HunHír.info

2019. Szelek hava 21. nap, Ekese napja.

Falusy Márton: A (fő)rabbi kalapja

2010. március 03. 13:13
Falusy Márton - HunHír.Hu

holo-karikatura.jpgDomán István (fő)rabbi néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta: ha Sólyom László nem írja alá az ún. „holocaust” tagadását szankcionáló törvényt, nem méltó arra, hogy köztársasági elnök legyen. Amiből az következik: a törvény aláírásának megtagadása esetén jobban tenné az elnök, ha venné a kalapját és elmenne. Rögtön visszakoznom kell: az utóbbi tagmondat – ha venné a kalapját és elmenne – antiszemita, zsidóellenes kijelentés. Az alábbiakból kiderül, miért.

Menedék - Pálfi

Mielőtt a lényegre térnék, meg kell magyaráznom, miért tettem zárójelbe Domán István titulusának egy részét - (fő). Azért, mert a HVG-ben megjelent cikkében Pelle János azt állítja, hogy Domán Istvánt tévesen nevezik főrabbinak, ő csak egy mezei rabbi. A mazsihisz honlapján és hivatalos lapjában viszont főrabbiként említődik Domán István, aki egyébként az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem professzora, számos könyv szerzője. Nem tudom, kinek van igaza, nem is a titulus a fő – (fő) – kérdés. Domán István ugyanis nemcsak Sólyom Lászlóról formált különös véleményt. Nemrég a mazsihisz házilapjában is írt érdekes dolgokat, de ezekre a sajtó nem figyelt oda. A HunHír azonban semmit sem hallgat el, teszi a dolgát. Mindenféle cenzúra nélkül.

Az Új Élet című zsidó hetilap január 15-én megjelent száma rövid cikket közölt Domán István legújabb munkájáról (Menekülés – Egy zsidó fiatalember New Yorkban), illetve annak könyvbemutatójáról, amelynek helyszíne a Hitközség Díszterme volt. A kötet Domán István korábbi önéletírásának folytatása. A szerző azt beszéli el, milyen reményekkel indult 1956 után a szabadság földjére, mi mindent tapasztalt ott, míg a hatvanas években vissza nem tért Magyarországra.

A könyvbemutatóról szóló tudósítás után egy másik szöveg is olvasható az Új Életben – szerző megjelölése nélkül. Címe: „A főrabbi vette a kalapját….”. Teljes terjedelmében idézem, hogy Domán későbbi írását jobban értse majd a kedves Olvasó.

„A szocializmus évtizedei alighanem elkényeztettek bennünket, pontosabban elkényelmesítettek. A főrabbit is. Aki lényegesen nagyobb elvárásokkal emigrált (akkor: disszidált) a ’korlátlan lehetőségek és szabadság’ földjére – és csalódott. Haza is tért, majd nem sokkal később a Magyar Nemzet terjedelmes interjút közölt vele (hatvanas évek!), amelyben lényegében véve azzal indokolta hazatértét, hogy nem lehet ’fél lábbal’ elmenni, azaz ha nem égeti fel az ember itt hagyott kapcsolatait, nem képes idegenben megtelepedni.

Nekem nem is ez a problémám a könyvvel, nem is kritizálhatom, hiszen egy önéletrajzi kötetnél nincs szubjektívabb műfaj. Ellenben az ok, amiért elment, s amit egyetlen bővített mondatba sűrít, az elgondolkoztató.

Tehát: a forradalom után Apró Antal egy beszédében kijelentette, hogy akinek itt nem tetszik, az vegye a kalapját és menjen el. No, és kik viselnek kalapot? A szerző logikai levezetésében az értelmiséget nevezi meg Apró célpontjának. De a levezetés során megemlíti az ortodox zsidókat is, akik ugyancsak kalapot viselnek.

Tegyük fel, hogy a zsidó származású Apró nem is antiszemita éllel mondta. De hogy valaki, aki megérte a munkaszolgálatot, átélte a 20. század minden, zsidókat sújtó kataklizmáját, erről ez is eszébe jut – az elgondolkodtató.”


A fenti szöveg utolsó mondata eléggé magyartalanra sikeredett, talán a kedves Olvasó is megtorpant az olvasásban. Helyesen így kellett volna kezdeni: „De hogy valakinek,…”. Vagyis: az Új Élet anonim szerzője szerint elgondolkodtató, hogy a kalapról Domán Istvánnak az ortodox zsidó jut eszébe. Aki tehát azt mondja felebarátjának, hogy vegye a kalapját és menjen el – az antiszemita, zsidóellenes. Domán István az aprói „kalapozás” miatt meg sem állt New Yorkig, legalábbis mostani önéletrajzi könyve ezt sugallja. Aztán kiábrándult Amerikából is, hazatért, s a Magyar Nemzetnek adott, hatvanas évekbeli interjúban már nem emlegette ama kalapot. Ez csak évtizedek múltán - és Apró halála után – jutott eszébe. Hát itt tényleg van valami bibi.

Domán István (fő)rabbi nem hagyta szó nélkül az anonim szerző írását. Az Új Élet egy hónappal későbbi, február 15-én megjelent számában megismétli, hogy soha nem tudott elszakadni Magyarországtól – „magyar anyanyelvű vagyok, a magyar kultúrán és irodalmon nevelkedtem” -, itthoni kapcsolataitól soha nem tudott elszakadni, hiszen akkor még éltek a szülei, rokonai, s számos barátja is itt maradt Magyarországon. A (fő)rabbi irományában azonban az a legérdekesebb, amit a kalapról mond. Idézem Domán István szavait:

„Ami pedig azt a kritikát illeti, hogy Apró Antal kijelentéséről az antijudaizmus jutott eszembe, az nem kizárólag az én egyéni következtetésem. Az akkori politikai légkörben nagyon is érzékelhetően jelen volt a zsidógyűlölet, amit a Párt és az állam akkori vezetői erősen támogattak. Marosán György, aki a forradalom leverése után ’államminiszter’ lett, így a kormány második embere, a New York Timesban és a Neue Zürcher Zeitungban megjelent nyilatkozataiban 1956 forradalmát zsidó összeesküvésnek titulálta. Kijelentette: ’Tűrhetetlen azt látni, hogy a budapesti Operaház nem munkásokkal, hanem Levykkel és Kohnokkal van tele’. Kádár János pedig azt nyilatkozta, 1956 minden problémája abból eredt, hogy ’kispolgári származású zsidók’ irányították a Pártot, mint Rákosi, Gerő, Farkas, Révai stb. Ezek a zsidók persze vérig sértve érezték volna magukat, hogy őket zsidóknak és kispolgároknak nevezik. De ez is mutatta az országban uralkodó akkori politikai légkört.”

Ismételjük meg a lényeget. Apró Antal „kalapozását” mások is zsidóellenes kijelentésként értelmezték. A forradalom leverése utáni „politikai légkörben” jelen volt a zsidógyűlölet, méghozzá „nagyon is érzékelhetően”. Ezt a zsidógyűlöletet a hazai kommunista vezetők „erősen támogatták”. Ebből az következik, hogy az akkori magyar társadalomban – tehát nem csupán a pártban - volt jelen erős zsidógyűlölet, s ezt támogatták Kádárék. Sőt: rá is tettek egy jó nagy lapáttal. Vezető nyugati lapokban Marosán György szaftosakat zsidózott (Kohnok és Levyk), Kádár pedig a rákosista garnitúrát zsidózta le nemes egyszerűséggel. A kedves Olvasó levonhatja a következtetést: 1956 forradalmának leverése után is tombolt a zsidógyűlölet, mint mindig a történelem során. Megint csak róluk, az ő üldözésükről szólt a történet. A levert magyarság sorsa – az megint nem számít.

Az ’56-os forradalom leverése után a magyar társadalomban nem a zsidógyűlölet, hanem a szovjetellenesség volt jelen – „nagyon is érzékelhetően”. Meg a kádári bábkormány megvetése. Ami pedig a Domán említette, zsidóellenes kijelentéseket illeti: ezekről most hallok először. Lehet, hogy tévedek, de Marosán szavait soha nem olvastam. Távol álljon tőlem, hogy megvédjem ezt a borzalmas péklegényt, és társait. Pláne a tömeggyilkosok főnökét, Kádárt. Azt viszont hasznosnak tartanám, ha ’56 kutatói megszólalnának ebben az ügyben. Például Rainer M. János. Mert ugye a múlttal szembe kell néznünk. Lehet, hogy az ’56 utáni megtorlást is át kell értékelnünk? Az is csak a zsidóknak hozott szenvedést? Szólaljanak meg hát a korszakot kutató történészek, támasszák alá, avagy cáfolják meg Domán (fő)rabbi állításait. Mert a hallgatás a legrosszabb megoldás.

Addig is, amíg ez megtörténik, figyeljünk arra, milyen szavak buknak ki fogaink kerítésén. Ne mondjuk azt senkinek: vedd a kalapod és takarodj. Mert a kalap szemita szimbólum. Aki pedig kalapot emleget, s elmenésre buzdít – az antiszemita. Sőt „holocaust”-tagadó. Lehet, hogy megvalósulóban van Orwell világa?

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ébredés az Ötödik dimenzióban - Maureen J. St. GermainÉbredés az Ötödik dimenzióban
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A halál színe vörös - Ferenc K. ZoltánA halál színe vörös
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Öröktűz I-II. DVD - Jelenczki IstvánÖröktűz I-II. DVD
DVD - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A megbízható férfi - Bedő ImreA megbízható férfi
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A pénz istenei - F. William EngdahlA pénz istenei
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat