HunHír.info

2019. Jégbontó hava 16. nap, Marót napja.

Falusy Márton: Elmebaj kaszinótojással

2010. július 31. 06:50
Falusy Márton - Hunhír.info

daniel-peter.jpgDániel Péter ügyvéd csütörtökön besétált a VPOP épületébe, a büfében eleséget vásárolt magának, majd rágcsálás közben tekintete találkozott a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának „színes formátumban, méltó minőségben nyomtatott” egyik példányával. Mert az – a sokak által kifogásolt kormányrendelet értelmében - ott lógott a falon.

Magyar Menedék - Horthy-naptár 2019

Dánielünk étvágya elillant, s a megmaradt egy darab kaszinótojást az ügyvédi kéz szétkente a NENYI-n. A kaszinótojásos ellenforradalmár másnap már az atv nevű szennycsatorna vendégeként méltatta hősi tettét. A történtekről korábban a HunHír is beszámolt, az ismeretgyarapítás jegyében azonban Dániel Péter egy másik, korábbi hőstettét is érdemes feleleveníteni.

Dániel Péter ügyvédként keresi kenyerét. Nevével akkor ismerkedhetett meg az olvasó, amikor elkezdődött a Magyar Gárda elleni per. Ez az azesz pónem (a jiddis kifejezés magyarul: szemtelen, pimasz alak) a Magyar Kisebbségek Pártja nevű fantomszervezet jogi képviselőjeként a felperesi oldalon, az ügyész mellett ücsörgött. Ki sejtette akkor, hogy ez a kellemetlen arcú antifasiszta egyszer majd erőszakos cselekményre ragadtatja magát….

Dániel Péter tehát július 30-án, pénteken az említett szennycsatorna vendége volt, s büszkén, antifasiszta öntudattal ecsetelte a kaszinótojásos történetet. Mondókáját így kezdte:

„A civil kurázsi szellemében egy csattanós válasz volt arra a Fidesz-politikára, amely folyamatosan gúnyt űz belőlünk, és gúnyt űz a demokráciánkból.”

Dániel szerint nagy a baj: felelős kormányzás helyett „demagóg pótcselekvéseket folytat” a kormány, „elég itt felidézni a Trianon-hisztériát, a Horthy-nosztalgiát, a Szentkorona-tant”. Az ügyvéd pedig úgy gondolta, hogy az „ilyen pártállami diktatúrával szemben az egyik legjobb fegyver a humor, végső esetben egy kaszinótojás, ha pont az van kéznél”. Dániel tehát nemcsak humoros, hanem bátor embernek is tartja magát (ami persze a kellő önismeret hiányára vall), hiszen kaszinótojásos akciója azt példázza, hogy „nemcsak virtuálisan kell betyárkodni, de a valóságban is fel kell lépni”.

Azesz pónemünk elmondta még, hogy az elmúlt húsz évben az első Orbán-kormány időszaka zűrzavaros volt, ezt leszámítva viszont a rendszerváltozás közös siker, amelynek nagy eredményeit nem szabad megtagadni (ahogyan ezt a NENYI teszi). A Dániellel egy húron pendülő műsorvezető közbevetette: a nép nagy többsége Orbánékat támogatja, ezek szerint a többség nem érti, mi történik az országban? A prófétai öntudattal megáldott Dániel így válaszolt:

„Kérem szépen, a harmincas években, Németországban volt egy politikus, aki nagyon népszerű volt, úgy hívták őt, hogy Hitler. Ha akkor kiálltam volna Berlin főterére tiltakozni valami hasonló fellépéssel, később – azt gondolom – nagy nemzeti hős lehettem volna. Nem a birkanyáj nagyságától függ végül is az igazság.”

Tehát aki nem ért egyet az önjelölt prófétával és kaszinótojásával – a birkanyáj tagja. Szép, demokratikus gondolat. (Csak csöndben jegyzem meg, hogy az igazság a dánieli konda nagyságától sem függ.) Az pedig különösen szívderítő, hogy a mai magyar közállapotokról éppen a hitleri Németország jut eszébe. Egyébként a német alaposságot ismerve nem hiszem, hogy a harmincas években ez a Dániel Berlinben demonstrálhatott volna. Nem hogy a birodalmi fővárosba, a birodalom területére se léphetett volna be.

És végül még egy baj van az Orbán-kormánnyal. Gazdaságpolitikájuk dilettáns, ők döntik most romba a hazai gazdaságot (!?), s „hepciáskodó, pökhendi” viselkedésük jele, hogy nem voltak hajlandók térdre rogyni az IMF előtt.

Dániel prófétánknak tehát baja van a Trianon-megemlékezéssel, Horthyval, a Szentkorona-tannal, az önálló gazdaságpolitikára való törekvéssel. Hogy helyette mit szeretne? Egy dolgot említett csupán: az IMF hazai uralmát. Akkor szökkenne csak igazán szárba a dánieli demokrácia, a „józan többség” óhajtotta szabadság, ha strauss-kahni, rosenbergi szellők lengedeznének a Kárpát-medencében.

Ebben a történetben nem az a fontos, ki mit gondol a NENYI-ről. Kormányrendeletben mondatott ki, hogy középületekben - jól látható helyen - ki kell akasztani a nyilatkozatot. Dániel ügyvéd tiltakozhat a rendelet ellen – jogszerű keretek között. Az nem jogkövető magatartás, hogy besétálok valamelyik középületbe, s drága kaszinótojást kenek szét a falon. Másnap pedig egy tévéműsorban „hepciáskodó, pökhendi” módon nemzeti hősként állítom be garázda tettemet. Én például a gárda-per óta egyre izmosodó utálattal (finomabban: rühelléssel) gondolok erre a Dánielre. Mi történne, ha példáját követve felkeresném irodájában, s a humor meg a civil kurázsi fegyverére hivatkozva egy vödör sólettel nyakon önteném?

Dániel Péter akciója nélkülözte a humort, a civil kurázsit. Ez az ember csak azt nyújtotta, ami a lényege. Gejzírként tört föl belőle a bunkóság. Meg az elmebaj. Akárcsak a gárda-per idején.
2008. december 16-án a gárda-per tárgyalásán ez az ember a felperesi oldalon beavatkozó Magyar Kisebbségek Pártja (MKP) jogi képviselőjeként mondott perbeszédet. (Zárójelben jegyzem meg: a párt neve – amely az ítéletben is így szerepel – értelmetlen. Magyarországi kisebbségek – ilyesmi létezik. Magyar kisebbségek – ez Csonka-Magyarország határain belül értelmezhetetlen.) Az MKP vezetője Száva Vince volt (lehet, hogy még ma is az, nem követem nyomon sem ennek a gittegyletnek, sem a gittagyú Szávának a tevékenységét), s mindketten beszéltek a gárda-per során.



A Youtube-on ma is megtekinthető a „Gárda-per bohózat” című parádés filmecske: ez a néhány perces dokumentum igazi látlelet Száva és Dániel szellemi képességeiről (illetve azok hiányáról). Az elmúlt másfél évben többször is megnéztem ezt a felvételt, s mindig jót mulattam azon, mennyire megalázza a bíró a két szerencsétlen hústömeget. Aki nem ismeri ezt a felvételt, tüstént nézze meg: a film első felében Dániel szerencsétlenkedik, a második felében pedig a még elmebajosabb Száva.

De nemcsak ezen a felvételen találkozhatunk Dániel Péterrel. Említett perbeszédét is jó minőségű felvételen élvezhetjük (megtalálható a gardaper.freeblog.hu honlapon a „perbeszéd videók” részben – keresztnevét elírták, Dániel Zoltánként szerepel). Dániel urunk itt is csúcsteljesítményt nyújtott: igazi politikai szónoklatot tartott, Hitlerre és a nyilasokra hivatkozott, sőt a gárda jövőbeni cselekményeiről is vizionált, amit már a bíró sem hagyott szó nélkül. Amikor pedig többes szám első személyben beszélt, a bíró megkérdezte tőle: ki az a „mi”? Dániel Péter nem jött zavarba: a „mi” a „józan többség”. Mondta ezt a kisebbségek pártja - józannak egyáltalán nem nevezhető - jogi képviselője.

Perbeszédében a gárda tevékenységére utalva ezt mondta Dániel: „Egy biztos: a mai magyar nehézségek megoldásának nem ez a módja.” Majd így folytatta: „Úgy gondolom, hogy /…/ az erőszakos demonstráció nem a magyar hagyomány, nem a magyar kultúra része.” Tegyük hozzá: a gárda semmilyen erőszakos cselekményt nem követett el. Még kaszinótojást sem kentek a putrik falára. Mit kezdjünk hát Dániel Péter mostani erőszakos demonstrációjával? Ez talán a magyar hagyomány, a magyar kultúra része? Nem inkább egy kisebbségi hagyományé, kultúráé?
Perbeszéde végén Dániel Péter irodalmi műveltségéből is ízelítőt kaptunk. Miután teátrális szavakkal kérte a bíróságot, oszlassa fel a gaz gárdát, egy pazar irodalmi idézettel tette még emlékezetesebbé szónoklatát: „ahogy nagy költőnk verséből is tudjuk: bűnösök közt cinkos aki néma”. Ezt vajon ki írta? Valamelyik kisebbségi nagy költőnk (talán Száva Vince, vagy Kolompár Orbán)? Nem. Van egy nagy – többségi – költőnk, Babits Mihály, aki tényleg írt valami hasonlót a Jónás könyvében: „mert vétkesek közt cinkos aki néma”. Dániel tehát átköltötte Babitsot, „vétkesek” helyett „bűnösök”-re javította a szöveget. Mit mondjak erre az erőszakos, szövegromboló demonstrációra? Válaszul ugyancsak a Jónás könyvéből idézek: „Ha Isten üldöz, az ördög se véd meg.” Nem árt, ha legalább ezt a verssort megjegyzi különös génkoktélú, önjelölt prófétánk, Dániel.

A Magyar Gárda feloszlatásában csúfos szerepet játszó Dániel Pétert a VPOP feljelentette. Dániel Péter ellen büntetőeljárás indul. Valószínűleg az ügyvédi kamara is eljárást indít ellene. Így van rendjén. Persze – vélem én - meg fogja úszni egy kisebb pénzbüntetéssel. S azt is sejtem, most sokan gondolnak arra: kár, hogy ezt az embert nem lehet feloszlatni.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Viszlát, Európa! - Gerd HonsikViszlát, Európa!
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A negyedik birodalom felemelkedése - Összeesküvés elméletek sorozatA negyedik birodalom felemelkedése
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Atlantisz - Az özönvíz előtti világ - Ignatius DonnellyAtlantisz - Az özönvíz előtti világ
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Álom hava - Nemzeti sorsballada DVD - Bicskei ZoltánÁlom hava - Nemzeti sorsballada DVD
DVD - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Engdahl csomag - 4 könyv együtt kedvezőbben - F. William EngdahlEngdahl csomag - 4 könyv együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 17 000 Ft
Internetes ár: 12 999 Ft
24% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat