HunHír.info

2019. Jégbontó hava 18. nap, Nemere napja.

Érpatakon munkára szoktatják a cigányokat

2009. október 02. 12:01
HunHír.Hu

napraforgo.jpgAz érpataki önkormányzat több kert felszántásához adott segítséget, azzal a szigorú kikötéssel, hogy a kertet a cigány tulajdonosnak művelnie kell, és betakarítás után elszámolni. Aki nem tartja be a megállapodást, annak a szántás árát vissza kell fizetnie. A betakarításból befolyt pénzt mindenki saját családjára fordította, nem itták el, nem dobálták játékgépbe - közölte Orosz Mihály Zoltán, a település polgármestere.

Menedek - Engdahl

Eljött a betakarítás ideje, és Orgován Sándor, a Lungo Drom elnöke elmondta: 23 kertet szántatott fel az önkormányzat, ebből csak egy ember volt, aki nem művelte megfelelően a földet. - Úgy érzem, ez nagyon sikeres kezdeményezés volt, és jövőre is szeretnénk folytatni, ha lehet, nagyobb területen. Ebben a földben a napraforgó hoz jó termést, elültetjük, megkapáljuk, és csak le kell bugázni, nem bonyolult, megbirkózhat vele, aki dolgozni akar - mondta.

Balogh Ferenc nap közben az erődben irányította a közmunkásokat, délután a saját kertjében dolgozott. - A hasznosított telek egy 400 öles tábla fele, amit napraforgóval ültettünk be. Jól termett, megérte, ugyanis 28 ezer forintot sikerült belőle kihozni, ami most a beiskolázás idején nagyon jól jött. Terveink szerint jövőre a másik felét is beültetjük ha sikerül. A megmunkálása nem volt bonyolult, amikor az erdőből hazaértem, ahol a közmunkásokkal dolgoztunk, itt folytattam a munkát. Némi krumpli is van, a megmaradt kukoricával pedig a tyúkokat tartjuk, hogy hús is jusson az asztalra – mutat körbe a tarlón, aminek a szélén sorba rendezve áll a tűzifa.

Vadász Erzsébet kertjében kevés lett a krumpli, a napraforgó jobban hozott, - ha jövőre megint kapunk egy kis támogatást, megint termesztünk kukoricát, ez pedig jól jön az őszi kezdéshez bár a termés fele még lábon áll – egészíti ki a beszámolót. Somogyi Tiboréknál csak napraforgó volt a földben, az összest betakarították. - A 6 zsáknyi termés 18-20 ezer forintot jelentett. A 6 gyermek beiskolázásához kellett ez a segítség volt. Jövőre még nagyobb területet szeretnénk felfogni, ha az önkormányzat megint meg tud segíteni minket – fejezete be a beszámolót.

A polgármester Orosz Mihály Zoltán megerősítette az Orgován Sándor által elmondottakat. Csak egy család volt, aki nem művelte megfelelően a földet, egy összegben kell visszafizetniük a szántásért megelőlegezett munkabért, valamint számíthatnak arra, hogy a parlagfű miatt esetleg bírságot kapnak. A befolyt pénzt mindenki saját családjára fordította, nem itták el, nem dobálták játékgépbe, a sikerre való tekintettel jövőre kiszélesítenénk ezt a lehetőséget, aki tud éljen vele. Haszon az is, hogy nem maradtak parlagon a kertek, kevesebb gyomnövény fenyegette a kultúrnövényeket.

HunHír.Hu - szon.hu

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Szűz Mária az ó-szövetségben - Dr. Mihályfi ÁkosSzűz Mária az ó-szövetségben
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A megbízható férfi - Bedő ImreA megbízható férfi
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Legyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve - Kossuth LajosLegyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Olvasgatni való - Rónaszegi MiklósOlvasgatni való
Könyv - Bolti ár: 2 000 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben! - Badiny Jós FerencA magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben!
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat