HunHír.info

2017. Magvető hava 19. nap, Villám napja.

Úrnapi kereszténygyalázásra emlékezünk

2010. június 03. 13:07
Ifj.Tompó László - HunHír.Hu

tormayc_03-lead.jpg1919 Úrnapján a budai Mátyás- és a Krisztina téri templomi körmenetbe zsidó vöröskatonák lőttek bele. Tormay Cécile örökítette meg a történetet.

Magyar Menedék - Magyarország álomtörténete

»Budapesten is készültek Úrnapjára a győzedelmeskedők. Felemelték szentségtörő kezüket és elárulták a szellemet, mely közöttünk jár.

Fenn Budán, a Mátyás templom előtt, a koronázó téren történt, a körmenet alatt. Aki elmondta, saját szemével látta. A templomi zászlók tövén ezernyi gyerek tolongott, temérdek férfi és asszony között. A Tárnok utcán zúgva, sebesen jött egy autó. Népbiztosi gép. Egy politikai megbízottnak a fia ült benne. Kedvese, egy kiszolgáló leány valamelyik bolt előtt állt és integetett neki. A fiatal zsidó meg akarta mutatni a hatalmát. Rákiáltott a chaufeur-re: „Hajts nekik!” És a gép nekilódult a körmenetnek. Egymást taszítva, sikoltva hátrált a tömeg. Az autó a szentséghez ért és a zsidó fiú leköpte.

A tér felordított és talán széttépte volna a nyomorultat, ha a vörös katonák egy kapu alá nem mentik. A tömeg megostromolta a bezárt kaput. De mire a kivezényelt terrorlegények megérkeztek, maguk a vörös katonák hagyták helyben a merénylőt.

És ugyanakkor lenn a Vár tövében, a Krisztina téri templomnál megismétlődött a jelenet. Egy zsidó keresztülgázolt a sokaságon és mielőtt megakadályozhatták volna, ráköpött a monstranciára. A tömeg nekiesett és agyonverte. Sok templomba belőttek aznap. Mindenünnen érkeznek a hírek. Fegyveres emberek sortüzeket adtak le a körmenetre... Úrnapján... Magyarországon.« (Tormay Cécile: Bujdosó könyv. Bp. 1922. Rózsvölgyi és Társa, 2. köt. 216. old.)

Tették ezt pont azon a napon, amikor a keresztény világ „azt a csodálatos titkot ünnepli, hogy a kenyér és a bor külső színe alatt Jézus Krisztusnak, az Istenembernek teste és vére, istensége és embersége, valójában, igazán és lényegileg jelen van. Az Egyház ezt az ünnepet azzal a legnagyobb pompával üli meg, mely csak a liturgiában rendelkezésére áll. Elsőrendű ünnep a legünnepélyesebb istentisztelettel, szentséges körmenettel és ünnepélyes nyolcaddal. Az Isten háza az egész nyolcad alatt a leggazdagabb virágdíszben és illatos erdei zöldben pompázik. S a hívők tömege is azon versenyez városban és faluban, hogy a házakat és utcákat, kiváltképpen a körmenet útján, ájtatosan, hívő módon feldíszítse és ékesítse.” (Dr. Szunyogh-Xavér Ferenc OSB: Magyar-latin misszále. Bp. 1933. Szent István Társulat, 694. old.)

Hiába, nyolcvankilenc évvel ezelőtt ezzel is csak a Pilátustól Krisztus keresztre feszítését követelő zsidók kiáltását igazolták: „az ő vére mirajtunk és a mi fiainkon!” (Mt 27, 25.)

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Globális felmelegedés-ipar - Összeesküvés elméletek sorozatGlobális felmelegedés-ipar
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Jaj, de lelkem nem tud felrepülni... - Netye Zoltán PálJaj, de lelkem nem tud felrepülni...
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Maradék magyarok - Sík SándorMaradék magyarok
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Csinos Vitéz - Székely népmesék - Kriza JánosCsinos Vitéz - Székely népmesék
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft
15% internetes kedvezménnyel
NGO - Titkos akták - F. William EngdahlNGO - Titkos akták
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 199 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2017 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat