HunHír.info

2019. Újkenyér hava 21. nap, Zelemér napja.

Jézust a zsidók ölték meg

2010. április 04. 11:59
HunHír.Hu

Jézus működése alatt számtalanszor került a zsidók kereszttüzébe. Hatalmas isteni bölcsessége minden esetben megmentette attól, hogy kezet emelhessenek rá, mielőtt bevégzi feladatát. Az egyházi helytelen hittanoktatás azonban mit tanít Jézus haláláról? Azt, hogy Jézust az emberi gonoszság ölte meg. Ez nem igaz. Jézust a zsidók ölték meg.

Magyar Menedék - Raffay

Nem kívánok azzal foglalkozni, hogy Jézus zsidó volt-e, vagy nem. Sem azzal, hogy tanításának megkezdése előtt kitől, hol, mit tanult. Egyszerűen csak a halálának körülményeivel.

A zsidók bizalma abban, hogy megváltójuk eljövetele meghozza számukra az áhított világuralmat, és végre bosszút állhatnak mindenkin és mindenhol a világban, minden vélt, vagy valós sérelmükért, pillanatok alatt szertefoszlott. Jézus bevonul Jeruzsálembe, pálmaágakat szórnak lába elé, és úgy köszöntik, mint nagy királyt. Két nap elég volt, hogy a zsidók rájöjjenek, a várt világuralom elmarad. Jézus nem vonult sem a zsidó vezetők elé, hogy átvegye helyüket, nem művelt csodákat, hogy az összes római egy pillanat alatt meghaljon, és kezdetét vegye a világuralmi folyamat, csodákon, varázslatokon keresztül.

Jézus millió csodás dolgot művelt a zsidók között. Ezt még a zsidók sem tagadják. Ők, hogy mentsék bűnüket, azt állítják, hogy az ördög által művelt csodákat. Ez a gondolat defektes, ugyanis ha ördögtől vezérelt lett volna, akkor a várt csodás világuralom sem marad el, mivel az ördög az ember feletti uralomra törekszik. Az Isten nem uralkodik, hanem együtt létezik az emberrel, gyermekeit szereti, segíti. Tehát a zsidó logika alapvetően ellentmondás.

Jézus rengeteg jótéteménnyel, csodával, tanítással bizonyította, ki ő. Mire szólította fel Jézus az embereket? Arra, hogy szeressen, dolgozzon, szerény legyen. Kell ez a zsidóknak? Olyan tulajdonságok ezek, melyek a kiválasztottság érzésével, a felsőbbrendűség átkának érzésével megátkozott zsidóság soha nem fog elfogadni. Ahhoz gyökeresen kellene megváltoznia. Majdnem annyira, mintha azt mondanánk egy négernek, fehéredj ki!

Egy pillanat alatt a zsidó csalatkozás Jézus életére tör. Nem a rómaiak, vagy az egyiptomiak, sem más nép nem csalatkozott, pedig sok földről jöttek hallgatni Jézust. Csak a zsidók.

Ezzel a zsidók nagyon is jól tisztában vannak a mai napig. VÉRE RAJTUNK ÉS A MI FIAINKON! Ezt kiabálták, ami annyit tesz, tisztában voltak vele, kit akarnak megölni. Nagyon is tisztában voltak vele. Pilátus igyekszik kitérni Jézus elítélése elől. Mossa kezeit, ő viszont azt jelenti ki, én nem vagyok
bűnös ennek az embernek az elítélésében. És utána átadja Jézust a zsidóknak! Ez egy elfeledett, elhallgatott momentum, de nagyon fontos. A zsidók ölik meg!

Az egyház elferdülésének, hazugságba süllyedésének az egyik jele, a zsidók mentegetése hatalmas bűnük alól. Ugyanis ekkor, az ószövetségi zsidóság kifejezte az Igazság Istenével való szembehelyezkedését, és ezzel a sátán helytartóságának felvállalását. Az egyház pedig őket mentegeti, az emberiség nyakába akarván varrni, ezt a hatalmas bűnt.

Ezzel a kézzelfogható bizonyítékkal tisztában kell lenni azoknak, akik a harcot szellemi szinten akarják felvállalni, kivel is állunk szemben. A nagypéntek Jézus halálának emléknapja, küldetésének vége, mely átvezet a feltámadásba, ennek a misztériumnak emlékezete.

A szellemi síkon harcoló emberek sokféleképpen fogalmazhatják meg álláspontjuk alapjait, hátterét. A katolikus vallásos embernek a nagypéntek üzenete, a feltámadás eljövetele, az áldozat és áldozatvállalás értelme, valamint a zsidó (sátáni) hovatartozás kinyilatkoztatása.

Gyártó István - Jövőnk.info

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az Árpádok királyi vére Magyarország családaiban - Baczka-Madarasi Kis BálintAz Árpádok királyi vére Magyarország családaiban
Könyv - Bolti ár: 3 100 Ft
Internetes ár: 2 945 Ft
5% internetes kedvezménnyel
A Mohácsi csata (1526) másképpen - Botlik Richárd - Illik PéterA Mohácsi csata (1526) másképpen
Könyv - Bolti ár: 4 200 Ft
Internetes ár: 3 570 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Tiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinTiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Hattyú csillagkép kulcsa - Andrew CollinsA Hattyú csillagkép kulcsa
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 200 Ft
16% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat