HunHír.info

2019. Jégbontó hava 19. nap, Zsuzsanna napja.

Parancs iránti engedetlenség miatt feljelentett főrendőr lesz a szombati általános parancsnok

2009. július 10. 16:49
HunHír.Hu

rendorsor.jpgParancs iránti engedetlenség miatt nyomozást indított június végén a Budapesti Katonai Ügyészség a fővárosi rendőrség helyettes vezetője, Bozsó Zoltán dandártábornok ellen. A főrendőrt az országos rendőrfőkapitány, Bencze József jelentette fel. Most hétvégén Bozsó lesz az összes budapesti esemény rendőr-főparancsnoka. Bármit is tesz, bármilyen parancsot is ad, mindenképpen elviszi a balhét.

Menedék - Baráthosi

Július közepén akár le is zárulhat az a nyomozás, amelyet a Budapesti Katonai Ügyészség a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendészeti igazgatója, Bozsó Zoltán elleni feljelentés alapján indított – erősítette meg információinkat Hegedűs Antal, az ügyészség vezetője. Elmondta: a feljelentés az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) tíz napja érkezett, s parancs iránti engedetlenség bűncselekménye miatt rendeltek el nyomozást.

Egyelőre más bűncselekmény nem vetődött fel a nyomozás során. Az ügyészség vezetője arra a kérdésünkre, amely szerint meggyanúsították-e a dandártábornokot, a vizsgálat érdekeire való tekintettel nem kívánt válaszolni.

A feljelentés alapja, hogy Bozsó a Parlament kordonosításáról szóló vitában nemet mondott felettesének, Samu István vezérőrnagynak, az ORFK rendészeti főigazgatójának. Az EP-választások előtt a vezérőrnagy arra kérte ugyanis Bozsót, hogy ismét egyeztessen a Köztársasági Őrezred parancsnokával, Dobozi Józseffel az Országgyűlés védelméről, mivel a végeredménytől függően állítólag számítani lehetett egy esetleges Kossuth téri tüntetésre. Bozsó azonban Samu kérésére, majd utasítására sem volt hajlandó az egyeztetésre, arra hivatkozva, hogy azt már korábban megtette, de nem csak ő, Tóth Gábor is. Az emelt hangú beszélgetésnek többen is fültanúi voltak, mivel úgy tudjuk, hogy Samu István nem a saját szobájából, hanem az ORFK egyik ezredesétől telefonált. Bozsó szobájában is voltak azonban fültanúi az esetnek.

Ekkor a tábornok lemondott posztjáról, de mindjárt másnap bocsánatot kért felettesétől, s maradt a helyén. Igaz, ebben szerepet játszott Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára, de a BRFK vezetője, Tóth Gábor is Bozsó maradása mellett tette le a voksát, hiszen az ORFK vezetője előtt még meg is védte. Úgy tűnt, rendeződtek a dolgok, de néhány nappal később Bencze József több fórumon is azt hangoztatta, hogy az eset nem maradhat következmények nélkül. Nem is maradt, hiszen feljelentést tett az ügyészségen. Lapunk megkeresésére Bencze elmondta, hogy főkapitányként nem mérlegelhet olyan esetekben, amikor megtagadnak egy elöljárói utasítást. "Legyen az őrmester vagy tábornok, ilyen esetek nem maradhatnak következmény nélkül, itt legfeljebb az ügyészség mérlegelhet"– jelentette ki Bencze József.

HunHír.Hu - mh.online

HunHír.Hu kommentár:

Na. szombaton véget is ér Bozsó karrierje.Nem hozhat olyan döntést, amiből jól jön ki. Ha szétvereti a tüntetőket, később azért megy, ha nem, azért. Bencze leszámol az engedetlennel, élelmezhetően Draskovics parancsára, de a személyi ellentétet sem lehet figyelmen kívül hagyni.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Árpád Kódex
Árpád Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 982 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Tayos 1-2. - Egységesített kiadás - Dr. Gerardo Pena MattheusTayos 1-2. - Egységesített kiadás
Könyv - Bolti ár: 8 000 Ft
Internetes ár: 7 200 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Göbekli Tepe és a Szfinx misztikuma csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel - Andrew CollinsGöbekli Tepe és a Szfinx misztikuma csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 10 980 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
27% internetes kedvezménnyel
Így főznek a katonák - Őszy Tóth GábrielÍgy főznek a katonák
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Szűz Mária az ó-szövetségben - Dr. Mihályfi ÁkosSzűz Mária az ó-szövetségben
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat