HunHír.info

2017. Magvető hava 19. nap, Villám napja.

Márai Sándor rejtelmei (Elhallgatott emigráns magyar irodalom (9. rész))

2010. június 16. 14:58
Ifj.Tompó László - HunHír.Hu

marai250.jpgMárai második világháborús Naplója, mint a belőle vett további idézetek is tükrözik, kiábrándítóan hatnak, hiszen kiderül belőle, amit Benedek István (még ha „művészetét” csodálta is!) kénytelen volt megállapítani, hogy „nem szerette Magyarországot. (…) Csak Kassát szerette és önmagát. Gőgös volt, nem tudta elviselni, hogy megsértik. Pedig annyira nem sértették meg, hogy ezért megfossza önmagát a hazájától és a hazáját önmagától.” (Hetvenhét. Bp. 1991. Szenci Molnár Társaság, 179-180. old.)

Magyar Menedék - Nincs kegyelem

Alföldi a „Hídverők” 1950. augusztus 10-i számában folytatta Márait lemeztelenítő sorozatát (7-30. old.):

Márai Sándor (2.)

»216. old.: „Magyarországon nincs kétféle emberi garnitúra, nincs jobb és baloldali elit. Csak egy emberi garnitúra van s ha e néhány embert elviszik internáló táborba [aligha kérdéses, kikre céloz – Ifj. T. L.], az ország nagyon hosszú időre megszűnt Európa szerves része lenni.” [Ismerős sorok, akárcsak Landeszmann György főrabbié: „Ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack.” – Ifj. T. L.]– Márainak állandóan rögeszméje volt, hogy el akarják a „nácik” hurcolni, mert e „néhány ember” közé tartozik. S mikor a kutya sem törődött azzal, mit csinál, írhatta azt, amit akart, kéjeleghetett abban, amiben akart, valósággal megsértődött s a végén üldözési mániába esett. De ne haragudjék, ha mi, „botfülűek” úgy éreztük és hallottuk, hogy van és volt egy magyar jobboldali elit is, amely, hála legyen a Mindenhatónak, jelentős részben meg is van, hangját meg is értjük s hogy a másik elit egyáltalában nem hiányzik! Sőt, megviselt gyomoridegeinkre való tekintettel, külön is hálásak vagyunk a sorsnak, hogy nem hallhatjuk őket!

216. old.: „Mint az állatok, olyan a legtöbbje: az írók, olvasók, világ élőlényei, kik között élnem kell. Rosszabbak, mint az állatok: kajánok és süketek minden iránt, aminek erkölcse és szépsége van. Hátha így van, megkísérlem élni közöttük. Bizonyos, bennem is van sok állati közönséges. Egy okkal több, hogy nagylelkű legyek feltűnés nélkül, észrevétlenül. Mindegyre megbocsássam gyermekes kegyetlenségük, bonyolult aljasságuk, otromba érzelmességük, hazug pátoszuk. Oly tapintatosnak és nagylelkűnek lenni, hogy ne is gyanítsák, mit érzel, mikor megbocsátasz nekik, mikor nagylelkű vagy közöttük!” – E néhány mondatra csak egy-két szóból álló orvosi szakkifejezés adhatnak magyarázatot, mit még latinul is kissé „útszélinek” tartanék a „világhírű” íróval kapcsolatban leírni, de pontosan ez a két szó az, amire minden egészséges gondolkodású ember e sorok elolvasása után gondolt. Pontosan ez a két orvosi műszó!

229. old.: „Nem kívánhatom az emberektől, hogy igazságosak legyenek. De magamtól megkövetelhetem ezt akkor is, ha minden és mindenki igazságtalan körülöttem. Nincs módom engedményekre magammal szemben.” – Ez a mondat annak a szellemi állapotnak következménye, melynek hatása alatt az előbbi idézet íródott, amikor valaki már a fogalmakkal sincs tisztában, csak beszél értelmetlenül és összefüggéstelenül.

254. old.: Ma elkobozták a zsidók minden vagyonát. Betiltottak minden tisztességes lapot.” (Az újság – Társadalmunk [Utalás Klár Zoltán (1894-1966) zsidó orvos, újságíró lapjára, az általa 1932 és 1938 szerkesztett liberális politikai hetilapra. Klár már 1945 előtt is ádázan harcolt nemzeti írástudóink, mint Sértő Kálmán ellen. 1945 után Amerikába emigrált és rendkívül ellenséges magatartást tanúsított a nemzeti emigrációval szemben, amelynek ismertetésére később visszatérünk. – Ifj. T. L.] –, mint tisztességes lapok! Hiába, meg kell szolgálni a szovjet-magyar kultúrbolsevizmus kitüntető vállveregetését. S na, hajítsunk egy-két szót a zsidóságnak is! Elvégre ők is olvasták a Márai-regényeket, ha már olyan „állatok” voltak!)

259. old.: „Az elmebajosok, a nyavalyatörősök úgy bújnak elő e torz forradalom záporában az anyaföldből, mint a gombák. Ennek a forradalomnak mindene van: karhatalma, dinamikája és célkitűzései, csak nevei, tehetségei nincsenek.” – Mindezt 1944. márciusáról keltezi Márai. Nincs is hiba a megállapításokkal, csak a dátummal. 1945. áprilist akart írni a „világhírű” író, amikor maga is előbújt s a legalázatosabb szolgája lett annak a forradalomnak, melynek egyetlen célkitűzése volt: halálra gázolni Magyarországot! S amelynek pontosan ilyen, ha nem is gombáéra, de kukacra volt szüksége, mint Márai hálósipkában és abban a pillanatban,a mint az „állatoknak, sőt szuperállatoknak” megbocsát. (Önkéntelenül eszembe jut egy 1945 augusztusi nap, amikor a CIC [Counter Intelligente Corps = Az USA katonai rendőrsége, amely a második világháború végén az OSS-szel (Office of Strategic Services = az USA offenzív és defenzív szolgálata) karöltve, a legsúlyosabb törvénytelenségeket elkövetve, a kelet-európai antibolsevista front felszámolását végezte. – Ifj. T. L. ] kihallgató hivatalnoka elébem rakott egy írásos dossziét, hogy magam olvassam el, melyik „barátom” miként jelentett fel és miket írt rólam. S ahogy kiment, még az ajtóból visszaszólt: „Kérem, ha úgy érzi, hogy hánynia kell az undortól, jobbra van a fürdőszoba!”)

263. old.: „Szégyen élni! Szégyen a napon járni! Szégyen élni!” – Úgy érzem, nagy kár, ha emelkedett szellemek eljutnak ugyan ilyen megállapításokig, hogy „szégyen élni”, de már nincs erejük, hogy a végső konzekvenciákat is levonják és egy „Akkor halkunk meg!” csatakiáltással eltűnjenek egy ilyen célra kiválóan alkalmas és kenderből készült alkalmatossággal!

266. old.: „Az ember ez a jószág.” Jellemzésnek túl rövid, bemutatkozásnak nem pontos. Hibátlanul így hangzana: A márai ez a jószág.

269. old.: „Egyfajta Rodostóban él ma minden író. Rendkívüli erő kell hozzá, hogy e belső számkivetésben ne sorvadjon el mindenfajta alkotóerő. S ne meneküljön a száműzött esztelen kényszercselekedetekbe.” – Hát erről a Naplóról ki sem vonja kétségbe, hogy „esztelen”, de hogy „kényszercselekedet” lett volna, az enyhén szólva: füllentés!

271. old.: „Betegség, háború, üldözés, rágalmazás, nyomorúság, bujkálás, feljelentés, dögvész, unalom, önzés, kapzsiság, kegyetlenség… mi ez együtt? Téboly, hagymázos lidércálom? Nem: az emberi élet.” – Nem, nem az emberi élet! Ez Márai hálósipkában és pongyolában! Festőnyelven: jól sikerült önarckép háttérben Moszkvával!

270. old.: „Kis nyomorultak: hogyan sietnek „részt venni”, nem elmaradni, nem veszélyeztetni az „állást”,a „fix”-et. Az emberek nem is olyan aljasok, mint amilyen nyomorultak.” – Őszintén megvallom, hogy nem tudom, miben kellett „részt vennie” és „sietni” ezeknek a kis „nyomorultaknak” és „aljasoknak”. Azt azonban igen, hogy az a „nyomorult”, aki ezeket a sorokat leírta, néha nézhetne tükörbe nemcsak borotválkozás miatt és hálósapkában, hanem lelkiismeret-vizsgálás végett is szelleme és lelke azon hullafoltos felbomló szörnyűségében, amint „nyomorultságát” másokra igyekszik áthárítani!

276. old.: „Nem vagyok többé író. Nem is akarok az lenni.” – Végre! Ez legalább őszinteség! Mert tényleg nem író, hanem egy felfakadt kelevény, amelyből folyik, ömlik az undort keltő váladék, hogy igyekezzen elárasztani: mindent és mindenkit! Kár, hogy erre a felismerésre nem előbb jött rá, úgy körülbelül 1919-ben, amikor az első bolsevista pamfletjét [A megrettent arrivék – Ifj. T. L.] megírta. Sajnos, hogy ez az „állat”, „jószág” magyar olvasóközönség „megbocsátotta” ezt a kirándulását, kegyébe fogadta, dédelgette. A kígyókat el kell taposni, még kiskorukban, mert megnőnek és megmarnak!

276. old.: „Néhány hónap előtt, mikor még volt színre-szemre egyfajta irodalmi, szellemi élet Magyarországon, irodalmi folyóiratokban sorozatosan megírták rólam, hogy nem vagyok többé író, csak afféle szépirodalomba kirándult zsurnaliszta.” – Végre! A szag is kibújt a zsákból! Megtudjuk a nagy sértődöttség okát. Emiatt szorulnak a „töltőtollas bérgyilkosok”! A vérig sértett „beképzeltség göb a hiúság kötőfékén” őrjöngve ficánkol! Tudja, mi ez a lelki állapot, Márai? Az! Ön elég jártas orvosi szaknyelvben, hogy ne kelljen kimondanom!

281. old.: „Az emberek pillantása a pesti utcán: ez él még? És miért, milyen jogon?” – Hiába, jó iskola volt a felszabadulás Márainak, hogy az akkor átélt 1944. áprilisára helyezze át. A megfigyelés, Márai, jeles, a leírás jeles, de a dátumokkal való dobálózás csupa hazugság és bitang rágalom! Még hálósipkában is s akkor is, ha a „világhírű” író mérges, mert langyos szódát szervíroz a hálókocsi kalauza!

295. old.: „Pislognak és helyezkednek, mennyire megvetem őket. A bűn kollektív, melyet elkövetnek, tehát a büntetés is kollektív lesz.” – Hogyha sehol másutt nem tenné, de itt napnál világosabban elszólja magát, hogy mikor íródott a Napló. „Kollektív-bűnösségről” csak a „felszabadítás” óta beszélnek. Ez a mondat föltétlen 1945-ös keletű és moszkvai eredetű! Márai nemcsak erkölcsi hulla, hanem a tömeggyilkosságok bűnsegédi bűnrészese és népbírósági közvádló! S ha ez a sokat szenvedett magyar nép nem is „jószág”, még csak nem is „állat”, de a türelme „állati”, hogy egy ilyen írónak cicomázott lelki Cserny Jóskát [a cipészsegédből lett terroristát (1892-1919) – Ifj. T. L.], vagy szellemi Szamuellyt nemcsak, hogy nem ver simán agyon, de talán még sajnál is! Árva szép fajtám, de nagy a türelmed, de nagy a krisztusi megbocsátásod, hogy saját mocskolóid sem kötöd ki a szégyenoszlophoz kicsit elgondolkozni a saját rongylelkűsége és jellemtelensége határt nem ismerő méretei felől.

299. old.: „Az állatok között is vannak előkelő lények. Van állati nemesség is – s ez csaknem vigasztaló, mikor mindenfelé a nyáj uralkodik és tenyészik.” – Micsoda hajszálfinom megkülönböztetés! Az állatok között is, tehát az emberek között is vannak ilyen szubtilis, előkelő, „noch-nie-da-gewesen” [talán sohasem létező – Ifj. T. L.] lények! Természetesen csak egy-kettő! Esetleg csak egy! És hogy olvasóim, de főleg az „állatok”, „jószágok” és „botfülűek”-sokáig ne törjék a megoldáson fejük, miután műveletlenségük úgyis olyan még, mint a tenger, megsúgom, ki ez az egyetlen egy: Márai! Az bizony, a Sándor! Sőt: a „világhírű” író!

301. old.: „Ha visszagondolok az elmúlt tíz, tizenöt esztendő magyar „irodalmi életére” – oly utálat fojtogat, mely csaknem megkönnyíti valamelyik elkövetkezendő pillanatban, hogy ne sajnáljam elhajítani ezt a rozzant töltőtollat. Amit Csortos, a színész a „kóristák rémuralmának” nevezett, az irodalomban a féltehetségek, a nyavalyatörős firkászok szemérmetlen nyelvelése volt: oly megalázó, mintha egy elmegyógyintézet egyik osztályán irodalmi kávéházat rendeznének be s ott kellene élni… Ezek a „népiesek”, akik úgy ágáltak hiúságukban és sértődöttségükben, mint a kivénült színésznők, ezek az „urbánusok”, akik lexikális műveltséggel pótolták azt, ami tehetségükből és jellemükből hiányzott s mindenütt az igazi tehetség nagylelkűségének hiánya… Ó, ez a förtelem. S ebben éltem. Uram, megértem, hogy megutáltad és megítélted az egészet és a társadalmat is, melyből mindez kinőtt és amelyhez tartozott.” – Nem vitás, hogy az igazi tehetség és szellemi nagyság egyik legfőbb kritériuma a „nagylelkűség”, de hogy erre a fogalomra Márai esetében kár egyetlen szótagot vesztegetni, egy pillanatra sem kétséges. S az urbánusok legalább lexikális műveltséggel pótolták, ami tehetségükből és jellemükből hiányzott, de Márainak jelleme sohasem volt, a tehetségét – ami a szavak ügyes zsonglőrködésében állott – pedig eladta – valljuk be, jó áron – a saját „állati” gyűlöletének. De nem is érdektelen, unalma meghallgatni Márait, milyen is volt az az „undok” élet, amelyben élt.

311. old.: „Milyen is volt? Reggel hétkor arra ébredtem, hogy valaki jár a szobámban (a szobalány jött ilyen halkan) s ágyam mellett a kis asztalkára helyez egy vizespoharat, tele narancs- és citromlével s a reggeli újságokkal. Felébredtem s egy hajtásra megittam a fanyar-üde kotyvalékot (vitamin), átlapoztam az újságokat, majd kinyújtottam a kezem az előző napon megkezdett olvasmány után s kilencig olvastam. Akkor betolták a kerekes asztalkán a reggelit: teát, vajat, lágy tojást, mézet. Tízkor felkeltem, tizenegyig dolgoztam. Akkor már ott állott a ház előtt az autó, melyet a garázsmester a reggeli órákban elhozott és gondosan csukott ajtókkal a kapu elé állított. Fehér nadrágot és trikót húztam s kezemben teniszütővel, lementem az utcára, beültem autómba, elmentem a szigetre, egy óra hosszat teniszeztem, majd tussoltam, úsztam és dögönyöztettem magam a szigeti uszodában. Útközben, hazafelé, megálltam valamelyik kávéház vagy eszpresszó előtt, ahol jó feketét lehetett kapni s a bárpulthoz könyökölve felhörpintettem egy csésze mérges-erős feketekávét. Az ebéd könnyű volt és ízes: a szakácsnét, ha nem értette dolgát, egy idő múlva kicseréltük. Ebéd után aludtam, majd dolgoztam ötig: akkor séta következett a Hűvösvölgyben vagy a Svábhegyen (megint csak a kocsival mentem a sétahelyre s az ember néha bosszankodott, mert a kocsi nem működött tökéletesen – ki kell cserélni), séta után haza átöltözni, mert este vendégek érkeztek, vagy vendégségbe kellett menni. Éjfélre lehetőleg hazaértem. Egy órát olvastam még az ágyban. Elalvás előtt, ásítva, megállapította az ember, hogy a vacsora rossz volt, a társalgás unalmas, az irodalmi élet szintje süllyedt s az élet úgy, amint van, valóban elviselhetetlen. Tudja Isten, talán csakugyan az volt.” Igen, kérem, nincs semmi tévedés! Hajszálnyira pontos idézet! Így élt ebben az átkozott förtelemben Márai Sándor, a „világhírű” író s dicséretére legyen, valahogy nagy nehezen, de elviselte! Ezzel szemben hadd kérdjem itt a nyilvánosság előtt ezt a „zsebrák” középosztályt, melynek oly mély a műveletlensége, mint a tenger, ezt a „jószág”-nak, „állatnak”, „botfülűnek” legyalázott magyar olvasóközönséget: a lyukas könyökű nyomorgókat, a napi nyolc órákat az íróasztalnál görnyedő hivatalnokokat,a fáradtságtól félájultan hazatámolygó orvost, tanárt, papot, tanítót, ezt az egész „rothadt” középosztályt, hogy látott-e valaha az életében ennyi jót egy rakáson és egyszerre? Kinek biztosított ez a nyomorult ország bevallott napi két órás munkáért ilyen keleti kényelmet, megbecsülést, hírnevet, amit ez a Márai nevezetű „író” naponta ásítva megunt!? Én, a „megtollasodott, felfuvalkodott, gőgös, zsebrák méltóságos” közhivatalnok 30 évi szolgálatom után sem tudtam magamnak autót venni és boldog voltam, ha a kétheti nyári üdülési szabadságom a családi házam kertjében kertészkedéssel eltölthettem! De hány ezer és tízezer köztisztviselő, hány millió magyar az életben egy nap sem engedhette meg magának azt a kényelmet, amit Márai úr 20 éven át annyi önfeláldozással elviselt? De hogy mindezek után ez a kelevény-Himalája négy évi muszkavezetés után emigrálva még az emigrációban mint „öreg színésznő” kellesse bájait, „irányvonalakat” szabjon az emigráció számára, s fel merje a szavát emelni, ahhoz viszont az arcátlanság olyan foka kell, amely azután valóban „mélyebb, mint a tenger” s undorítóbb, mint amit emberagy beteges fantáziája szennyben és mocsokban brigádmunkával és sztahanovista munkamódszerrel valaha is kitalálhat! Ezzel szemben hogy éltek azok a „töltőtollas bérgyilkosok”, akiket Márai már akkor legszívesebben az akasztófára küldött volna? Én ismertem nem egyet közülük, olyat, akit egy tucat „világhírű” Máraiért sem adnék cserébe, s akik nyomortanyákon, rongyosan, gyógyíthatatlan betegséggel a testükben vitték tovább a kultúra és a civilizáció fáklyáját, azt a művészetet, amelyről Márai talán még harangozni sem hallott! Ezek a „bérgyilkosok” elpusztultak, mert valóban „állatian” butáknak kell lenniük, hogy őket veszni hagytuk, de Máraik, Zilahyk, örök szégyenünkre – a szellem és művészet kimázolt prostituáltjai ott gőgösködtek a magyar kultúra templomában, ahová efféléknek az értéket értékelni tudó társadalomban belépniök sem szabad lett volna. Ha akkor tudjuk, amit ma tudunk, mint a leprásoknak kellett volna járniok, csengővel a nyakukban, hogy bűzlő fekélyekkel tarka testük minden egészséges ember messziről kikerülhesse! S most én mondom, Márai úr: „Uram, megértem, hogy megutáltad az egészet és a társadalmat is, melyből ez a Márai kinőtt, és amelyhez a Márai tartozott”!

348. old.: „Az oroszok és románok átlépték a magyar határt. Marosvásárhely előtt és a gyimesi, ojtozi szoroson innen küzdenek, Székelyföldön.” – Heuréka! Méltóztatsz ezt érteni, „botfülű” olvasóm: küzdenek! Ó, nem fosztogatnak, rabolnak, gyilkolnak, megbecstelenítenek, hanem küzdenek! Felszabadítják az országot a rabló honvédek és németek járma alól. Küzdenek, mint a hősök! Hiába, Márai a stílus zsonglőrje, ő tud! Az oroszok is tudtak: rabolni, gyilkolni, Márai viszont tudott ebben: küzdeni, szóval kifejezett nagyszerűséget, hősiességet látni! Aljas kis féreg kend, Márai!

349. old.: „Nem kiáltani bosszút – soha – és nem kérni pardont! Senkitől, soha!” – Nekünk viszont olybá tűnik az egész Napló, mint maga a megtestesült, aljas lélekből fakadó, tervszerű hazugságokból összeállított és könyörtelenül kegyetlen, szadista bosszú! Nemcsak aljas, de hazug ember is kend, Márai!

355. old.: „Ezek a barmok meg akarnak ölni: mindenféle barmok, mindenféle jelmezben és mindenfajta ürüggyel meg akarnak ölni.” – Ugyan, kérem, ki gondolt azokban a vészes napokban Máraira? Üldözési mánia ez a javából, s még inkább: tömény hazugság! A mondatban csak az a szubtilis, finom, válogatott stílus a megrendítő, amellyel a Márai-féle szótárba a barom is bevonul az állat és a jószág mellé! A „narancs-citrom kotyvalék” mellé valami kis proletár ízűt is kell írni, ugye, kedves … Márai!?

370. old.: „Most, mikor a magyar középosztály rossz lelkiismerettel selypeg és csomagol, nincs itt az ideje, hogy bűneit fejére olvassuk. Aki bűnös, meneküljön vagy bűnhődjön: sorsuk nem érdekes többé…” – Igen, az ő sorsuk nem érdekes többé, mert már nem vásárolják meg a Naplót! De semmi hiba, jön az új „középosztály”, majd megetetjük azzal! Mit érdekli Márait a nyomorgók, menekültek sorsa, a pusztuló magyar élet! Nem érdekes! De ah van még egy szemernyi önérzet és nemzeti becsület ebben a menekülő középosztály tagjaiban, ha egyetlen magyar van, akkor Márai is csak annyiban érdekes a jövőben, hogy szemétdombra vele! Oda, ahová való volt s ahonnan a magyar irodalom szégyenére elszabadult!

376. old.: „…itt egy osztály prolongál: gyávaságból, érdekből, romlottságból. A szövetségi hűségről hallgatnának, ha nem az orosszal, csak az angollal kellene egyezkedni.” – Ezt viszont köszönjük, Márai! Ezt most nem a „véres kezű, nácibérenc, nyilas” banditák mondják, hanem Márai! Igen, a magyarság valóban azért harcolt – egészen a „hülye” Szálasiig –, mert az orosz tört az országba, a bolsevista patkányhorda! Csak ez ellen küzdött a magyar nép! Ha mi mondjuk, náci fenevadak vagyunk, hazugok, bérencek, csatlósok, de az igazság elől ebben az esetben még Márai sem tud elrejtőzni! Igen, életünkért, fajtánkért és hazánkért küzdöttünk s nem vártuk sem az orosz szellemi, sem az orosz testi meggyalázását! Nem álltunk kipomádézva, mellékutcai örömlányként eléjük, bájainkat kínálgatva, mint Máraik, hanem a testünket és életünket dobtuk a harcba: Hazánkért! Így volt!«

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Háborúk, olaj, radikalizmus - Marc FromagerHáborúk, olaj, radikalizmus
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
George Soros - Andreas Von RétyiGeorge Soros
Könyv - Bolti ár: 3 800 Ft
Internetes ár: 3 420 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Forrásmező felfedezése - David WilcockA Forrásmező felfedezése
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A dzsihád legyőzése - Dr. Sebastian GorkaA dzsihád legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 199 Ft
Internetes ár: 2 879 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Enki elveszett könyve - Zecharia SitchinEnki elveszett könyve
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat