HunHír.info

2017. Álom hava 11. nap, Gilvád napja.

Göndör Ferenc (Krausz Náthán) sajtógarázdálkodásai (Elhallgatott emigráns magyar irodalom (21. rész))

2010. július 29. 21:14
Ifj. Tompó László - HunHír.info

horthy_lovon250.jpgDezséri Bachó Göndör Ferenccel (Krausz Náthánnal) foglalkozó oknyomozásainak alábbi fejezete azon „fejvadászok” (mindenek előtt George W. Granville és Himler Márton) kilétét fedi fel, akik 1945-től Nyugat-Európa és az USA közvéleményét Moszkva parancsa és a cionista politikai érdekei szerint félrevezetve, vérdíjat tűztek ki az általuk „háborús bűnösök”-nek nevezett, ízig-vérig magyar politikai és értelmiségi elit fejére.

Az 1945-ben a salzburgi gyűjtőtáborba került, onnan Budapestre szállított, „népbíróság” (helyesebben „vérbíróság”) elé állított „háborús bűnösök”-kel foglalkozó könyvtárnyi irodalom nem szentel elég figyelmet Granville és Himler szerepének, a politikai foglyokkal való, minden emberi képzeletet felülmúló, emberi szavakkal és tollal aligha jellemezhető bánásmódnak, amelyről leghitelesebben mindmáig Fiala Ferenc és Marschalkó Lajos közös könyve, a „Vádló bitófák”, valamint Szálasi Ferenc

1945-1946-os „Börtönnapló”-ja tájékoztat, beszámolván a nyomukban aratott, nemzetközileg leginkább Alekszandr Szolzsenyicin „Gulág szigetcsoport”-jából ismert joghalálról.



Csak kifejezetten erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk innentől kezdve jelen részünk olvasását, ugyanis ahhoz, hogy megértsük, kik is voltak a Dezséri Bachó emlegette „fejvadászok”, tudnunk kell, Szolzsenyicint segítségül hívva, hogy konkrétan miként is „vallatták” foglyaikat.

A „Gulág szigetcsoport”-ból (München, 1975. Danubia Druckerei-Nemzetőr. Fordította Szente Imre. 1. köt. 101-112. old.) feltáruló démoni világban – akárcsak napjaink amerikai és izraeli börtöneiben! – minden lehetséges: a fogoly lelki megtörése éjszakáztatással való ébrentartással, majd teljes megalázása „meggyőzés”-sel („nézd, így is, úgy is kapsz néhány évet, de ha ellenszegülsz, akkor itt krepálsz meg a börtönben, rámegy az egészséged, ha pedig lágerbe kerülsz, a levegőn leszel, látod a napot: azért jobb, ha rögtön aláírod”), durva szitkozódással, végső lelki letaglózása („két nyomozó váltja egymást: az egyik tör-zúz, üvölt, a másik rokonszenves, majdnem hogy szívélyes. A fogoly, valahányszor belép az irodába, reszket, hogy melyiket találja ott. Csupa megkönnyebbülésből kedve volna a másiknak mindent aláírni, azt is bevallani, amit sohasem tett.), előzetes megalázása („hasra fektették a kihallgatásra váró foglyokat a közös folyosó padlóján, a fejüket sem emelhették fel s egy hangot sem adhattak. Így feküdtek ott, mint az imádkozó moszlimok, míg a felvezető meg nem érintette a vállukat s kihallgatásra nem vitte őket.”), ijesztgetése („ha megmondod az igazat, könnyű helyre kerülsz, de ha nyakaskodol, huszonöt év vasban, földalatti robotban”), megfélemlítése hazudozással („tetszés szerint” rakhatnak elénk „jegyzőkönyveket rokonaink, barátaink hamisított aláírásával”), fenyegetőzéssel („mindenkit lecsukunk, akit szeretsz”), „hang-módszer”-rel („a foglyot 6-8 méter távolságban ültetik le s kényszerítik, hogy hangosan beszéljen, ismételje meg, amit mondott. Nem könnyű a már halálra fárasztott embernek. Vagy hangtölcsért csinálnak kartonból, és a másik nyomozó elvtárssal, aki közben bejött, a fogoly mellé állnak s kétfelől a fülébe bömbölik: ’Vallj rohadék!’”), csiklandozással („Lekötik vagy lefogják az áldozat kezét-lábát s az orrát belül madártollal csiklandozzák. A fogoly hányja-veti magát s úgy érzi, mintha az agyába fúrnának.), bőrén cigaretta elnyomása, „fény-módszer”-rel („éjjel-nappal éles villanyfény a cellában vagy boxban, ahol a foglyot tartják: mértéktelenül fényes lámpa a kis helyiségben, fehér falak közt”, melytől a szemhéjak begyulladnak), térdre kényszerítése („nem átvitt értelemben, hanem valóságosan térdepeltetni, úgy, hogy nem ülhet a sarkára és ki kell húznia a derekát”, 12, 24 vagy „akár 48 órán át”, miközben egyáltalán nem ihat), „non-stop kihallgatás”-a („nemcsak hogy nem alszol, hanem három-négy napon keresztül éjjel-nappal egymást váltó nyomozók vallatnak megszakítás nélkül”), „poloskás boksz”-szal sújtása („Egy sötét, deszkafalú, beépített szekrényben százasával, sőt tán ezresével tenyésznek a poloskák. A fogolyról lehúzzák a kabátot vagy a zubbonyt, s egy szempillantás alatt ellepik a kiéhezett poloskák: rámásznak a falról, ráejtik magukat a mennyezetről. Először elkeseredett harcot vív velük, szétnyomja őket a testén és a falakon, majd megfullad a bűzben, de néhány óra múlva elgyengül s egy zokszó nélkül hagyja, hogy szívják a vérét.”), szigorított zárkában tartása (az alsóruhára vetkőztetett fogolynak „3-5 napot” „mozdulatlanul” kell cellában töltenie), krónikus kiéheztetése („nem ritkán „tíz deka kenyér egy hónapon át”), nyomot nem hagyó megverése („gumibottal, sulykoló-fával, homokzsákkal”, különösen a sípcsontra), kalucsnival való„szabadrúgás” ágyékára, gerincének szó szerinti eltörése, kínzása„zablá”-val („Egy hosszú, durva kendőt átvetnek a szádon (’zabla’), aztán a végeit a hátad felett a két sarkadhoz kötik. Így fekhetsz most hason, karikába hajlítva, ropogó hátgerinccel negyvennyolc órán át víz és étel nélkül.”)

A Dezséri Bachó leírásában sűrűn szereplő George W. Granville-től és Himler Mártontól, a vérbosszú hol „hadnagy”-ként, hol „nyomozó”-ként jelentkező, magyarul is beszélő megszállottjaitól sem állottak távol a fenti módszerek. Ők sem vették foglyaikat emberszámba: étlen-szomjan, lerongyolódottan, mindvégig szabad ég alatt tartották őket, kéjüket kiélve rajtuk, akárcsak az Andrássy út 60-ban, ahol Mindszentybe,1948 karácsonya másnapján történt letartóztatását követően, Décsi Gyula rendőr alezredes parancsára – miután többszöri kísérete ellenére sem tudta hamis tanúvallomás kicsikarásával megtörni – egy „vad tekintetű politikai rendőrtiszt”, miután kijelentette, hogy partizán volt, „bemutatkozásul” belerúgott (Emlékirataim.Toronto, 1974. Vörösváry István kiadása, 241. old.):

„Beszél ugyan magyarul, de az arca nem magyar. Gyűlöletét már régóta gyűjthette ellenem. Nézni sem jó romlott, gyűlölködő arcát. El is fordulok. A mozdulatából azt sejtem, hogy kissé eltávolodik tőlem. Egyszerre nekem fut, és csizmával egész erejével belerúg födetlen gerincembe. Ő is, én is a szemközti falnak esünk. Többet akkor, úgy látszott, nem is tudott rúgni: valami luciferi örömmel arcán, pihegve mondja:

– Életem legboldogabb pillanata volt ez.

Hogy a valóságot mondta, azt le tudtam olvasni kéjesen eltorzult arcáról.
Most újra az őrnagy jön be. Kiküldi a partizánt, gumibotot vesz elő. Sohasem gondoltam, hogy a gumibotig is eljutok egyszer életemben. Legyűr vízszintesen s elkezd ütlegelni. Talpamon kezdi és megy mindig feljebb.”

Ennyi bevezetés után következzék jellemzésük Dezséri Bachó tollából („Hídverők”, 1953/7. szám, 5-9. old.), annál is inkább, mert életformájuk, a fejvadászat, az elmúlt évtizedekből és a jelenből meglehetősen ismerős.

Granville „hadnagy úr” jelentkezik

»A New York-i fő-Göndör újságja nemrég mint nagy szenzációt tálalta fel, hogy gróf Wass Albert író New Yorkban egy „nyilas gyűlésen” állítólag pribékeknek nevezte az amerikai katonákat, akik az összeomlás után Ausztriában és Németországban elfogták a „magyar háborús bűnösöket, a magyar történelem legbecstelenebb gonosztevőit”. Wass Albert állítólagos kijelentése arra indított egy Granville W. György nevű egyént, hogy a magyar emigráció elleni uszításairól hírhedt Magyar Bányászlapban mint „amerikai katonatiszt” jelentkezzék megvédeni az US Army becsületét azok ellen, akik azt sohasem támadták, viszont rámutattak arra, hogy a hírhedt Himler Márton és társai, ezek a „magyarul beszélő” csirkefogók és hasonszőrű magyar csatlósaik az amerikai hadvezetőség bizalmával visszaélve mily galádságokat követtek el. Granville úr tehát azt hiszi, hogy nem Eisenhower, az elnök-tábornok, nem Mac Arthur, Patton, Ridway és a többi nagynevű generális hivatott képviselni az US Army becsületét, hanem ő, a „volt hadnagy”, aki nyilatkozatát azzal a hazugsággal kezdi, hogy a Himler-féle bandának nem voltak magyar segítőtársai, a parancsokat pedig az amerikai főhadiszállástól kapta. A fő-Göndör persze barátjának ezt a „szenzációs nyilatkozatát” megtoldja az amerikai repülők meglincselésének rémmeséjével és azzal, hogy „a nyilasok által ellopott” Szent Korona biztonságba helyezése is ennek a fráternek az érdeme, aki most időszerűnek tartja az amerikai „katonatiszt” uniformisában belerúgni a fő- és algöndörök által halálosan gyűlölt hazafias magyar emigrációba.

Granville „hadnagy” úrnak fogalma sincs sem amerikai, sem magyar, sem egyéb katonai becsületről, de még a polgári tisztesség alapfogalmairól sem, mert ha volna, akkor nem hazudna le olyan tényeket, amelyeket a szavahihető szemtanúk száz meg száz tanúbizonysága alapján a Himler-féle banda fejvadászatát átélt becsületes magyarok az emigrációs lapokban már számtalanszor megírtak. Nem is kell említenem, hogy Granville „hadnagy” úr pont annyira Granville, mint amennyire amerikai és „katonatiszt”, nem a Missouri vagy a Potomac partján, hanem a pesti gettóban született,a katonai tudományokat sem West Pointban vagy Annapolisban, hanem a körúti kávéházakban leste el a kaláber és ferbli stratégáitól, a vigécektől és szenzáloktól, akik talán mégsem a katonai becsület szakértői. Mint ahogy a Móricok nagy részéből Amerikában azonnal Morris vagy Morton lesz, úgy vedlett át Grósz (mások szerint Grünwald) úr is a nagyzolóan romantikus nevű „Granville hadnaggyá”, akinek, ha látta valaha a színét is West Pointnak, legalább is annyit kellene tudnia, hogy nem a háború végén ideiglenesen katonaruhába bújtatott Granville úrnak, hanem az amerikai hadsereg babérkoszorús tábornokainak a hivatása állást foglalni olyan kérdésekben, mint amilyen például az US Army becsülete is.

Kedves Olvasó, vajon láttál-e, főleg szagoltál-e valaha egy rituális fürdőt? Én igen. Egy galíciaiaktól ellepett vidéki városban a városi orvosnak egyszer eszébe jutott (amit századok folyamán semmiféle hatóság nem tett meg), hogy közegészségügyi vizsgálatot tartson ebben az azelőtt tabunak számító intézményben, s engem magával vitt. Láttam egy mély kutat, az alján pállott vizet, a lefelé vezető lépcsőn egy ujjnyi nyúlós, büdös koszt. Sohasem felejtem el ezt a szagot, és mindig eszembe jut, valahányszor előveszem a New York-i fő-Göndör mocskos újságját, amelyről nemrég Father Galambos írta meg találóan, hogy a rothadás dögletes levegőjét árasztja magából.

Most pedig úgy kapásból előveszek gyűjteményemből néhány újságkivágást és bemutatom, mit is írtak – és főleg kicsodák – erről az egész Himler-Granville-komplexumról, és először megszólaltatom magát Himlert, Granville főnökét, aki az amerikai Szabadság című lapban maga írat meg többi között, hogy

1. Granville „hadnagy urat” ő kérte kölcsön a 7. amerikai hadseregtől s ez az úr kitűnő munkatársa maradt, amíg le nem szerelt és újból megnyitotta szőrmeüzletét. Tehát Granville nem „katonatiszt”, hanem szőrmekereskedő.

2. Granville a kezére került magyar urakkal, a pesti kormány listáján szereplő „háborús bűnösökkel”, köztük Bárdossyval, Imrédyvel, Reményi-Schnellerrel, akit Himler, ez a humanista széplélek a „legvacakabb magyar patkány”-nak titulál, olyan komiszul bánt, hogy azt még ő maga, a pribék Himler is megsokallotta. Granville Gömbös századost „külön kezelés” alá is vette s ezt Himler előtt nem is titkolta.

3. A Szent Koronát az amerikai hadsereghez beosztott CIC-különítmény találta meg.

4. Szó szerint írja Himler: „…Mi Ausztriában arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a rabokkal jár minden, amit elfogatásuk alkalmával náluk találtak…” Az érdekes jogérzékre valló „álláspont” alapján el is vették a rabok iratait, pénzét és más ingóságait.

5. Granville igénybe vette Sombor-Schweinitzer és dr. Hivess detektív szolgálatait az embervadászatnál. Himler maga állapítja meg, hogy Granville „katonatiszt” hazudik, amikor ezt utólag letagadja.

Ugyancsak Himler mondja el ugyanebben a lapban, hogy

6. ő nem is volt katona, hanem olyan egyenruhás civil, akinek nem volt kötelessége tisztelegnie a katonai feljebbvalóknak.

7. A nürnbergi törvényszéknél működő Jackson főbíró arra kérte őt, fogjon el 12-15 magyar főbűnöst, hogy Nürnbergben ítélkezhessenek felettük. Himler azonban arra hivatkozva, hogy a pesti kormány nála levő listája szerint 500 háborús bűnöst kell elfogni, azt javasolta, ne végezzenek fél munkát, hanem fogjanak el mindenkit, akit elérhetnek. Ezt a javaslatot a bíró azzal utasította vissza, hogy egy letűnt politikai rendszer tényezőit nem lehet kiadni egy forradalmi vérbíróságnak, mert ez gyilkossággal volna egyértelmű. Himler – mint írja – nagyon csodálkozott azon, hogy egy amerikai bíró nem bosszúra és büntetésre, hanem a politikai menekülteknek adandó asylumra [menedékre – Ifj. T. L.] gondol. Elő is vette minden rábeszélő képességét és bizonygatta, hogy nem politikai menekültekről, hanem tömeggyilkosokról, rablókról, fenevadakról van szó, olyan vadállatokról, akik saját kezűleg gyilkoltak és raboltak, majd hivatkozott a moszkvai rádióra, amely naponta azt üvöltötte a világba, hogy az amerikai hadsereg védelme alatt a fasiszta gonosztevők vígan élnek az amerikai zónában. Himler cikke szerint Donovan tábornok kijelentette volna, hogy Himlernek van igaza, mert „…sokkal jobban ismeri természetesen a magyar dolgokat, mint mi. Ezek a tömeggyilkosok nem érdemelnek asylumot, mert Amerika örök szégyene lenne, ha ezt megkapnák…” Mi igaz Himler elbeszéléséből, azt csak az amerikai hatóságok tudnák megállapítani, mint azt is, igaz-e, hogy Jackson bíró ügyésze, Amen ezredes is a menedékjog ellen volt. Himler – mint mondja – meg is kapta a parancsot, hogy fogasson el mindenkit, aki a budapesti kormány listáján szerepel, sőt olyanokat is, akiket ő bűnösnek talál az amerikaiak által megállapított „háborús vagy népellenes bűnökben”. Himler erre még aznap aláírt 300 elfogatási parancsot és felhatalmazást kapott a budapesti listán nem szereplő egyének fogva tartására is. Így Himler.

Most lássuk, mit mond Thuránszky István amerikai állampolgár az amerikai szenátus jogügyi bizottsága előtt.

Thuránszkyt Péter Gábor gonosztevőinek kezeiből az amerikai követség szabadította ki. Vallomásában elmondotta, hogy Granville főnöke, Himler Márton az első világháborúban kommunista, a másodikban CIC-ügynök volt. Utóbbi minőségében egy Horváth nevű magyar kommunistával társulva magyar és amerikai teherautókat lopott, ezüstöt, szőrmét és egyebeket csempészett. Az elfogott és hazaszállított magyarokért Himler és kopói vérdíjat szedtek, a pénzből osztrák városokban feketepiacot rendeztek be. Előfordult, hogy az áldozataiktól elszedett értékekért hamis nyugtákat adtak. Thuránszky vallomásait amerikai és más külföldi lapok közölték s ezekből kitűnik, hogy Thuránszky látta, amikor Himler a pesti Király utcában egy zsidó kereskedőnek amerikai katonai pokrócokat és dohányneműt adott el. Barátja, Horváth kommunista megmutatta Thuránszkynak Himler párttagsági igazolványát. A vallomásérdekes részlete az is, hogy Himler „törzse” munkaszolgálatos zsidókból állott s ezt a Himler jóvoltából CIC-egyenruhában nyüzsgő, szemtelen és tolakodó hadat az amerikai tisztek elhessegették maguk mellől. Thuránszky leleplezései után az amerikai magyarság a Himler-Granville-üzelmek tisztázását, az emberkereskedelem és egyéb gazságok felderítését követelő mozgalmat indított meg.

Szőnyegen tartották ezt a csúf ügyet az emigráció lapjai is, és bizonyára nem írtak hasból, mint a számkivetésbe szorult hazafiak rágalmazását hivatásszerűen űző „kergetők” újságnak nevezett kapcarongyai.

A Buenos Aires-i Magyarok Útja már 1950-ben megírta, hogy Himler előbb az USA-ban foglalkozott gyanús üzletekkel és az összeomlás után jutott élete legnagyobb üzletéhez, amikor Granville úrral és Sombor-Schweinitzerékkel szövetkezve amerikai egyenruhában „háborús bűnösök”-re vadászott. Ez a társaság minden fő után vérdíjat kapott s ebből jutott a magyar vérebeknek is. Az elfogottaknak járó élelmiszercsomagok legnagyobb részét Himlerék saját céljaikra fordították. Himler, aki szerette magát „ezredes”-nek szólíttatni, irányította a „magyar pusztulásnak éhes sakáljait”. Bandájának magyar tagjai a zűrzavarban szerzett autókat eladták. Egyikük felkutatta Jaross Andort és Himler kezére adta, hízelgéssel megkörnyékezte Antal Istvánt s azzal az ürüggyel, hogy Antal adja át a magyar kérdésről szóló írásait az amerikaiaknak, magával csalta őt és Himlernek szolgáltatta ki. Az említett lap szerint hét emberből álló bandájának szerepével az amerikai tisztikar sem volt tisztában, mert a banda OSS fedőnév alatt dolgozott, túlkapásait pedig, noha ezek a tiszteknek szemet szúrtak, Himlerék jó összeköttetései alatt nem lehetett leállítani. „Amerikai érdekek” ürügye alatt érintkezésben állottak a budapesti vörösökkel és tőlük kapták az elfogandók jegyzékét. Ez a „közkereseti rablóbanda” – mondja a lap – Himler, Granville, Izrael Márton kupec, egy Acél nevű Dob utcai alak és a magyar Aradi Zsolt, egy Salzburgban lakó „magyarul beszélő” zsidó révén felkutatta a menekültek vagyonát és szép szóval vagy erőszakkal elszedte, amely műveletben Izrael és Granville urak tűntek ki. Izrael egy tekintélyes vagyontárgyak birtokában levő magyarhoz kiküldött egy katonát, aki iratokat lobogtatott azt állítva, hogy vádat emeltek a kiszemelt áldozat ellen budapesti zsidók tömeges legyilkolása miatt. De magyarunk nem ijedt meg és nem dőlt be Izrael nyájas tanácsának, hogy legyen „okos” és kösse meg Granville úrral az „üzletet”, hanem amerikai tisztekhez fordult s ezek tanácsait követve megmenekült a hazahurcolástól és vagyona elrablásától. Különben Himlerék könnyen el tudtak bánni a megfélemlített menekültekkel, és gyakran elszedték még jegygyűrűiket is. Az erőszakos hazaszállítások aztán úgy szűntek meg, hogy egy magyar ezredes leugrott a vonatról, elrohant egy amerikai ezredeshez, ez elvitte őt a salzburgi katonai kormányzóhoz, aki ennyi kegyetlenség hallatára Himlert kérdőre vonatta, a hazaszállításokat leállította. De Himlerék üzletei és üzelmei tovább tartottak egészen Thuránszky fentebb leírt vallomásáig, mert Himlerék mögött titokzatos erők állottak. A banda működését a lap így jellemzi: „…Az elrablott értékekből, a halálba küldöttek javaiból lakomázott itt a nemzetközi söpredék. Álomba illő gazdagságban, nők, ételek, italok, kábítószerek vad piacán folyt a tivornya a kifosztottak nyomorúságából…” Végül ezt a kérdést veti fel a Magyarok Útja: „…Himlerék gazságain okulva, talán lesznek tényezők az eszmélő Amerikában, akik megkérdezik, hogy miért kellett ezeket a gyűlölködő, korrupt, jellemtelen embereket, a hagyományos amerikai ’fairness’-től oly távol álló kalandorokat egyenruhába öltöztetni. A bolsevizmus veszélyére ébredt amerikai majd számon fogja kérni azt a gyalázatot, amelyet a dicső csillagos lobogó alatt védtelenekkel szemben elkövetett a bosszú…”

Ugyancsak a Magyarok Útja kérdezte meg egy nyílt levélben Lodge amerikai szenátortól, el lehet-e felejteni azt, hogy „az amerikai demokrácia fehér tógája mögé bújt féreghad” pénzért szállította az emberhúst a Vasfüggöny mögötti vesztőhelyekre a bolsevista sintéreknek, nyugati nevelésű és gondolkozású államférfiakat, neves katonákat és tudósokat? Emlékeztetett arra, hogy az angolszászok nagy katonái, Mac Arthur, Eisenhower, Montgomery és a többiek aligha tudták akkor, hogy sokat próbált győzelmes hadaikat úgy kísérték ezek a „rendcsinálók”, mint az óceánjárókat a fedélzetükre telepedett patkányok, és hogy az amerikai és brit hazafiak, beleértve az akkori katonai vezetőket is, talán még ma sem tudják, miféle társaság volt az, amely bosszúból, önös érdekből s azért, hogy népi demokrata barátai igényeit kielégítse, repülőgépekkel szállította haza a „bűnösöket”. Ennek nyomait – mondja a nyílt levél – „…már csak az USA hadsereg becsülete védelmében is el kell tüntetni a felszabadító harc előtt…”

Dr. Baráth Tibor egyetemi tanár nagyon meg szokta nézni, hogy Franciaországban megjelenő, előkelő tartalmú és hangú közlönye részére milyen forrásból fogadjon el cikkeket. Ez a tudományos közlöny, a Nyugati Magyarság, 1951-ben megrendítő részleteket közölt „Himler Márton amerikai szélhámos” és bandája üzelmeiről. Megírta, hogy ezek a kitűnő rendcsináló demokraták még azokat is megsarcolták, akik sorban állottak a börtön előtt, hogy hozzátartozóikkal, a magyar foglyokkal beszélhessenek, megdézsmálták élelmezésüket. Félrevezette még a katonai parancsnokságot is ez a „…hitvány pénzért emberi életet szállító hiéna-társaság…” Himler és a magyar Sombor-Schweinitzer legényei, akik sportszerűen űzték a foglyok hozzátartozóinak kifosztását is, itt fel sem sorolható borzalmakat követtek el. A Nyugati Magyarság cikkírója fent járt az amerikai kormányzóságnál megkérdezni, mi lesz a foglyokkal, s azt a választ kapta, hogy az amerikai hatóságok nem akarják kiadni őket, de kiszolgáltatásukat a budapesti kormány kiküldöttei követelik.

Sajnos a magyar emigráció nem szentelt elég figyelmet az idézett és helyszűke miatt itt fel nem sorolható emigrációs sajtótermékek e tárgyra vonatkozó közleményeinek és kevesen vannak olyanok is, akik ismerik Pándy László börtönnaplóját. Ebből veszem kapásból a következő részleteket:

A foglyoktól, köztük Pándytól, még a szappant és fogkefét is elszedték, és szemük előtt megsemmisítették: enni alig, de annál több verést kaptak, némelyiknek kiverték összes fogait, Tiso szlovák államelnököt borzalmasan megkínozták. Értékeiket elkobozták és megosztoztak rajtuk. A rémségek mindaddig tartottak, amíg egy amerikai tábornok a fogolytábort felül nem vizsgálta. Látva a visszaéléseket, jobb élelmezést rendelt el és a puszta téglapadlón aludni kénytelen boldogtalanok részére pokrócokat osztatott ki. A fogolytábor rengeteg foglya közül naponta átlag 300-400 esett össze az éhségtől és közülük többen nem is kórházba, hanem egyenesen a hullakamrába kerültek. Hat hónap után ugyancsak egy amerikai tábornok rendeletére újabb könnyítéseket kellett életbe léptetni. A Magyarországba induló „szállítmányokat” Granville és Knight (azelőtt Herzog) „hadnagyok” kísérték Péter Gábor budapesti hóhértanyájához, ahol Himler Márton megparancsolta Granville-nek, sorakoztassa a foglyokat, köztük Hóman Bálint minisztert és Taby Árpád képviselőt. Valamennyiüket megbilincselve léptették el az odacsődült csőcselék vihogása és üvöltése közben a kommunista lapok fényképészei előtt, mielőtt átadták őket Péter Gábor főhóhér sintérjeinek. Pándy naplójához írt utószavában egy dél-amerikai lap azt írta, hogy Himler „…ez a szörnyeteg volt a pesti akasztófák udvari szállítója…ő vadászott magas vérdíj fejében a magyar koponyákra…” „…Himler Márton közönséges bűnöző volt. Csaló, szélhámos, bírói székbe telepedett börtöntöltelék…” És ennek a derék „demokratának” volt kebelbarátja és közege Granville „hadnagy” úr, aki most Wass Albertet vádolja az amerikai seregnek, annak az ármádiának a gyalázásával, amelynek Himlerék üzelmeihez csupán annyi köze volt, hogy az akkori politikai viszonyok mellett kénytelen volt eltűrni a tőle függetlenül dolgozó OSS vagy más néven „Hungarian Section” című társaság jelenlétét.

Ezek maradéktalan felderítésére a Buenos Aires-i Centro Húngaro tette meg az első lépéseket, amikor felhívást intézett az öt világrészen szétszórt magyarság szervezeteihez és lapjaihoz, segítsenek összegyűjteni, miután az „Amerika-ellenes Tevékenységeket Kivizsgáló Bizottság”-nál is tudomást szereztek a Himler-banda viselt dolgairól, minden hitelt érdemlő adatot, jegyzőkönyvet, amely alkalmas Himlerék szerepének megvilágítására. Felhívásában a Centro Húngaro kiemelte, hogy csak tanúk által aláírt, komoly okmányokat vehet figyelembe, mert csak ilyeneket akar továbbjuttatni az illetékes amerikai hatóságokhoz. Nem tudom, hogy a Centro Húngaro ezt megtette-e, de bizonyára nem zárkózik el attól, hogy ha az annyira kívánatos vizsgálat megindul, okmánygyűjteményét rendelkezésre bocsássa. Ugyanezt meg fogják tenni azok az emigrációs lapok is, amelyek nyilván jó forrásból származó adatok alapján írt cikkeket hoztak erről a szomorú témáról.

Himler Márton egyébként, mint ezt 1950-ben az Amerikai Magyar Népszava is megírta, ebben az időben „hivatalos kiküldetésben” járt Európában. Ennek a kiküldetésnek a részleteit is érdemes volna felderíteni…

Főleg háború idején, amikor minden fegyveres szolgálatra alkalmas férfire szükség van, nincs olyan hadsereg a világon, amelyben ne akadnának bűnözők, tolvajok, pribékek, rablók, sőt kémek és szökevények is, mert nem csak az Üdvhadsereg tagjait és a kongreganistákat állítják a sorozó bizottságok elé, hanem minden markos legényt. Sem az amerikai, sem más hadsereg nem tehet arról, hogy egyes tagjai kihágásokat követtek el, és nem lehet felelős azoknak az elemeknek a tetteiért, akik nem mint katonák, hanem mint a Himlerhez és Granville „hadnagy” úrhoz hasonló egyenruhás civilek a rájuk bízott külön feladatokat jellemüknek és titkos vágyaiknak megfelelően kamatoztatják. De az ilyenek semmi esetre sem tekinthetők egy hadsereg képviselőinek, mint ahogy az 1848/49-i magyar honvédség becsületének a védelmére sem a szabadságharcban szintén szerepelt Rózsa Sándor és bandája volt hivatott, hanem Görgey és a többi nagynevű tábornok.

Most 1953-ban, amikor az USA kormánya iparkodik minden antibolsevista erőt megszervezni a moszkvai Rém ellen, és a saját portáján is vasseprűvel végzi a kormányhivatalokba is beszivárgott kémek, homoszexuálisok és egyéb gyanús elemek kiebrudalását, most, amikor Moszkva és csatlósai már angol és amerikai repülőgépeket támadtatnak meg és minden eszközzel folytatják az egész földkerekség aláaknázását, bizonyára rá fog kerülni a sor a sajtónak, főleg pedig azoknak a jó Isten tudja honnan az USA-ba szivárgott és az „amerikai hazafi” álarcában garázdálkodó sajtóbetyároknak megvakarására is, akik „antibolsevista” érzelmeiket abban élik ki, hogy a bolsevizmus elől menekült s ez ellen valóban harcolni akaró magyar emigrációt és a harc vezetésére valóban alkalmas magyar szervezeteket pocskondiázzák és nagynevű tábornokok, politikusok és kiváló közéleti férfiak felkötését, bebörtönzését, deportálását követelik. Kézenfekvő a kérdés: mikor írt a New York-i fő-Göndör és lapja Alger Hiss, David Greenglass és a többi atomkém ellen, miért rágalmazza a Bajtársi Közösséget, Farkas [Kisbarnaki Farkas Ferenc – Ifj. T. L.] vezérezredest, és miért nem követeli példának okáért a jogerősen elítélt Rosenberg-házaspár sorsának beteljesedését? Miért vonultatja fel pont ezt a Granville „hadnagyot” az amerikai hadsereg becsületének védelmére és miért tolja folyton előtérbe a gyanús összetételű Nemzeti Bizottmánynak csupán ama tagjait, akik a bolsevistákkal kollaborálva előmozdították Moszkva uralmát Magyarországon? Miért neveznek a Göndör-féle koszos lap, a Hatikva és hasonszőrű társaik véres körmű tömeggyilkosnak, zsidóirtásra szövetkező antiszemitának mindenkit, aki fegyverrel harcolt a bolsevizmus ellen, különösen, ha kitartott az utolsó töltényig, és miért teszik ezt éppen most, a keleti Rémmel való, minden pillanatban bekövetkezhető mérkőzés előestéjén?

Én, mint tősgyökeres magyar ember nyugodtan kimondom, hogy mindazok a magyarok , akik Himler, Granville és a többi gyanús alak üzelmeiben, honfitársaik kötélre vagy börtönbe juttatásában haszonrészesedés fejében vagy reményében részt vettek, közönséges gazfickók. Vajon mit szólnának Göndörék és Hatikváék, ha valaki netalántán azt találná mondani, hogy Granville „hadnagy” úr, aki ahelyett, hogy csendesen elbújna szőrmeboltjának a pultja mögött, mint amerikai katonatiszt jelentkezik, és hivatottnak tartja magát a senki, legkevésbé pedig Wass Albert által nem érintett amerikai hadsereg becsületének védelmére, nem más, mint egy tolakodó, pimasz zsidó suhanc? A demokrácia, a jogegyenlőség, az egyforma mérték alkalmazásának melyik alaptétele tiltja azt, hogy bárki, különösen szükség esetén, észrevegye azt, hogy valaki belga és nem kínai? Öröm tölt el, ha látom, hogy a zsidó zsidóságára, a spanyol saját nemzetére büszke, én is büszke vagyok magyar voltomra, viszont eszembe sem jut, hogy ha nemzetem becsületéről van szó, akkor Sobri Jóskára vagy Matuska Szilveszterre hivatkozzam.

Biztosra veszem, különösen, ha az emigrációs szervezetek és a bolsevizmus elől menekült prominens személyiségek, beleértve az intakt jellemű zsidókat, az illetékes amerikai hatóságoknál a Himler-Granville-ügy kivizsgálását szorgalmazzák, ez a vizsgálat meg is fog indulni. Az ügyre vonatkozó, idézett adatok máris arra vallanak, hogy az eredmény kihirdetése után Göndörék nem isznak áldomást. Ha pedig okuk lehetne a dáridóra, akkor magam is elrohanok az első rabbihoz, akit érek, és megkérem, minősíttessen át a legközelebbi sakterrel cionistává, hogy elzarándokolhassak a Siratófalhoz s ennek árnyékában pajeszemet rángatva szánjam-bánjam azt a bűnömet, hogy a Göndöréknek nem tetsző magyar emigráció érdekében valaha is pennát fogtam. Aztán majd levett kalappal járulok Granville „hadnagy” úr elé és nehéz haptákban kérem meg, szíveskedjék az én becsületemet is megvédeni a „keretlegények, tarkólövészek, zsidófaló tömeggyilkos „Horthy-banditák” támadásai ellen.«

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinA 3. Birodalom mágiája és okkult titkai - Hihetetlen magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Idegen Világrend - Len KastenIdegen Világrend
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Észpörgető társasjáték - Hajnal és LegendÉszpörgető társasjáték
Társasjáték - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Great Again - Újra naggyá tesszük Amerikát - Donald J. TrumpGreat Again - Újra naggyá tesszük Amerikát
Könyv - Bolti ár: 3 290 Ft
Internetes ár: 2 961 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ezért Gyűlölnek - Bayer ZsoltEzért Gyűlölnek
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 242 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat