HunHír.info

2019. Szelek hava 20. nap, Apor napja.

Globalo-böllérek és a Jobbik

2010. május 11. 17:58
Falusy Márton - HunHír.Hu

euro_kicsi.jpgKét nap alatt két szemnyitogató írás jelent meg a magát jobboldalinak nevező sajtóban. A görög válság kapcsán előbb Varga István szólalt meg a Magyar Nemzetben (Görög tragédiák: nyúl a kalapból), a mai Magyar Hírlapban pedig Bogár László fejtette ki „Disznó dráma” című cikkében, mire is készül a globális pénzhatalom. Bogár tanár úr a helyzet súlyosságát hangsúlyozandó újabb nyelvi leleménnyel ajándékozott meg minket: „globalo-böllérek”. S írásának vége az olvasóban felveti azt a nem csekély súlyú kérdést: vajon a hamarosan hivatalba lépő kormány miként viszonyul az említett böllérekhez? Társtettesként segíti-e munkájukat, avagy felveszi ellenük a harcot? A választ nem ismerjük, a kormányzásra készülő erők talányos megnyilatkozásai azonban nem sok jóval kecsegtetnek.

Menedék - Bayer

Van ma Magyarországon egy szűk „csapat”, amely a közbeszéd radikális átalakítására törekszik. Közülük talán a legismertebbek: Bogár László, Drábik János és Varga István. Tavaly megjelent közös könyvük, a „Válság és valóság” méltán kelthetett volna feltűnést, ha… Ha a politikai elit, s globális erők elvárásait hűen kiszolgáló véleményformáló média nem éppen a lényeges kérdések „elfedésében”, az „álvalóság” megteremtésében lenne érdekelt. Az említett három úr évek óta vívja szélmalomharcát: Varga István olykor a Magyar Nemzetben, Bogár László meglepő sűrűséggel a Magyar Hírlapban, Drábik János pedig évről évre vaskos könyvekben fejti ki gondolatait. Adva van tehát számukra egy szűk rés a nyilvánosságban, holott a látszat csal.

Az említett szerzőket ugyanis a fősodratú média karanténba zárta és zárja, írásaikat semmilyen nyilvános eszmecsere nem követi, gondolataik nem szivárognak le a közbeszédbe. Bogár, Drábik és Varga csupán a megtűrt „szalonképtelenek” táborát erősítik. Holott manapság jószerével egyedül ők taglalják az igazi nemzeti sorskérdéseket. Ugyanolyan magányos harcosok, mint például egykoron Németh László.

Varga István tavaly megjelent tanulmányában – lásd a hivatkozott „Válság és valóság” című könyvben a „Válság = álság” című briliáns dolgozatot – világosan bemutatta, hogy a 2008 végén az IMF-től és az EU-tól felvett 20 milliárd eurós hitelre nem volt szüksége a magyar államháztartásnak: ez a kölcsön csak „a nemzetközi pénzügyi közösség igényét szolgálta”, vagyis az ország kifosztásának, az amúgy is pénztelen társadalom további tönkretételének az eszköze volt. Ugyanis nem az államháztartás került kritikus helyzetbe, hanem a külföldi tulajdonban lévő bankrendszer által az ország – mégpedig a hihetetlen méretűre duzzadt spekulatív tőke miatt, amelyet az MNB által magasra emelt jegybanki kamat vonzott ide. Tavaly Bogár László meg is jegyezte: „Magyarország mintegy mintakísérlete volt annak a folyamatnak, ami most globálisan zajlik. A világ azonban talán nem lesz annyira reakciómentes, mint mi voltunk.” Bogár tanár úrnak igaza lett: a görög polgárok tüntetésekben testet öltő dühkitörései is bizonyítják, hogy a pénzimpérium mohósága egyes országokban kemény válaszra számíthat.
Varga István tavalyi dolgozatának sok megállapítása visszaköszön minap megjelent írásában.

A görögöknél most ugyanaz a történet zajlik, mint nálunk 2008 végén. Az államadósság hosszú évek óta magas, mégis most kongatták meg a vészharangot. A „mérvadó” sajtó kiemelten, újra és újra azzal a hírrel traktálja az olvasót, hogy Görögország eleddig példátlan összegű hitelt kap az IMF-től és az EU-tól: három év alatt 110 milliárd eurót, vagyis évi 37 milliárdot. Varga megjegyzi, hogy érdekes módon senki nem beszél arról, hogy 2008 és 2009 októbere között az európai kormányok 3632 milliárd (!) eurónyi állami támogatásban részesítették bankjaikat. Vagyis a globális pénzimpérium lerakatait – a válság „teremtőit” - az adófizetők rovására irdatlan összeggel „segélyezték”. Akkor hát miért ez a nagy hangzavar a görögöknek adott hitel kapcsán? „Micsoda zajongás a hitelezéskor, és micsoda lapítás a százszoros állami segélykor! A görögök döntik be Európát?” – teszi föl jogosan a kérdést Varga István.

Egy biztos: álságos játék zajlik, a szolgai média hathatós közreműködésével. S a mi bőrünkre.
A fenti bevezető után nézzük meg közelebbről Bogár László mai írását. „Disznó dráma” – kettős jelentésű ez a cím. A görög tüntetők „pigs” (=disznók) feliratot mázolnak a bankok falaira. Ez a szó azonban a pénzimpérium által fenyegetett országok rövidítése is: Portugália, Írország, Görögország, Spanyolország kezdő betűiből jött létre a PIGS. Most éppen a görögök vannak terítéken. Bogár László szerint a globális pénzimpérium csapdába ejtette a világot: a mesterségesen megtervezett – ahogy Bogár fogalmaz: a ”megtörténni engedett” – bankcsődökkel 2008 őszén olyan folyamatokat indított el, amelyekbe beleroppannak a nemzetállamok. Bogár szerint az államok költségvetéséből 12.000 milliárd dollárt csaltak ki „bankmentés” címen, ami nem hitel, vagy állami tulajdonszerzés – hanem ajándék. Méghozzá az adófizető polgárok zsebéből kiemelt ajándék. Ennek a pénznek a javát – hitelezés helyett - a megajándékozottak betették a jegybankokba, hadd kamatozzon. Aztán némi csend után a pénzimpérium megindította az „aggódó” kampányt, miszerint sok ország igencsak el van adósodva, s ez nagy aggodalomra ad okot. A média világszerte zengette ezt a mesterségesen előállított aggodalmat – közben persze mélyen hallgatott az említett 12.000 milliárd dollárnyi „ajándékról” -, s hirtelen Görögország került az aggodalmak fókuszába. A spekulánsok megint jól jártak, ráadásul a görög nemzeti vagyon, az ingatlanárak leértékelődése újabb jelentős profittal kecsegtet. „Most elkezdik ’levágni’ a disznóként (PIGS) titulált legsebezhetőbb országokat (Portugália, Írország, Görögország és Spanyolország), amelyeket így most már a harmadik kifosztási fordulóban megszabadítanak minden vagyonuktól” – így vázolja a rémálomszerű forgatókönyv következő fejezetét Bogár László.

Persze mi, magyarok sem maradunk ki a szerző leltárából. Szó szerint idézem Bogár tanár úr írásának befejező sorait arról, mi következik a PIGS néven emlegetett államok „levágása” után:

„Aligha kétséges, ha ezzel a munkával végeztek a globalo-böllérek, akkor a közép- és kelet-európai országok kerülnek sorra. Az a talány, hogy a globális pénzhatalom miért is örül a Fidesz kétharmados győzelmének, itt nyeri el végső értelmét. Azt várják ugyanis, hogy a hatalmas többség birtokában az ország vezetői ’önként’ alávetik népüket a jelek szerint fokozódó globális kifosztásnak, ami az ő szótárukban ’szerkezeti reform’ címszó alatt szerepel. Úgy, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

Az idézet utolsó mondatára külön szeretném felhívni a kedves Olvasó figyelmét. Bogár tanár úr szerint ugyanis a pénzimpérium azt várja el a kétharmados többség birtokában lévő új hatalomtól, hogy vesse alá a magyar népet a globális kifosztásnak – méghozzá úgy, hogy közben „hajrá Magyarország, hajrá magyarok” csatakiáltással vezényel rohamot a mocsárba. Bogár László ügyes játéka a külön- és egybeírt „úgyhogy” kettős jelentésével riasztó üzenet. S az is meglepő, hogy a narancsos ülepnyalásban igencsak kiérdemesült Stefka-bérborz által szerkesztett lapban ez a szöveg megjelenhetett. Vagy irányt váltott a lap, vagy pedig bóbiskolt a cenzor – ki tudja?

Mert miről is beszél Bogár tanár úr? Arról – méghozzá kertelés nélkül -, hogy a pénzimpérium a Fidesz hathatós segédletével akarja „levágni” Magyarországot. Hogy a narancsos párt betölti-e ezt a szerepet, vagy pedig fellázad – egyelőre nem tudható. Sok jel mutat azonban arra, hogy a globális pénzhatalom tényleg nem véletlenül örül a Fidesz győzelmének.

Araszoljunk vissza az időben, pillantsunk bele a pártok választási programjaiba. A Fidesz „nemzeti ügyek politikájá”-ról szóló programjában semmit sem olvashatunk az adósságszolgálatról, az adósságcsapdából való kitörésről, a multinacionális tőke hazai szerepéről, a Magyar Nemzeti Bank ijesztő „munkálkodásáról”. Pedig ezek ma az igazi sorskérdések. Két évvel ezelőtt így írt Bogár László:

„Hogy mennyire hatékony ez a máig is működő ’adósságszivattyú’, azt jól jelzi, hogy miközben a közvagyon a GDP 150 %-áról a 30 %-ra csökkent, a nettó államadósság aránya 30 %-ról 70 %-ra nőtt, vagyis a 120 %-nyi ’vagyontöbblet’ a rendszerváltás húsz évében (1988 és 2008 között) 40 %-nyi ’vagyonhiányra’ váltott át. (És a történetnek még nincs vége…) Ez akár szimbolikája is lehetne az önmagát ’rendszerváltás’-ként megnevező folyamatnak, és ha nem leszünk képesek a politikai szerkezet hamis törésvonalai helyett a valóságos törésvonalak mentén újraszervezni a magyar nemzet önvédelmét, akkor az így kialakult lejtőn lefelé gyorsulására számíthatunk.”

Az idézetet fölösleges kommentálni, csak annyit toldanék hozzá, hogy a helyzet azóta még rosszabbra fordult. Egy másik „szalonképtelen” szerző, Drábik János évekkel ezelőtt ugyancsak rövid összefoglalást adott arról, amiről a fenti Bogár-idézet is beszél. Drábik szerint a rendszerváltáskor 120 milliárd dollár volt a nemzeti vagyon, az állam adóssága pedig 22 milliárdot tett ki. Az állami vagyon azután szinte teljesen eltűnt, és az államháztartásnak kötvényekben, adóslevelekben felhalmozódott adóssága 65 milliárd dollárra duzzadt – szemben az 1990-es 22 milliárddal, miközben a közvagyon elpárolgott. Hogyan alakulhatott ki ez az abszurd helyzet?

A fentebb már emlegetett „Válság és valóság” című, tavaly megjelent könyvben Bogár László így nyilatkozott:

„Ma a hivatalos elit: a hatalmi csoportok, a kormány és ellenzék, a parlamenti pártok egyelőre egy hamis diskurzustérben (mondjuk ki nyíltan:) primitív hülyeségeket beszélnek. Annyit beláttak, hogy a valóságról – számukra – életveszélyes beszélni, ezért kreáltak egy hamis valóságot. /…/ Az emberek meg üveges szemmel bámulnak; nem értik, hogy miért akarják eltitkolni előlük, ami velük történik. Ennek rossz következményei lehetnek, mert az emberek előbb-utóbb tényleg megunják, és félő, hogy valami nagyon durvát tesznek.”

Adva van tehát egy abszurd helyzet, de ennek feltárását elfedi a politikai elit „mellébeszélése”. Az MSZP és a Fidesz is „primitív hülyeségeket” beszél. Ebben a történetben - a mai hatalmi konstrukcióban - a kulcsszereplő Orbán Viktor. A 2006-os választások után a Fidesz útját elemezve Bogár tanár úr azt fejtegette, hogy a globális hatalom által felépített narancsos párt 1993 táján – tisztázatlan okokból - szembefordult a konstruktőrével. Ennek az átváltozásnak az emblematikus figurája Orbán Viktor volt. A 2006-os választások után Bogár azt boncolgatta, milyen lehetőségek, válaszutak állnak Orbán Viktor előtt. Három forgatókönyvet vázolt föl: 1./ Orbán behódol a globális hatalomnak, az pedig ismét kegyeibe fogadja őt; 2./ Orbán belső emigrációba vonul – modern Nagy Imreként -, s megvárja, míg belső forrongás eredményeként a nép emeli őt a hatalomba; 3./ Orbán nemzeti radikális pártot alakít – akár a Fideszből, akár azon kívül.

Mára egyszerűsödött Bogár tanár úr véleménye: újabb írásai tanúsága szerint nem sok esélyt lát arra, hogy a Fidesz nemzeti radikális irányba fordul. 2009-ben így nyilatkozott Bogár László: „Az új, rendkívül súlyos helyzetet öröklő kormány egyetlen lehetősége, hogy a drámai összefüggéseket a nyilvánosság elé tárja, és nagyon udvariasan, tárgyilagosan kérve ugyan, de ezeket a pénzügyi viszonyokat feltétel nélkül, minden körülmények között újratárgyalja. Ez az egyetlen esélyünk.”

Kérdés, a Fidesz tényleg hajlandó-e arra, hogy a nyilvánosság elé tárja az elmúlt két évtized országot kifosztó politikájának az eredményét. Amit tudunk: megint a színfalak mögött zajlik az egyeztetés az IMF-fel, az EU-val. Mi meg üveges szemmel bámulunk. S ezen a ponton vetődik fel a Jobbik felelőssége. Igen, arról a pártról beszélek, amely magát nemzeti radikális erőnek nevezi.

Tény, hogy a Fidesz programjával ellentétben a Jobbik választási programja nyíltan beszél az előbb említett sorskérdésekről. Az új erő programjában szerepel a nemzeti vagyonleltár készítése (1990 óta nincs vagyonleltár!), az államadósság újratárgyalása „beleértve az adósság egy részének a leírását is”, a multinacionális cégek „megregulázása”. S szerepel a programban a Magyar Nemzeti Bank szerepének újrafogalmazása is, eléggé részletesen. Ez utóbbi az egyik kulcskérdés. „A jegybank a magyar államtól függetlenül működik, de szorosan össze van fonódva az országot kizárólag értékesítési piacnak és profittermelési célpontnak tekintő multinacionális pénzügyi és befektetői tőkével” – igen, ez a program egyik legfontosabb megállapítása. Mert az elmúlt húsz évben az MNB (amely sem nem magyar, sem nem nemzeti – a maradék viszont igaz) az idehaza megtermelt jövedelem külföldre áramlásának szivattyújaként működött. Lássunk egy beszédes gondolatfutamot Bogár László egyik régebbi írásából:

„Az a ’magyar gazdaságnak látszó tárgy’, amely állandó szereplője a hamis közbeszédnek, valójában csupán két tucat multinacionális óriásvállalat lokális telephelyeinek hálózata. Jól jellemzi ezt a tényt, hogy miközben ez a struktúra az összes bér kb. 15 %-át, az összes tőkétől elvont adónak 35 %-át fizeti, az egész magyar gazdaságban megtermelődő profit több mint 90 %-át koncentrálja és szivattyúzza ki az országból. A folyamatosan ismétlődő és egyre súlyosbodó válságoknak ez a fő oka.”

Évek óta halljuk: azért kell megszorítás, mert többet fogyasztunk, mint amennyit megtermelünk. Tudjuk, ez a hamis érv is a hamis közbeszéd része. Bogár tanár is többször leírta, hogy az elmúlt húsz évben a reálbérek évi 0,7 %-kal nőttek, míg a profitok növekedései üteme 23 % volt. A megtermelődő profitok 90 százaléka pedig a multiknál képződik, s el is hagyja az országot. Magyarán: kettős szivattyút működtet a globális pénzhatalom. Egyrészt adósságszolgáltatás címén vonják ki a jövedelmet az országból, másrészt profitként, tőkejövedelemként áramlik ki a pénz. S ahogy telik az idő, a folyamatosan növekvő kifosztással párhuzamosan egyre mélyebb nyomorba süllyed az ország. A szivattyú „kezelése” tehát ma az elsőrendű nemzeti sorskérdés – erről ír évek óta a három „szalonképtelen” szerző: Bogár László, Drábik János és Varga István.

De térjünk vissza a Jobbikhoz. Hivatkoztam a programjukra – ott van abban mindaz, amiről Bogárék is beszélnek. Kérdés: az új erő miért nem állítja maga mellé Bogárt vagy Drábikot? Miért nem vállalja fel őket? Olyan szakértők ők, akiknek a véleményét az ország legszélesebb nyilvánossága elé kellene tárni. Miért nem juttatták be legalább egyiküket az Országgyűlésbe? Írásaik kevés emberhez jutnak el – egy velős, szakmai érvekkel megtámasztott parlamenti felszólalás viszont milliókban találna visszhangra.

Persze a párt dolga, kiket szerepeltet az országos vagy helyi listákon. Ebbe nincs jogom beleszólni, merengeni az esetleges hiányokon azonban nem tilalmas cselekedet. Pláne akkor, ha a közbeszéd radikális megváltoztatásán munkálkodó elmékről van szó. Bogár László is ilyen elme. Ő volt az, aki előre megjósolta: a magyar politikában tektonikus mozgások várhatók, s a nagy átrendeződésben fontos szerephez juthatnak a nép-nemzeti „erők” – s köztük a Jobbikot külön is nevesítette. Emlékszik még valaki erre a jóslatára?

Mert miről is ismerszik meg a radikális politika – tehetnők fel a kérdést. Válaszoljuk meg röviden.

„Radikális, gyökeres politika jelenti mindenekelőtt a meg nem rettenést a kérdéseknek végső következményekig való végiggondolásától és a felismerések következményeinek bátor levonásától. Jó radikális az, aki a meglévő politikai és társadalmi hatalmasságok közül felismeri azokat, melyek minden tényleges erejük mellett is a jövőbe átvihető értéket nem őriznek, melyekkel tehát nincs helye egyezkedésnek, hanem csak feltétlen harcnak. /…/ Csak azt jelenti, hogy nem köt olyan kompromisszumot, amely hamis feltevéseken, a valóságos helyzet elkenésén vagy a fel nem adható célok feladásán alapszik, s nem köt olyanokkal kompromisszumot, akikkel csak ilyent köthetne.”

Bibó István 1947-ben papírra vetett szavait idéztem. Bibó még azt is írja, hogy a radikális jelleg bizonyos tempót is jelent. Azt, hogy „nemcsak a problémák felismerésében, hanem azok megoldásában és az elhatározások kivitelében is ellensége” az igazi radikális „mindenféle félmegoldásnak és látszatmegoldásnak, melyek inkább csak átkeresztelik, átcsoportosítják vagy megpiszkálgatják a bajt, hogysem megszüntetnék”. Tehát: a problémák végiggondolásától való meg nem rettenés, a gyökerükig hatolás és a tempó – ez a radikalizmus két ismérve. A radikalizmus nem elsősorban verbális akció, nem merőben új szókészlet meghonosítása a közbeszédben. A radikalizmus lényege: másfajta gondolkodás és a cselekvéstől való meg nem rettenés ereje.

Nem tudni, mit hoz a jövő. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Jobbik radikalizmusa csak akkor lehet „sikeres”, ha a bibói intelmet követi. Szép gesztus, hogy Vona Gábor gárdista mellényben vonul majd be az ország házába. Múlhatatlanul szép gesztus lesz, ha majd törvényjavaslatot nyújt be a párt a Trianon-emléknap ügyében. Csak az a kérdés: lesz-e tíz vagy száz év múlva ebben a honban még valaki, akinek mond valamit a Trianon név. Ezért – nem tagadva persze Trianon fontosságát – az alapvető kérdésekre kellene koncentrálni. Hisz’ évek óta zajlik egy új Trianon, rejtett, de messze brutálisabb eszközökkel.

Éppen ezért azt gondolom, a Jobbiknak kutya kötelessége felvetni azokat a kérdéseket, amelyekről Bogár tanár úr és a többi „szalonképtelen” szerző beszél. Az új erőnek haladéktalanul követelnie kell a vagyonleltár elkészítését, az MNB szerepének „átértékelését” (törvénymódosítással), az országban megtermelt jövedelem gátlástalan kiszivattyúzásának a „felülvizsgálatát” és leállítását, ezen belül az adósságszolgálat újratárgyalását (beleértve az adósság egy részének az elengedését), s profit, valamint tőkejövedelmek címén a hazánkban megtermelt jövedelmek „kiszippantásának” a megakadályozását. Úgy vélem, ezeknek a kérdéseknek a felvetése, s a megoldási javaslatok megfogalmazása ma a nemzeti radikalizmus alapja. A Jobbik ezekkel a követelésekkel sarokba szoríthatja a kormányzó erőt.

A kétharmados erőnek ugyanis előbb-utóbb színt kell vallania, melyik oldalon áll: a globalo-bölléreket szolgálja-e, avagy a nemzetet. Ha a Jobbik az említett nemzeti sorskérdéseket már az Országgyűlés első napjától kezdve napirenden tartja, akkor ez a fajta radikalizmus bízvást meghozza a nemzet elsöprő többségének a támogatását is. Ami pedig az elérendő eredmény esélyeit illeti, hadd idézzem zárásul Németh László második szárszói beszédének egyetlen mondatát (bár az egész beszédet illenék citálni, hiszen talán soha nem volt oly’ aktuális, mint ma!):

„A végső cél ez lett volna: olyan radikális tábort állítani föl ebben az országban, amelynek nézeteit (s azokban a bennszülöttek valódi érdekeit) a ránk küldött megváltóknak is figyelembe kell venniük.”

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A megbízható férfi - Bedő ImreA megbízható férfi
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A pénz istenei - F. William EngdahlA pénz istenei
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Legyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve - Kossuth LajosLegyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Anunnaki csomag - 2 könyv együtt kedvezőbben - Zecharia Sitchin - Chris HardyAnunnaki csomag - 2 könyv együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 11 000 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
27% internetes kedvezménnyel
A Hágó - Ősi JánosA Hágó
Könyv - Bolti ár: 2 900 Ft
Internetes ár: 2 465 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat