HunHír.info

2017. Álom hava 11. nap, Gilvád napja.

Fenyő Miksa ámokfutása (Elhallgatott emigráns magyar irodalom (11. rész))

2010. június 18. 15:39
Ifj.Tompó László - HunHír.Hu

Ha volt valaki a huszadik századi „urbánus” udvarban, akinél jobban talán csak Zsolt (Greiner) Béla gyűlölt mindent, ami keresztény és magyar, akkor az Fenyő (Fleischmann) Miksa (1877-1972) volt, akinek naplóját (Elsodort ország, 1946) Alföldi górcső alá vetette.

Magyar Menedék - Nincs kegyelem



Két írásából az első a „Hídverők” 1955/4-5. számában jelent meg (173-180. old.):

Elsodort ország

»Szabó Dezsőhöz kegyes volt a sors. Nem érte meg azt az időszakot, amikor a második világrengés után újból felszínre került a szellemi szenny, elárasztva mindent és mindenkit, ami és aki előttünk, a nemzeti emigráció tagjai előtt érték volt. Mi, akik mindent otthagytunk, nem utolsó sorban ezért menekültünk, mert tudatában voltunk annak, ha maradunk, elnyel bennünket a szenny. És most mindinkább azt kell tapasztalnunk, hogy ez a szenny utánunk nyomult, elért, és ha nem védekezünk ellene, eláraszt. Igaza lesz a „művésznőnek”, a nagy K. [Karády – Ifj. T. L.] Katalinnak, aki az éter hullámain át „búgta” felénk: „hiába menekülsz, hiába futsz…”

Mi idézte fel bennem ezeket a gondolatokat? A Buenos Aires-i „Dél-amerikai Magyarság”, a progresszív intellektuelek kultúr-szócsöve 1954. október 30-i száma „Asszonyoknak” elnevezésű rovatában egy hírt olvastam. Íme: „Fenyő Miksa, a ’Nyugat’ volt szerkesztője ismét New York-ba érkezett feleségével együtt, miután két hónapot vendégként Kaliforniában töltöttek… Regényen dolgozik, mely a beavatottak szerint rövid időn belül megjelenik a könyvpiacon…”

Eltűnődtem. Lelki szemeim előtt egy szoba jelent meg. A fal mellett hatalmas íróasztal. Az asztalfiók valami láthatatlan erő hatása alatt kitolódik. Egy emberi felsőtest tűnik fel, szakállas arc lesz látható. Feszülten figyel, majd észrevehetően megnyugszik. A test teljesen felemelkedik, kilép a fiókból, melyből egy könyv alakú tárgyat vesz ki. A fiókot betolja, az asztalhoz ül. Kezében töltőtoll. A könyv alakú tárgyat felnyitja és ír: „Elsodort ország”. Napló. Írta: Fenyő Miksa.

„1944. június 22. …kipróbáltam az íróasztal fiókos részét, ahová bújni készülök, ha a razzia jön…”

A kép eltűnik, de nyomban egy másik jelenik meg. A helybeli M. H. B. K. az erdélyi bevonulásról készített filmet mutatja be. A hatalmas terem zsúfolásig telve. A lelkesedés határtalanná fokozódik, mikor egy-egy kép feltűnik, amely az erdélyi örömteljes fogadtatás letagadhatatlan bizonyítéka. Talán másodpercnyi ideig tekintetem a vásznon megjelenő daliás férfialakon nyugszik. Fekete magyar ruhában van, az arcát szakáll övezi. Szeméből ragyogó öröm sugárzik. És közvetlen előttem lehajtott fejjel zokogni kezd egy hölgy. A mártír özvegye. A kép eltűnik.

Mintegy parancsszóra felállok, a könyvtárállványhoz megyek. Leemelem a „K” betűs iratrendezőt, lapozom. Megtalálom, amit keresek. Egy mű rövid kivonata. A mű címe: „A zsidókérdés magyarországi irodalma”. Szerzője: vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály. [Az eredendően négyezer példányban 1943-ban a budapesti Stádium Rt. kiadta könyv 1945-ben indexre került, hasonmásban, Ifj. T. L. utószavával a Gede estvérek Bt adta ki (Bp. 1999.)] Ezeket a sorokat olvasom:

„Kiss [Klein – Ifj. T. L.] József Reb. Mayer Litvák leszármazottja 1889-ben megindítja a ’Hét’ című folyóiratot. Jól fizető gazdasági rovatot nyitott… Segédszerkesztője a sógora, Kóbor Tamás – Berman Adolf. A lap díszei: Ignotus-Veigelsberg Hugó, Heltai-Herzl Jenő, Szilágyi-Silberman Géza költő, akiről a ’Budapesti Szemle’ így ír: ’förtelmes, posvány, bordélyházba való költészet’. Szomory Dezső-Weisz Mór, Molnár-Neuman Ferenc és sokan mások. A ’Hét’ lett gyűjtőtábora mindazoknak, akik a hiperkriticizmus, gúny, fölényeskedés szellemét a szépirodalom eszközeivel fordítják a magyar hagyományok és magyar tekintélyek ellen. A majdani ’Nyugat’ vezetői majdnem valamennyien elvégezték ezt az előkészítő iskolát…”

A „Nyugat” szerkesztői 1914 előtt Ignotus-Veigelsberg Hugó, Fenyő-Fleischman Miksa és Osvát Ernő-Róth Ezékiel, utóbbi a lap összeállítója. Finanszírozta az enervált iparmágnás Hatvany-Deutsch Lajos.

„Az irodalmi progresszió a ’Nyugat’ körül tömörül. Kiváló magyar tehetségek, akiket Rákosi Jenőek féltékeny és tapintatlan irodalompolitikája a ’Nyugat’-hoz kerget, elsősorban Ady, Móricz, Babits Kosztolányi, Szabó Dezső stb. leplezik a harcos folyóirat … szellemét s ragadják magukkal az irodalmi köztudatba a közepes tehetségű vagy eredetiséget hajhászó … munkatársakat. A folyóirat nagy magyar munkatársai valóban forradalmat jelentettek a liberális századforduló elerőtlenedett epigonizmusával, sőt az elöregedett társadalmi renddel is szemben. Lángolásuknál mások sütötték apró pecsenyéjüket…”

Rajtuk keresztül kaptak fémjelzést „Hatvany-Deutsch Lajos dilettáns irodalmi kirándulásai, Ignotus-Veigelsberg Hugó és Fleischmann-Fenyő Miksa talmudista sziporkái, Gellért-Goldmann Oszkár, Kemény-Kohn Simon, Füst-Fürst Milán, Szép Ernő-Schőn Sámuel, Szomory Dezső-Weisz Mór keresetten és akartan botrányt és feltűnést hajszoló témaválasztása…”

A mű még számtalan olyan nevet sorol fel a „Nyugat” munkatársaként, akiknek viselői vérségileg nem tartoztak a magyarsághoz és így nem lehet csodálkozni azon, hogy Concha Győző, a politika európai hírű professzora 1917-ben így ír: „Mindannak, amit a magyar akár politikai, akár jogi, akár társadalmi, akár szépirodalmi, akár tudományos téren ezer éves nemzeti léte alatt alkotott, kicsinylése, gúnyolása lett az Ifjú Magyarság, a Nyugat alaphangja s azok, akik e zászlók alatt sorakoztak, túlnyomó részben a zsidóság soraiból kerültek ki.”

Az újságíró fejedelem, Milotay István 1917. október 24-én írja „Uj Magyarország felé” című könyve előszavában: „Szeretném felhívni a magyar nemzet figyelmét arra, hogy mai szépirodalmát, mindennapi újságjait legnagyobb részben a magyar keresztény erkölcsi világfelfogással ellenkező, azt lerontani törekvő világnézettől átitatott … [az Alföldi kihagyta szöveg: idegen vérközösségbe tartozó – Ifj. T. L.] emberek írják … [az Alföldi kihagyta szöveg: valóságos trösztöt alkotva, amelybe bejutni nem közülök való magyar embernek alig lehet. Ezek terpeszkednek ma a magyar gondolatvilágában, – Ifj. T. L. ] ezek tapossák az utat erkölcsi ingadozásaiban és irányítják különösen a közre irányuló elhatározásait…” [Sajnálatos tárgyi tévedés csúszott be Alföldi szövegébe, ugyanis az idézet nem Milotay Istvántól, hanem uzoni Dánér Béla (1884-1930) jegyző, lapszerkesztő és nemzetgyűlési képviselő említett című könyvéből való (Bp. 1918. Szerző kiadása, idézett részlet: 5. old.) – Ifj. T. L.]

Ugyancsak idéz a mű szerzője Milotay Istvánnak a színdarab export nívójával kapcsolatban Bíró [Blau – Ifj. T. L.] Lajossal folytatott vitája során az „Uj Nemzedék” 1918. augusztus 1-i számában megjelent cikkéből: „Meg vagyok győződve róla …, hogy a német közvélemény nem gondolhat mást rólunk, mint azt, hogy itt van egy balkáni ország, egy elnyomott, korrupt, szerencsétlen gyarmat, tetején egy csontja velejéig romlott, javarészben idegen hordalékból felnőtt, élősdi társadalommal, amelyet egy minden hittől, minden szebb, igazabb és emelkedettebb törekvéstől idegen „irodalom” elégít ki és mulattat…, amely ilyen értékeket emel maga fölé, ilyen írókat fogyaszt, istenít, exportál, akkreditál…”

Vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály teljes jogalappal állapítja meg művében, hogy „’az Est’, a ’Pesti Futár’, a ’Színházi Élet’ és a ’Nyugat’ egyazon világkép egymástól elválaszthatatlan alkatrészei. Ez a négy sajtóorgánum a szociáldemokrata ’Népszavá’-val és a ’Huszadik Század’-dal reprezentálja a magyarországi zsidóságot. Közös munkájuk eredménye 1918 októberében mutatkozik meg… Az a szellemi szenny, ami 1918 októberét előkészítette és elárasztotta az országot napilapokban, pamfletekben, röplapokban, folyóiratokban, színpadról…”

Szorosan hozzájuk tartozott a „Modern Könyvtár”, az „emigránssá” lett Gömöri Jenő olcsó füzetes kiadása, melynek szelleme forradalmasító volt, hatása az ifjúságra igen nagy. Ugyanezt a tendenciát képviselték a „Nyugat Könyvtár”, a „Tavaszi Könyvtár” és a „Galilei Füzetek”.

Nehogy azonban abba a tévedésbe essünk, hogy az „átkos ellenforradalmi” és az azt követő „fehér terrorral” telített idők különösebb változást eredményeztek. A mű szerzője idéz Szekfű Gyula „Három nemzedék és ami utána következett [helyesen: következik – Ifj. T. L.]” című művéből: „Divatos új ruhába öltözött, kivénhedt irányok próbáltak most a keresztény, részben antiszemita jelszavak hangoztatásával új, magyarabb szellemiséget létrehozni.

Nincs mit csodálnunk, hogy ez nem sikerült: hírlapirodalomban, színházban továbbra is a régi budapesti kultúra érvényesült s a Trianon utáni antiliberális korszakban mehetett végbe, hogy a progresszivitás és októberizmus vezető hírlaptulajdonosa Miklós-Klein Andor megsokszorozhatta tevékenységét és csakhamar napilapok egész konszernjét tartotta kezében… Ugyanez történt a folyóiratok terén, ahol a ’Színházi Élet’ Incze-Stein sándor maradt nemcsak a budapesti zsidó, de a vidéki magyar publikumnak is legtöbbet olvasott kedvence, ugyanez a színházban, varietében, moziban… a nagyvárosi zsidó kultúra ily módon, némi átfedés és áthangolás árán is hatalma teljében maradt…”

És érdekes, Szekfű Gyula nem lett „háborús bűnös”, mint Milotay István, hanem moszkvai nagykövet. Hogy miért, arra talán fenyő Miksa tudna válaszolni.

„Övék már a színház, kiállítási terem, sajtó … a gátlásokat nem ismerő, szenzációra épített, az elvek és etika utolsó korlátaitól is felszabadult napilapkiadó üzlet, mellette az apróbb ragadozó: az egyéni becsületben és a családi élet szentélyében garázdálkodó bulvár pamflet, kiegészítőjével, a színházi prostitúció prospektusával…” – írja a mű szerzője.

Lapozgatom a jegyzeteimet s az „irodalmi és művészi nagyságok” neve tömegével táncol szemeim előtt: Erdős Renée – Ehrenthal Regina, Gábor-Greiner Andor, Gellért-Goldmann Oszkár, Incze-Stein Sándor, Heltai-Herzl Jenő, Lesznai Anna – Jászi-Jakubovics Oszkárné szül. Moskovitz Amália, Nagy Imre – Fischer Ignác, Bús Fekete László – Trauerschwarz Pinkász, Szilágyi-Silbermann Géza, Drégely-Dessauer Gábor, Emőd Tamás – Fleischer Ernő, Földes-Fleischmann Imre, Hatvany-Deutsch Lili, Molnár-Neumann Ferenc, Relle-Reichmann Pál, Szép Ernő – Schön Sámuel, Szomory Dezső – Weisz Mór, Török-Weltmann Sándor, Zsolt-Steiner Béla, Lakatos-Kellner László, Ignotus-Veigelsberg Hugó, Fenyő-Fleischmann Miksa, Somlyó-Schwartz Zoltán, Gyergyai-Szegő Albert, Szenes Erzsi, Szederkényi Anna – Párniczky Edéné szül. Klein Karolin, Szomaházy István – Steiner Andor, Ujvári-Groszmann Péter, Vadnai-Wolf László, Boldizsár-Bettelheim-Bethlen Iván, Elek-Fischer Artur, Fábián-Feuermann Béla, Faludy-Leimdörfer György, Peterdi Andorné szül. Várnai-Weisz Zseni, Varsányi-Klein Gyula, Ányos-Adler László, Balassa Lajos-Falu Tamás, Békefi-Békeffy-Kann László, Földes-Grünfeld Jolán, Gró-Grósz Lajos, Miklós Andor – Klein Ármin, Kéri-Kramer Pál, Kemény-Kohn Simon, Osvát Ernő – Roth Ezékiel, Avar-Auer Pál stb. Ki győzné azt a sok száz nevet felsorolni? És ezek nagy része a „Nyugat” munkatársa, beleértve Jászi-Jakubovicsnét is, 99 %-a pedig a szimbolikus nagypáholy főhatósága alatt dolgozó magyarországi szabadkőműves páholyok névsorában is megtalálható. Természetesen a „disszidens” Avar-Auer Pál, Fenyő-Fleischmann Miksa, Gellért-Goldmann Oszkár, Fábián-Feuermann Béla és a Tisza-gyilkos Kéri-Kramer Pál is. (B. M. [a Magyar Királyi Belügyminisztérium – Ifj. T. L.] által 1920-ban kiadott névsor.) Gondolom, így sok minden érthetővé válik.

„Nemzetközi siker a fontos… de léha, felszínes, hazug írások, a megfizetett sajtóreklám kápráztató fényében…”

„Egy, Amerikáig érő, nemzetek feletti kultúrszolidaritás alakul ki Európában, amely hatalmába keríti és nemzetközivé változtatja át a sajtó, az irodalom, a film és a színpad messze kiterjedő és busásan jövedelmező régióit. Ennek következményeképp elárasztják külföldi középszerűségek jelentéktelen, sikamlós, sőt immorális műveinek fordításaival és meghamisítják a külföldi irodalom könyveit a magyar közönség előtt…”

Idéz a szerző Pintér Jenő irodalomtörténetéből: „Az új zsidó írói nemzedék nem hasonul át – az öregebb és tapasztaltabb zsidó írók módjára – a magyar lelkiségű írók közé… a szépet és nemeset léhasággal és gúnnyal keverték, a zsidó vezetés alá került hírlapok és folyóiratok meleg hangon írtak a tehetségtelen izraelita kezdőkről is, de némává váltak, vagy epébe mártották tollukat, ha konzervatív szellemű keresztény tehetség forgott szóban…”

S ahogy lapozgatok a jegyzetek között, egy olyan nevet pillantok meg, amelyet már négy évtizeddel ezelőtt a szívembe zártam: Gyóni Géza. Az alább idézettet az 1914. évben írta „Levél Nyugatra” című versében:

„Hol vagytok most, kis „intellektuelek”,
Kiket bús század baljós vége ellett?
Szent Nyugat előtt rajongva térdeplők,
Kik lehánytatok minden józan gyeplőt:
Gúnyos mosolygók ideálra, Honra,
Kiknek a „New York volt a Pantheonja”.

Rengett a föld, milliós hadseregek vívták a titáni harcot, az orosz „gőzhenger” már behatolt a Kárpátokba és a pesti „New York” kávéházban a „progresszív” patkányok az ezeréves tölgy törzsét rágták. Keshedt mellű, lúdtalpú „költők, írók és művészek” térkép fölé hajolva lesték, várták a pillanatot, amikor a gőzhenger mindent és mindenkit letiporva betör a Kárpátok medencéjébe és teljesül az évszázados szláv álom, nekik pedig majd „virradatig álla bál”:

Egyelőre tévedtek. Az uzsoki harcok megpecsételték a gőzhenger sorsát. A magyar hadosztályok ezernyi ezer hős honvédje az „üzérkedők” által nemcsak üzérkedés céljából szállított papírtalpú bakancsokban, megfagyott lábakkal is helytállt hóban, fagyban, mindaddig útját állva a gőzhengernek, amíg a baráti német hadsereg felfejlődhetett. És akkor egyesült erőkkel egy olyan ellenlökést adtak, amely azt a Kárpátokon túl száz és száz kilométerekre vetette vissza. Az orosz „kolosszus” megingott, három évi harc után pedig az „agyaglábú szláv óriás” a küzdők sorából kidőlt. Az álom egyelőre álom maradt. Újabb világégésnek kellett elkövetkeznie ahhoz, hogy a „Szent Nyugat” és az időközben elszaporodott New York-i kávéházi progresszív patkányok támogatásával az álom beteljesedjék. Kárpát-medence, Közép-Európa kulcsa szláv bolsevista kézen van.

Felrévül előttem egy másik kávéház neve: Pilvax. A fiatal magyar szellemóriások tanácskozó helye. Kavarognak az agyamban a fogalmak: a szabadság, egyenlőség, testvériség, egyenjogosítás, emancipáció. Hős mártírok jelennek meg lelki szemeim előtt, akiket bitóra juttatott a győző, a „szent világszabadság” költőóriását látom, amint letiporják a kozák lovak és a lelkemet a keserűség marcangolja, amikor arra gondolok, hogy az „emancipáltak” harmadik nemzedéke hálából most már az ezeréves tölgy gyökereit rágja. Nagy része otthon, másik része – a bármi okból disszidáltak – mily iróniája a Sorsnak: az USA legnagyobb városában, New York-ban, ha roggyant térddel, vizenyős gerinccel és messzire virító arany műfogsorral is, de kitartóan rágja a nemzeti emigráció gyenge gyökereit, hogy egy nemzeti megújhodásnak még a lehetőségét is meggátolja.

Gyóni Géza, a magyar költőzseni, hős katona, aki nemzeted jövőjébe pillantottál, orosz fogságban, halálos tusád közben saját véredbe mártott ujjal hiába írtad a falra a figyelmeztető szavakat: mene, tekel, ufarszin. [„Megmérettettél, könnyűnek találtattál és szerte széjjel szaggattatol.” (5 Dán 25-28.) – Ifj. T. L.] Rólad is epébe mártott tollal írtak, mert a kártyáikba láttál. Csak egyetlen versed is a magyar halhatatlanok közé emelt, amely vers a harcoló milliók lelkéből szakadt fel: „Csak egy éjszakára…” Ha ezt a verset az „illetékesek” akkor megértették volna! Igaz viszont, hogy azt még három évtized múlva sem értették meg:

„Hogy esküdne mind, mind,
S hitetlen gőgjében, akit sohsem ismert,
Hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent.”

A „Szent Nyugat” jóvoltából Trianonban öt felé szabdalt ország magyarnak maradt részére 1919. március 21-én rászabadult a pokol. A kávéházi progresszív patkányok által előkészített és irányított vörös rémuralom 133 napon át tombolt. Kun-Kohn Béla, Rákosi-Roth Mátyás és társai szadista pribékjei: Korvin-Klein, Szamuelly-Sámuel, Pogány-Schwartz, Kerekes-Kohn és a többiek akasztottak tisztet, közkatonát, papot, tisztviselőt, parasztot, munkást egyaránt, vagy kínoztak halálra a Göndör Ferenc – Krausz Náthán sajtódiktátor által irányított, „progresszív” szellemű lapok pedig kórusban üvöltötték: lógjanak, gebedjenek…

A négy évig tartó súlyos harcokban kivérzett, elalélt ország végre is magához tért és lerázta testéről a vörös patkányokat és azok ezerfelé futottak. A „Szent Nyugat” befogadta őket és lehetővé tette nekik, hogy negyedszázadon át gyalázzák azt az országot és azt a nemzetet, melyet a halál szélére ők sodortak. Göndör-Krauszok, Kéri-Kramerek, Jászi-Jakubovicsok, Zsolt-Steinerek, Gábor-Greinerek fröcskölték undorító váladékukat arra az országra, mely fényes anyagi jólétet biztosított számukra, de a – nemes értelemben vett – Hazájukká soha nem is válhatott.

A második világrengés után a „szent Nyugat” az országot ismeét öt felé szabdalta.

A magyarnak maradt részre ismét rászabadult a pokol. Millió bolsevista szurony védelme alatt tizedik éve tombol a vörös rémuralom… Keletre, a szovjet védelme alá menekült patkányok mind visszatértek a Rákosi-Roth-ok, Révai-Kahánák és társaik ismét akasztattak tisztet és közkatonát, papot és parasztot, tisztviselőt és munkást, de szadista pribékjeik a Péter-Auspitzok, Weil-ek, Guttmannok most csak az áldozatok kikészítését végzik, az akasztást a szovjet mintára szervezett „népbíróságok” ítélete alapján hivatalos ítéletvégrehajtó, a hóhér foganatosítja.

A „Szent Nyugat”-ról is hazasietett a patkányok nagy része, hogy az akasztásokat „élvezhesse” s kórusban üvölthesse: „Húzd meg, Bogár! Ereszd meg, Bogár! Élvezni akarok!” A progresszív irányítás alatt álló sajtó pedig naponta oldalas cikkekben tájékoztatta azokat, akiket illetett, hogy Magyarországon sokszorta több háborús bűnöst végeztek ki, mint a többi „náci, fasiszta” államokban együttvéve.

Tizedik éve folyik a vezető osztályok, a szellemi elit minden eszközzel való rendszeres irtása, sőt már megkezdődött a parasztság s munkásság természetes elitjének felszámolása is, mert a progresszív patkányok elit embert nem tűrnek! A négy évig tartó, súlyos harcokban kivérzett, elalélt nemzet pedig tehetetlen, mert a Nyugat jóvoltából most már „acél-lábú szláv-bolsevista óriás” rettenetes haderejével minden kísérletet, hogy a vörösöket testéről lerázhassa, csírájában vérbe fojtana.

Ahogy e sorokat rovom, átvillan agyamon egy név. Viselője az első rémuralom megszűnése után az ország miniszterelnöke, hivatását tekintve pedig tanító volt. Nem volt progresszív intellektuel, következésképpen a szabadkőműves páholy tagja sem. Keresztény volt, magyar és jobboldali. Annak az időszaknak egyik miniszterelnöke, amelyet az újraéledt progresszív sajtó gúnyosan „keresztény kurzusnak” nevezett. Ez a tanító-miniszterelnök ezelőtt 30 évvel egy művet írt „Égő Oroszország” címen. [Bp. 1926. Dante Kiadó. 1945-ben indexre került. – Ifj. T. L. ] A szerzője pedig: Huszár Károly.

Az orosz bolsevizmus keletkezését, okait, kifejlődését, közeli s távoli céljait, a forrásmunkák olyan hihetetlen tömegével alátámasztva és olyan éles látással írta meg, hogy aki most a három évtized távlatában olvassa és ennek az időnek világeseményeit figyelemmel kísérte, valósággal megdöbben. Ebben a témakörben ehhez fogható mű sem azelőtt, sem azóta nem jelent meg. A „magyar” származású Arthur Koestler műve [a „Sötétség délben” – Ifj. T. L.] – aki mellesleg megjegyezve Huszár művének megjelenésekor mint „tehetséges kezdő”, nagy buzgalommal építette az orosz bolsevista paradicsomot – csak gyönge önképzőköri pályamű. Viszont Koestler progresszív-intellektuel műve nemzetközi siker a megfizetett sajtóreklám kápráztató fényében, Huszár pedig csak egy konzervatív tanító, művét tehát „az a sajtó” agyonhallgatta. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha úgy vélem, ezt a művet agyon kellett hallgatni. Túl korán ébredt volna a nyugat, amelyet „az áruló írástudók” az orránál fogva vezettek. És túl sok jó üzlet meghiúsult volna. Ezzel szemben a bolsevizmus kezd rossz üzlet lenni, tehát a „progresszív intellektuelek” gyorsan „kiábrándulnak” és felvonultatják a saját nagy ágyúikat a bolsevizmus ellen.

Huszár Károly 330 oldalas művének minden sora ide kívánkozik. Sajnos ez lehetetlen, így csak a mű előszavából és a befejező részéből idézek néhány sort. Az előszóból:

„A világháború földrengése felüldúlta a kultúr-emberiség szociális talaját, új embertípus vonult fel a történelem színpadán: a mechanizált tömegember kollektív fellépése szétmállással fenyegeti az egész modern civilizációt … Gondolunk-e arra, hogy a moszkvai népbiztosok vörös asztalánál az egész emberiség nyugalmáról döntenek? Megfigyeljük-e a modern kultúra agóniáját, az erkölcsi krízist? … A legszédületesebb korkérdés, amelynek helyes megoldásától az emberiség jövője függ: a bolsevisták által napirendre tűzött világforradalom … A mai bolsevista emigránsaink a Szovjet zsoldjában állnak és annak parancsára folytatják átkos tevékenységüket… Nyitott szemmel kell néznie a ma minden magyarjának Oroszország felé… Ne várjuk ölbe tett kezekkel, amíg a vörös kakas újra felrepül a házunk tetejére…”

Keserűség önti el az ember lelkét, ha arra gondol, hogy „nagyjaink” hályogos szemekkel jártak és ölbe tett kezekkel ültek, míg „Nagy”-jaink [célzás Nagy Ferenc miniszterelnökre és körére – Ifj. T. L.] az égő kanócot nyújtották, hogy a vörös kakas újból házunkra repülhessen.

A mű befejező részéből: „A bolsevizmus nem törődik az egyénnel, mindent alárendel a sokaságnak. A tömeg a fő, a névtelen agy, szív és lélek nélküli mechanizált Gólem… agyontapos mindent, amit évezredek munkájával alkottak, a szellem nélküli vadállat szemben áll az emberi civilizáció minden értékes alkotásával, és mint egy dühöngő őrült, lerombolni igyekszik mindazt, amit a legnagyobb egyéniségek alkottak… A kommunizmus öntudatos, lelki életet élő emberek helyett gondolkodni nem tudó és már nem is akaró automatákat, kollektív gépembereket nevel…”

„Az egész orosz ultramodern literatúra egyetlen nagy sikoly, a megkergültek, a bomlott agyúak lármás dühöngése…”

„A bolsevizmus elmélete nem orosz eredetű, az európai modern korszellem salakterméke. A nyugati lázbeteg kultúra végső elfajulása a bolsevizmus, amely csak az orosz szociális viszonyok között tudott kifejlődni. A modern ateista világszemlélet, a vallási alaptól megfosztott kultúra, a materialista individualizmus konzekvens eredménye: a leninizmus. A bolsevizmus nemcsak a beteg orosz társadalom és az orosz cári uralom ellen irányult, hanem a kereszténységet levetkőzött kultúrvilág lelki krízise és az emberiség egyik legnagyobb szellemi válsága is…”

„A kommunizmus az ő teoretikusaival, mint tömegeivel valóságos új vallás, a nagyon sokféle orosz szekták egyike. Ellenvallás a szó legszorosabb értelmében… Bibliája a „Kapital”, szobrokat állít apostolainak és Lenin bebalzsamozott múmiája előtt keresztet vet…”

„A bolsevizmus a gyűlölködő gonoszság hitvallása. Lelkiismeret, erkölcs, szelídség ismeretlen fogalmak, mert bénítólag hatnának destruktív munkájukra. A világforradalom sikere a legfőbb szempont. Rágalom, hazugság, gyilkolás, csalás, hamisítás, tömegmészárlás megengedettek ennek érdekében…”

„Két világ küzd egymással. A kettő meg nem állhat egymás mellett. Materializmussal nem lehet legyőzni a bolsevizmust, csak keresztény idealizmussal lehet felvenni a versenyt a népek szívében. Csak a keresztény erkölcs képes az embert megállítani a lejtőn. A szegények sokaságának azonban éreznie kell, hogy számukra is van mondanivalója a kereszténységnek és a polgári államnak is. Az alsóbb néposztályok szociális népmozgalmainak pedig vissza kell térniök a keresztény alapra, mert ezen erkölcsi erőnek mellőzése nehezebbé és szinte lehetetlenné teszi a tömegek küzdelmét…”

Így írt három évtizeddel ezelőtt egy magyar tanító és mintha napjainkban a nyugati világ nagyhatalmának vezető államférfijai is rádöbbentek volna ezekre az igazságokra.

És most lássuk, mit mond nekünk dr. Brandenstein Béla, a volt budapesti, jelenleg saarbrückeni egyetemi tanár 1952-ben kiadott „A művelődés válsága” című tanulmányában:

„Minden igazi kultúra vallásos. Az európai középkor nyugati kultúrája csupán mint keresztény lett kultúra, s mint ilyen, nem rossz és nem is csekély. Azután bekövetkezett: éppen a kultúra hivatott hordozói hagyták el évszázadokig tartó folyamatban, amely már a 14. században világosan észrevehető, és a felvilágosodásban egészen szertelenné válik,a kereszténység szellemét. Ez az igazi lényege az „írástudók árulásának”: Julien Benda nevezi így az elszakadás nagy folyamatát, amelyben, úgymond, a teremtő erejű kultúrhordozók az egyetemes és abszolútum papjaiból a különlegesnek politikai pártembereivé korcsosultak. És ekkor … nemcsak az isteneszme hanyatlott el s vele az emberkép … újkori kultúrákban, hanem – és ez a döntő – Isten maga … minden kultúra éltető sugalmazója hagyta el a most már holt vázat: ekkor az ember elveszti karizmáját, sivár és anarchikus lesz, kultúrája pedig lélektelen…”

Idézzük fel még egyszer a fiatal magyar, a véres háborúban életét áldozó költőzseninek, Gyóni Gézának négy évtizeddel ezelőtt írt „Levél Nyugatra” című verséből az alábbi sorokat: „Hol vagytok most, kis intellektuelek, … gúnyos mosolygók ideálra, Honra…” És hozzá tehetjük: még gúnyosabban mosolygók a hitre, kereszténységre. Ezt érzékelteti a költő két évvel később írt és a már említett „Csak egy éjszakára…” című versében, amikor így ír: „Hogy esküdne mind, mind, s hitetlen gőgjében, akit sohse ismert, hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az Istent…”

„És ekkor nemcsak az isteneszme hanyatlott el… újkori kultúrákban, hanem Isten maga … hagyta el a most már holt vázat…” és beköltözhetett abba diadalmas gőggel a … Sátán.

Az a folyóirat, mely a keresztségben a „Nyugat” nevet kapta s melyet a keresztvíz alá Veigelsberg Hugó, Fleischmann Miksa és Róth Ezékiel tartottak, világra segítője pedig Deutsch Lajos volt, a vállalt teendőket maradéktalanul ellátta. Közel négy évtizeden át több tucatnyi „áruló írástudó” közreműködésével sikerült a keresztény magyar kultúrát annyira szétrombolnia – természetesen a hason szellemű sajtótermékekkel szorosan „kollaborálva” – hogy a második világrengés után az újból aktív működésbe lépett „progresszívek” jelenthették megbízóiknak: a „holt váz” készen áll, bevonulhat a sátán.

Figyelmen kívül hagytak azonban valamit. A magyar lélek több ezer éves ellenálló képességét. Az irodalmon keresztül megfertőzött s véglegesen elintézettnek vélt magyar Lélek a mártírok, hősök és antibolsevisták tízezreit termelte ki. Névteleneket és ismerteket egyaránt.

Hogy hirtelenében mást ne is említsek, nem számoltak a „kis vidéki plébános”-sal, aki azután mint Magyarország hercegprímása elébe állt a bolsevizmus terjeszkedésének. Már mint fiatal káplán rádöbbent arra, hogy a sátán első sikertelen kísérlete után tervét nem adta fel, és a végső nagy összecsapás még ezután következik. Felkészült tehát erre a fizikai és szellemi harcra. Negyedszázadon át figyelemmel kísérte a sátán minden lépését, ismerte céljait, terveit, módszereit, és amikor hazájára rászabadultak a második rémuralom borzalmai, tudta, hogy elérkezett a végső, a sorsdöntő harchoz. Ebben a harcban ugyan fizikailag elbukott, de oly hitet ébresztett a magyar millióknak a lelkében, amellyel szemben tehetetlen a bolsevista hatalom, amely minden ereje ellenére sem tudja megakadályozni, hogy a magyar lelkekben Krisztus Király uralkodjék.

Lapozgatom feljegyzéseimet. Tekintetem ezeken a sorokon akad meg:

„De vajon kit érdekelnek Hatvany-Deutsch dilettáns irodalmi kirándulásai, Ignotus-Veigelsberg és Fenyő-Fleischmann talmudista sziporkái…”

Szegény mártír szerző! Talán Neked is jobb, hogy a szellemi szenny újbóli felszínre jutását nem érted meg! Nem tudod, hogy Fenyő Miksa „New York-ban regényen dolgozik”, amit emigráns magyar lap siet beharangozni! Nem tudod azt sem, hogy ez a Fenyő Miksa 1945-ben egy naplót adott ki, melynek címét az éhen halt író-óriástól, Szabó Dezsőtől orozta: „Elsodort ország”. Nem tudod, mily sokakat érdekelt ez a napló, amelyből nemcsak „talmudista sziporkák” pattantak ki, hanem már a „talmudi szellem” maga árad! Mindazokat érdekelte, akik várták, lesték, hogy mártír-arcotokon mikor jelenik meg a „hóhér-fintor”, és akik kórusban üvöltötték a hóhér felé: „Húzd meg, Bogár! Ereszd meg, Bogár! Élvezni akarok!”

Keserű sóhajjal teszem helyére a „K”-betűs iratrendezőt és az „F”-betűset emelem le. Olyan undorral, amilyet akkor érez az ember, amikor a világváros szennycsatornájából patkányt lát előbújni, veszem kezembe azt a füzetet, amelynek címlapján ez a név „díszeleg”:

FENYŐ-FLEISCHMANN MIKSA«

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Gyuri bácsi egészségnaptára 2018 - Szabó GyörgyGyuri bácsi egészségnaptára 2018
Naptár - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az új ember - Mary RodwellAz új ember
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Matyó motívumok kifestőkönyve - Horváth ÁgnesMatyó motívumok kifestőkönyve
Könyv - Bolti ár: 1 490 Ft
Internetes ár: 1 490 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Hamis zászlós hadműveletek - Összeesküvés elméletek sorozatHamis zászlós hadműveletek
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 079 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Szkítáktól a Kárpát hazáig - Aradi ÉvaSzkítáktól a Kárpát hazáig
Könyv - Bolti ár: 2 600 Ft
Internetes ár: 2 210 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat