem egyéb, mint jogaink feladása.” Szabadkőműves sajtón felnevelkedett közönségének a továbbiakban elmondja: „Európa majd minden országát bejártam, Európa majdnem minden nyelvét, kultúráját ismerem, internacionális főiskolában végeztem tanulmányaimat, tudom, mi az internacionalizmus filozófiai és ortográfiai alapja! Ábrándnak oly szép lenne minden embert nemzeti határok nélkül egy eszményért hevítve látni s testvérként egymást megbecsülni. Azonban praktikus életbe vinni ezt lehetetlen, mert népet nem a politika teszi, hanem a klíma, a távlat, az érdek, a nyelv, a Teremtő. Testvéreim! Az igazi internacionálé, a megvalósítható csak az, mely meghagyva a jog, a történelem alkotta határokat, igazi egymás megbecsülésére tanítja a népeket. De nem ilyen ám az a közébünk dobott internacionálé, mely immár fél Hazát rabolt el tőlünk!

Összetartás kell!

Tudjátok meg ezek után, mit akarok, miért hívtam össze az értekezletet. Hogy egy hatalmas jajszó szakadjon le a lelkünkből. Egy hatalmas szó induljon oda, hol a népek jogait szabályozzák, oda Párizsba, hogy élnek még magyarok e hazában s bár letették a fegyvert, nem felejtették el évezredes határaikat! Épp azért alakult meg egy liga, mely nem felekezeti, nem párti, senkit nem fenyegető, senki ellen nem menő liga, hanem csak a hazánk meghagyását és területi épségét kérő liga. Neve: Tevél – területi épséget védő liga. Majd ha e liga célt ér, csak akkor beszélünk internacionalizmusról mi magyarok! Meg akarjuk hát Hazánk határait védeni, nem karddal, nem ágyúval, hanem gondolattal, igazsággal ás érzelemmel. De ehhez összetartás kell! Nincs csúnyább, mint a széthúzás. Ez a magyar átok! Tartozzon hát valaki bármely pártba, de minden párt keretén belül magyar legyen! És aki nem akar magyar lenni, mit keres itt?”

A patkánylázadás alatt szegedi Kapisztránunkat letartóztatták (amiért, mint a „rendőrségi népbiztos” fogalmazott, „bizonyos merész és a mostani időknek nem megfelelő szociális társadalmi nézetei vannak”), de, mint Dr. Szilassy César megjegyzi, „nagyon tudhatták, kit fogtak le, rövidesen szabadlábra helyezték. Dacára a veszedelmes időknek, óriási ovációban részesítette Szeged”. Az őt éltető tömeg előtt 1919. március 25-én vallotta: „Ha bűn Jézust, ha bűn édes Hazámat szeretni, úgy üssenek agyon, hisz akkor nincs keresni valóm a földön! Ha bűn szeretni azt a göröngyöt, melyen születtem, ha bűn azt a napsugarat szeretni, mely a magyar földet izzóvá, gyönyörűvé, imádottá teszi, akkor igazán nem kívánok élni.”

1919. május 1-i beszédéről Dr. Szilassy César feljegyezte, hogy „a francia megszállás bár proletárdiktatúra-ellenesnek mondotta magát és a szegedi direktóriumot megszalasztotta, valóságban azonban égisze alatt Szegeden vígan terrorizált a kommunizmus, sőt vörös hadsereg is tanyázott a 46-os kaszárnyában. Ellenük beszélni roppant veszélyes volt. E beszédjében a mi Mesterünk szimbolikusan bár, de világosan kikelt ellne. Beszédét óriási tömeg hallgatta. E beszéd hatása alatt tömegek lélegeztek fel s megindult a zarándoklás Alsóvárosra és nyílt szembehelyezkedés a kommunizmussal.” Miről is prédikált? „A május megünnepeltetése, május kultusza is szimbólum, hasonlat egy magasztos nagy igazság kidomborítására. Májusi oltárt állít az Egyház, Madonnát, mint eszményt helyez az oltárára. De ezzel sokkal mélyebb célja van. Május szimbólum. A Madonna oltára is gyönyörű szimbólum. Igen, a május, a virágos május gyönyörű szimbóluma a szellemi életnek.” Május „szimbolikus Eszméje ez: ahogy a föld májusa diadal az anyagi halál fölött – amennyiben életre parancsolja az élet ezerféleségét –, úgy az Eszme is diadalt üljön a lelkeket gyilkoló halálos világnézet fölött s parancsolja életre a szellemi Élet ezerféle szépségeit. És e szimbólum, Kedves Híveim, e májusi szimbólum különösen ma üljön diadalt a halál, a szellemi, a társadalmi halál fölött. Ugye Kedveseim, a társadalmi forradalmunknak célja volt uniformizálni, egyenlősíteni az embert. És zengtünk diadalt az embernek, ki lerázta a bilincsét! Hozsannát embernek, ki felhágott a természet nagy oltárára! De egyenrangúsítani ezt a dicsőséges embert mégsem tudtuk és nem is fogjuk! Csak halálba kergettük! Egyenrangúsítani embert nem lehet! ”

1919. május 4-én a „krisztusi internacionálé és a hazaszeretet” viszonyát fejtegette Jézusnak a „Jó Pásztor”-ról mondott hasonlata („Én vagyok a jó Pásztor. A jó Pásztor életét adja juhaiért. Vannak juhaim, kik nem az én aklomból valók, azokat is össze kell gyűjtenem, és lesz egy akol és egy pásztor!”(Jn 10, 11. 16.) alapján: „Azt mondották sokan, hogy e hasonlata s tanítása által Jézus a legnagyobb internacionalista. Igen, Jézus internacionálét tanít, midőn egy akolba akarja terelni az egész világot”, majd leszögezte, hogy „Krisztus internacionálé”-ja a népek között egyedüli egyensúlyt fenntartó, elfojthatatlan honszerelem, amely az „egy akol, egy pásztor” teljesülésének „előfeltétele”. „Hogyan képzelem én a felépítendő magyar hazát? Függetlennek, hatalmasnak, szentnek, önrendelkezőnek. Kárpátoktól szegélyezettnek, mert nincs más magyar haza!” Óv a „fegyelmezetlen, az első nehézségektől megszaladó”, a „csak az ennivalóért és a pénzért” beálló vörös hadseregtől: „Ami megmarad az erre járó megszálló csapatok után, azt a saját édes fiaink, a vörös hadsereg vitte el. Mindent elvisznek, még a csizmát is a lábunkról.” Elutasítja az osztályharcot: „Ember és ember közt más különbség nincs, csak ez egy: ’ki bír többet tenni az édes Haza javára?’. Csak ebben van különbség hazafi és hazafi közt.”

„Mi Magyarországon nemzeti szocialisták akarunk lenni”

1919. május 7-én a tanítók, tanárok ellenforradalmi nagygyűlésén a szegedi Városháza közgyűlési termében a velük szembeni „roppant mostoha” bánásmód és a köreiket is megfertőző internacionalizmus ellen fakad ki: „Pusztuljon a pedagógus tudásával való kufárkodás, a leánykereskedelemnél is alábbvaló pedagóguskereskedelem! Pedagógusok! Handléztak veletek, amidőn e jelszót dobták iskoláinkba: internacionálé. Taszítsuk ki az internacionálé pedagógiát s csatlakozzunk erősen a nacionál-pedagógiához. Sem „keresztény szocializmus”, sem „egyesített magyar szocializmus”, hanem ’nemzeti, nacionál-szocializmus! Magában foglal ez mindent! Mi Magyarországon nacionál-szocialisták, nemzeti szocialisták akarunk lenni.”

1919. május 11-én tartott tábori miséjének szentbeszédében a magyar katonai erényeket magasztalta, a hazaszeretetet és a fegyelmet, felismerve bűnünket, hogy évszázadokon át „minden volt a katonai nevelés, csak nem honszerelmi nevelés!” Különbséget tesz továbbá „nemzeti” és „fizetett” király között: az előbbi „összeforr a nemzettel”, az utóbbi „néha-néha leereszkedik”.A nemzeti királyban látja az „egység erejét”, hiszen „évszázadok óta nem volt nemzeti királyunk”, csak „vendégszereplő”, ezért leszögezi, hogy „így rojalista magyar ember nem lehet”. A minden párt- és kormányérdek fölött álló fegyelem pedig „gerince minden hatalomnak, minden erőnek és a katonai honszerelemnek”.

1919. május 18-án a szegedi ellenkormány tagjai azzal keresték fel, hogy vele „munkaszövetségre lépjenek. Ő adott nekik alkalmat, hogy az alsóvárosi néphez szólhassanak.” (Dr. Szilassy César) Vérbeli prédikációja hajszálpontos diagnózis: a magyar „soha nagy, életre való nem lesz, ha nem lesz lakóiban a magyar érzelem, az önérzet. A magyar érzelem! Mert ezzel, ha egyenlőre bele is nyugszunk a siralmas földarabolásba, ha nem is mi, hát unokáink vissza fogják szerezni az egész országot! De a ma magyarjának a lelke bizony kevés reménnyel kecsegtet. Hogy fest ez a magyar lélek ma? Ijesztő kép, mi lelkünk előtt áll. Az a magyar, ki a világ népei és nemzetei közt a legsovénabb, legnemzetibb érzületű nép volt, az a legközelebbi múltban mintha elvesztette volna nemzeti önérzetét.”

1919. június 1-i szentbeszédében a megújhodó Magyarország erkölcsi alapokra helyezéséről, „demokratikus alakulásá”-ról és a zsidók helyzetéről vallott. „A magyar Haza erkölcsi alapja ezeréves történelmünk és a pozitív vallásosság.” Az utóbbi nem „vallásos torzsalkodás”, széthúzás, hiszen a cél az, hogy „minden egyén, minden szív kifejleszthesse lelki ideálját, lelke szellemi költészetét”. A „demokratikus alakulás” pedig, a kifejezés eredeti görög értelméből kiindulva, nem más, minthogy „ebben a Hazában minden ember meg legyen becsülve”, és „száműzessék távolra mindaz, ki kasztokat, osztályokat egymás elleni lázításra vitte”, megbüntetve a „félrevezető bűnöst”: „Ha a bűnös vezetőről van szó s azt kérdjük, ki a vezető, milliók torkából zúg a felelet, hogy Magyarország félrevezetői a zsidók! Engedjétek meg, hogy áttérjek a zsidó kérdésre röviden, de igazságosan.

Igen, a vezetőségben a legnagyobb részt zsidók voltak. E tény megbírálásánál következő a véleményem. Két résre kell osztani a zsidókat: egyik részen áll a magyar zsidó, a másik részen a bevándorlott zsidó. A magyar zsidó az, ki velünk együtt nőtt fel. Bölcsője együtt ringott a mieinkkel. Ki azt a levegőt szívta, melyből mi táplálkoztunk. Ki a magyar göröngyhöz éppúgy tapad, mint amilyen különböző címekkel tapad az igazi magyar. Kiben éppúgy él a magyar Haza szeretete, mint él a nyakas kálvinistában. Ezek a hazafias, magyar zsidók. Ezek elvesztették faji különbségüket s csak vallás választja el őket a keresztény magyartól.

A bevándorolt zsidók kifáradt kezünkből kiütötték a fegyvert

A másik részen állnak a bevándorolt zsidók. Ezek vétót kiáltottak nemcsak a katolikusnak és protestánsoknak, hanem a hazafias zsidóknak is. Ezek nem vallás, hanem faji különbséggel állnak velünk szemben. Ezek nem a magyar földből nőttek ki. Ezek hát idegenek. Idegen nekik e föld, ez éghajlat, az itteni szokások. Idegen minden. És üzlet minden! Mert megkínozta őket az orosz, mert nála zöld ágra nem vergődtek, otthagyták, rávetették magukat e szerencsétlen országra, és mindenünkből kiszorítottak bennünket. Ők voltak, kik a legutóbbi időben ki akarták préselni, ki akarták szorítani lelkünkből a magyar érzületet is. Letejfelezték a rettenetes világháborút. Ők voltak, kik kifáradt kezünkből kiütötték a fegyvert. Ők mondották, mert féltek a leszámolástól, hogy nem akarunk sem sereget, sem katonát látni! Ők telfölözték le a forradalmat, a proletárdiktatúrát. Ők lovaltak föl bennünket nem a Haza megmentésére, hanem egymás ellen való torzsalkodásra. Ők adtak vörös fegyvert a kezünkbe, mellyel nem a behorpasztott Hazát védtük, hanem egymásnak estünk, özvegyeket gyilkoltunk, raboltunk. Ők dugták be megélhetésünk összes forrásait!

1919. június 2-án a Nemzeti Kormány eskütételén elmondta, mit adunk és kérünk hazánktól: „Odaadjuk ezt a göröngyöt, ezt a földet, melyet testvéri vér áztatott meg! Odaadjuk úgy, amilyen: földjéből majdnem kiszipolyozták, kiszívták a magyar történelmi múltat. És mit kérünk Tőled? Add vissza nékünk a mi régi édes Hazánkat!

1919. június 15-én a hazafias szegedi nők városházi gyűlésén a háromszínű „szentséges Trikolór” jelentését bontotta ki: „Ébren álmodtatok, midőn belénk csókoltátok ezt a szent háromságot, melynek gondolatában kezd nem ’fölébredni’, hanem ’öntudatra ébredni’ a magyar. Tőletek kaptuk a pirosat, tőletek a fehéret és tőletek a zöldet.

A pirosat. Midőn csupa szeretet sugárzott arcotokból. Csupa szeretet voltatok. Úgy emlékszem kipirult édesanyámra, midőn szinte agyoncsókolt, midőn tanított szeretni! Úgy emlékszem, midőn mondotta: szeresd az embert, szeresd az édes Hazát. Igen, tőletek kaptuk a pirosat, a szeretetet.

A fehéret. Akkor, midőn a szent igazságokra tanítottatok, akkor, midőn az igazság kelyhébe belenézni tőletek tanultunk, akkor, midőn az élet tiszta, nemes valóságát prédikáltátok, akkor, midőn meséltétek, hogy a Kárpátoktól Adriáig minden más színű és értékű, mint bárhol a Föld hátán. Akkor, midőn mondtátok, hogy a mi virágainkon több a báj, a mi madárkáink csicsergésében több a dal, mint bárhol. Tőletek kaptuk a fehér idealizmust, a rajongást, az eszményiséget.

A zöldet. Mi férfiak oly könnyen megroppanunk, midőn pedig oly erősen kellene állni! Mi oly gyorsan kifáradunk, midőn pedig nagy lengéssel kellene rohanni az élet igazságainak megvédésére. Midőn lecsüngött fejem, midőn szent álmaimban csalódtam, midőn az élet félreértése szíven ütött és odahajtottam fejemet édes anyám édes keblére, éreztem kedves, áldott keze simogatását, bátorítását: fiam, erő, bátorság, férfiasság! ’Küzdj, fáradj s nemsokára Tied a győzelmi pálma.’ Ilyenkor talpra ugrottam és a kitartó energia zöld reményével mentem az életbe tovább-tovább.”

1919. június 22-én a „Tevél”-matinén a széthúzás ellen és erkölcsi erőnkről, fölényünkről beszélt: „A megvakított Álmos tanúm rá, hányszor nem értettük meg egymást! A ravasz udvarnok minden fondorlata hányszor csalt ki könnyet a szemeinkből?” Hazánkat egyedül „erkölcsi ereje, erkölcsi fölénye” tartotta fenn?: „A legázolt mindig nagyobb, mint ellensége, ha van erkölcsi fölénye. Mi mindig nagyobbak voltunk, mint a gázoló német, nagyobbak, mint a gázoló török s bár a sárba tiportak, erkölcsi erőnkkel legyőztük őket!” Elhagyott erkölcsi erőnk makacsságunkban, magyar önérzetünkben leledzik, mely „arany fonál lesz, mely összeköti oldott kéveként széthullt nemzetünket”.

1919. június 29-én a Tisza Szálló Nagytermében a Szegedi Katolikus Kör matinéja keretében tartott beszédében szembeállította a Szent Korona Tanon alapuló örökségünket az 1918. október 31-ével hatalomra jutókéval: „Míg a nemzetnek joga volt számon kérni azokat, kik koronát hordtak, ki adta meg a jogot Szamuellynek, hogy – hír szerint – fejszével verje szét Szent Koronánkat!? Amíg joga van minden vallásnak az ő papjait, kultusza szolgáit fenntartani és ellenőrizni, addig ki adta meg a jogot a vörös erőszaknak száz és száz templomot becsukni?!” 1918. október 31-e „szent vívmányait elsikkasztották [ugyanígy fogalmaz Szabó Dezső „Megered az eső” című regénytöredékében (1931) – Ifj. T. L.], eltüntették s a végén befogták a szánkat!”Hirdeti, hogy Szent Koronánk minden jogi erőnk forrása, és „ha azt elsikkasztják, megszűnt Magyarország!”

„Isteni bosszút kérek!”

1919. július 3-án a Szamuelly-pribékek áldozataiért a szegedi Rókus Templomban tartott rekviemen elhangzott beszédében minden magyar fájdalmát tolmácsolva így fohászkodott: „Hozzád fordulok, magyarok nagy Istene és kérek Tőled valamit! Bosszuld meg szentjeidnek vérét, mely kiontatott! Bosszuld meg a parasztok vérét! Bosszuld meg az anyák vérét! Bosszuld meg a gyermekek vérét! Bosszuld meg a papok vérét! Bosszuld meg az ifjak vérét! Bosszuld meg a katonák vérét! Bosszuld meg, bosszuld meg isteni erővel, bosszuld meg! Isteni bosszút kérek, olyant, amilyennel csak Te tudsz bosszulni! Bosszuld meg, verd meg őket a hontalanság, a hazátlanság minden keservével!”

1919. július 6-án legénybúcsún beszélt plébániája nagytermében: „Fiaim! Amidőn ti ma legénybúcsút vesztek, hogy katonának menjetek, kötelességem tanácsokkal ellátni benneteket. Legelsősorban ott a kaszárnyai életben törekedjetek arra, hogy azon gondolatvilágnak, eszméknek birtokosai, hívei legyetek, melyek a mai alakulatoknak s nemzeti hadseregünknek a megalkotói voltak. Ezek pedig a keresztény erkölcsösség és a magyar hazaszeretet. Ezzel a kaszárnyák ’otthonokká’ válnának.”

1919. július 6-án a Lenin-fiúk vérengzései ellen a szegedi menekültek XV. Benedek pápának memorandumban tiltakoztak, melynek szövegét ő írta. „Mi, a magyar Alföld legnagyobb városának, Szegednek 120 000 katolikusa és a haza minden oldalából idesereglett keresztényei – akik egyedül vagyunk abban a szomorú szerencsés helyzetben, hogy szabadon feljajdulhassunk e rémes bajainkban – alázatos bizalommal borulunk a szorongatott és üldözött milliók nevében a Te lábaidhoz. Tudod, szent Atya, hogy úgynevezett internacionalizmus és bolsevizmus teremtette meg nálunk ezt az áldatlan helyzetet. Kérünk Téged szent Atyánk, egy pillanatra se gondold, hogy ez magyar termék. Mert ez közénk hozott hazátlan métely s amely innen tovább akar terjedni a többi nemzetekhez, hogy a rombolás teljes legyen!” Felolvasása után hozzátette ugyanakkor, hogy „sem Róma, sem az antant, sem a kormány, sem a szuronyok, hanem a mi önérzetünk adja vissza az elveszett, vagy legalábbis a tönk szélére jutott édes Hazánkat!”

1919. július 15-én szentelte fel a Prónay-zászlót. Amint Szilassy César írja, a szegedi „Gellért konviktus udvarán történt a zászló fölszentelése. Magyar lányok hímezték, magyar lányok adták reszkető kézzel a hős század katonáinak határozott kezébe. Az egyik oldalon a Nagyasszony képe e körírással: Cum Deo pro Patria et Libertate. A másik oldal tiszta maradt. Úgy határozta el a század, hogy ha majd Budapestre ér, ott behímezteti: ’Et pro Rege nostro Apostolico’”. Miután megcsókolta a zászlót, így szólt: „A lerombolt évezredet csak ezzel tudjuk rendbe hozni: a Hazát, az Eszményt, a szent Trikolort lángoló szeretetével, fehér igazságával és követelődző zöld reményével. Szent zászló! Nagyasszony képét látom rajtad, mely sohasem volt a vallási türelmetlenségnek képe, hanem a szó szoros értelmében a magyar összefogásnak, összetartásnak az ereje. Látom rajtad az évezredet minden kínjaival, minden reményével, minden örömével. Földet látok benned, melyről a költő mondja: ’Ez a föld, melyen annyiszor / Apáink vére folyt. / Ez, melyhez minden szent nevet / Egy ezredév csatolt.’ Vigyétek ezt a zászlót diadalra! És ne a türelem jelszavával hordozzátok, hanem a magyar lázongás minden pezsdítő és zúzó erejével, mert ezzel lehet csak új Hazát teremteni.”

Búcsúja híveitől Nagy-Magyarország térképe és szerzetesi feszülete felmutatásával

1919. augusztus 10-én, a Nemzeti Hadsereg Szegedről Horthy Miklós vezényletével való elindulásakor híveitől Nagy-Magyarország térképének és szerzetesi feszületének felmutatása közben így búcsúzott: „Ez itt Magyarország integritásának a térképe! Egész ország! Körülárkolás nélkül. Egész Haza minden lenyisszentés nélkül. Kárpátoktól övezve! Egész édes Haza a mi csobogó patakocskáinkkal! Egész édes Haza minden vármegyéjével együtt! Ennek a szentségét és sérthetetlenségét akarom hirdetni a nagynak úgy, mint a kicsinek, minden hazafinak! Ez meg az úti feszületem. Jézus erős keresztje ez. Ez volt a múlt évezrednek alapja, a jövő ezredet sem tudom más alappal elképzelni. Ez az egyetlen fegyverem!” Kapisztráni következetességére, spártai jellemére vallóan kijelentette: „A ’Népszava’ sokszor cikkezett rólam, de csak züllött papnak nevezett. De büszke vagyok e züllöttségemre, mert az él eszerint bennem, ami ellen ők küzdöttek! Tudom e térképnek minden kanyarulatát és egyetlen kanyarulatából tapodnyi földet nem engedek! És akik nem tartanak ugyan züllöttnek, talán azt mondják majd, rajongó bolond vagyok. Erre is büszke vagyok! Igen, ez Isten adta szent Hazának rajongója, bolondjaként futni fogok és rázni fogom a nemzeti öntudatot!”

A mi Kapisztránunk idézett szentbeszédeit olvasva nem lehetünk eléggé hálásak a Teremtőnek, hogy Őt nekünk, magyaroknak adta!

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Kolbrin Biblia - Arany  LászlóKolbrin Biblia
Könyv - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 7 191 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A rovás jelrendszer lelke - Juhász ZsoltA rovás jelrendszer lelke
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 791 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A harmadik világháború küszöbén - Hernádi TiborA harmadik világháború küszöbén
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 700 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Trianon naptár 2018
Trianon naptár 2018
Naptár - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
A gondolatgyárak - F. William EngdahlA gondolatgyárak
Könyv - Bolti ár: 3 790 Ft
Internetes ár: 3 032 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat