HunHír.info

2016. Álom hava 07. nap, Csáb napja.

Iszonyú rendőri erőfitogtatás Lacházán, de megjött a Gárda is (percről percre)

2008. november 28. 18:53
HunHír.Hu-információ

gyertyak500.jpgRobotzsaru-hegyek, motozó, kutakodó rendőrök, átvizsgált autók - ez ma Kiskunlacháza, este majdnem 7 óra. A gárdisták karjukra tett Árpád-sávos kendővel sorakoznak. A rendezvény kezdődik, a több ezres tömegből sokan tiltakoznak a szigorú motozások, táska kiürítések miatt. Idő van, indulás. Csak nehéz. A rendőrség a cigányokat védi előre, s a gárdát teszi felelőssé az esetleges balhéért. Ilyen országban élünk. A megemlékezés résztvevőit a falu népe úgy informálta: kamu a rendőrségi vérdíj, az elkövetők megvannak, a település rettegett Sz. családjához tartoznak.

Magyar Menedék - Chemtrail

21.29 Most helyezik el a mécseseket, a világtó pici fények egy elrabolt, meggyalázott életre emlékeztetnek. A falubeliek, akiket teljesen megérintett az együttérzés, tudósítónknak elmondják a nyílt titkot, amiről az egész település beszél. A nyilatkozó, de neve elhallgatását kérő fiatalember szerint a rendőrök, illetve a helyi önkormányzat csak a kedélyek féken tartása miatt dobta be a vérdíjat, meg az egész elterelő hadműveletet. A gyilkosok a sitten vannak, a faluban rettegett Sztojka családhoz tartoznak. A kislány ellopott mobilja is alátámasztja ezt a verziót. A rendőrök azért voltak annyira idegesek, nehogy a tömeg megtudja az igazságot, s lerohanja a vérszomjasok házát. De szokás szerint nem támadásról, hanem végre a védekezésről szólt a történet.

21:14 Tudósítónk is visszaérkezett a művelődési házhoz a menettel együtt. Mint jelezte, egyértelműen arra irányult a demonstráció, hogy a lacházi cigányok közül sokan a bűn után mozognak, s az emberek meg akarták mutatni, hogy össze tudnak fogni, s nem kérnek többet a rettegésből, a rablásokból, tolvajlásokból, amelyeket ezek a védett állatok elkövetnek. Ezért érintették a putrisort a demonstratív esti sétájukon. A rendőrök várnak, de az 51-es úton feltűnt egy rabszállító jármű is. Vajon miért?

20:59 A rendőrök megítélése szerint is 8-10 ezer ember vesz részt a brutálisan meggyilkolt kislány emlékére, ki nem mondottan, de a cigány bűnözés megfékezésére rendezett méltóságteljes megemlékezésen.

20:40 Sikerült végigmennie tudósítónknak a meneten. Megállapítása szerint másfél kilométer hosszú az emberfolyam. Ez olyan mennyiségű tiltakozót jelent, hogy nem bagatellizálhatja el a fajvédő, szocionista média.

20:29 A legújabb infók szerint a menet csak érinti a félelmetes cigány telepet, a bizonyos Petőfi utca környékét, ahol az esti fényekben is látszik, micsoda elvadult, veszélyes környék. A menet útvonalán viszont nagyon sok ház előtt égnek a mécsesek, a gyertyák.

20:20 Három-négy ember fér el egy sorban, azon az útvonalon, amit engedélyeztek, így lassabban jönnek a hírek. Tudósítónk szerint egyre hosszabb és nagyobb a menet.

20:08 A világító emberkígyó eleje már odaér a cigánysorhoz, de hátrébb még nem nagyon látják, történik-e valami ott. A tömegben nő a feszültség. Lezárják az 51-es utat a rendőrök, pár autós méltatlankodik a várakozás miatt, de a tömeg egy másodperc alatt "leoltja" őket.

19:55 A tömegben suttogják, mit mondott a rendőr a gárda országos főkapitányának. S bizony ez sokaknak igencsak nem tetszik. A menet elindult hosszú, tömött sorban, most csatlakozik hozzá a gárda.

19:44 Körülbelül három-négyezren vannak már a helyszínen, köztük sok családos, kicsiny gyermekekkel. Közben mennek a hírek is, Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke javára visszalépett egy jelölt az időközi országgyűlésiképviselő-választáson a IX. kerületben. De most az emlékezés, és az összetartás percei vannak. A tiltás ellenére kibomlik pár nemzeti lobogó, s feltűnik az Árpád-sávos is.

19:22 Elbújtak a cigányok de készek arra, hogy "megvédhessék" magukat. Közben felolvasnak egy levelet a gyűlés résztvevői, amelyet Szili Katalinnak, Gyurcsányinak, Sólyomnak és a parlamenti pártok vezetőinek címeztek. Kiss Róbert, a Magyar Gárda főkapitánya tudósítónknak elmondja, hogy a rendőrök már előre őket teszik felelőssé az esetleges atrocitásért. Vonulni sem engedik őket, de vonulni fognak. A főzsaru azt is közli: lesben állnak Kolompár felfegyverzett cigányai, de a Gárdát fogja oszlatni.

19:10 A lacházi polgármester beszél. Azt mondja, a rendőröket is bántalmazzák a gonosztevők, s nem tehetnek semmit. A politikusok felelősségét említi, akik fenn a Rózsadombon nem tapasztalják az élet sűrűjét. Csak egy kicsit laknának itt - hangsúlyozza a község elöljárója. Tényleges életfogytiglani büntetést követel a gyilkosok számára. A tömeg reakciója: Vissza a halálbüntetést!

18:58 Megérkeztek a Gój Motorosok, több tucat vasparipán. A gárdisták, több százan vannak, a menet végén vonulhatnak. A tüntetés helyszínére csak motozás után lehet bejutni. A rendőrök minden zászlót elrakattak, tilos nemcsak az Árpád-sávos, de a nemzeti lobogó is. A menet elvonul a brutális gyilkosság helyszíne felé, majd visszatér a művelődési házhoz. A szervezők szerint másfél óráig tart a rendezvény, ha csak közbe nem jön valami.

neva - gki

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Magyarország a kereszt árnyékában - Marton VeronikaMagyarország a kereszt árnyékában
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Fekete Madonna titka - Gönczi TamásA Fekete Madonna titka
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Ősmagyar Jel-Kép-ek - Juhász ZsoltŐsmagyar Jel-Kép-ek
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 040 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A menekültipar - Udo UlfkotteA menekültipar
Könyv - Bolti ár: 3 790 Ft
Internetes ár: 3 222 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az Istenek DNS-e - Zecharia SitchinAz Istenek DNS-e
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 4 792 Ft
20% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

A HunHír barátai

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2016 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat