HunHír.info

2019. Napisten hava 18. nap, Viola napja.

A Lajta bizony hungarikum

2010. szeptember 19. 13:06
Hunhír.info

Több mint negyven hazai gyártó nevezte be termékeit a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden megrendezett országos sajtversenyre. A sajtünnepen bemutatták az ország sajtját is, melyet 500 liter tejből készítettek és a legnagyobb hazai tufa pincében érleltek.

Magyar Menedék - Horthy-naptár 2019

A Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden 42 gyártó 79 féle terméket nevezett be a sajtversenyre. A sajtokat több kategóriában díjazta a zsűri. Az íz, az állag és az illat mellett fontos volt a sajt szabályos formája is.

A sajtokat szakavatott ínyencek, a sajtlovagrend tagjai is megkóstolták. A szakértők szerint minden tájegységnek megvan a kedvenc sajttípusa, de a sajtfogyasztók 70 százaléka még mindig a trappistát választja.

Az Alföldön elsősorban a friss gomolyák terjedtek el, míg a Nyugat-Dunántúlon már a kemény sajt, a Pannónia, a Lajta, az Ilmici és a trappista a kedvenc – mondta a Független Hírügynökségnek Kovács László, a Magyar Sajtlovagrend nagymestere.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában - Mirza Ghulam AhmadJézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában
Könyv - Bolti ár: 8 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel
Baráthosi összes turáni könyve I-II. - Baráthosi Balogh BenedekBaráthosi összes turáni könyve I-II.
Könyv - Bolti ár: 16 990 Ft
Internetes ár: 12 990 Ft
24% internetes kedvezménnyel
Újabb magyar ősmesék - Bíró LajosÚjabb magyar ősmesék
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 3 800 Ft
24% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat