HunHír.info

2019. Újkenyér hava 18. nap, Ilona napja.

Harapott a szerb kutya...

2019. augusztus 13. 11:20
Hunhír.info

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség bíróság elé állított egy szerb kamionost, mert erőszakosan lépett fel egy jogszerűen intézkedő pénzügyőrrel szemben a röszkei határátkelőnél.

Menedek - Engdahl

A szerb kamion össztömege meghaladta a megengedett 7,5 tonnát, azaz megsértette a kamionstopra vonatkozó rendelkezéseket. A pénzügyőr felszólított a sofőrt, hogy kísérje a szabálysértési irodába, aki ezt először megtagadta, majd az osztályvezető jelenlétében szidalmazni kezdte a zászlóst.

Az elkövető ki akarta vonni magát az eljárás alól, ezért megszerezte az íróasztalon lévő útlevelét és megpróbálta elhagyni az irodát, amit a pénzügyőr igyekezett megakadályozni. A kamionos dulakodni kezdett a zászlóssal, majd megharapta a sértett bal kezének mutató ujját, ezzel vérző, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva.

A szerb kamionos beismerte a bűnösségét az őrizetbe vétele után. A Szegedi Járásbíróság gyorsított eljárásban két év, végrehajtásában négy évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a kamionost hivatalos személy elleni erőszak miatt. Emellett három évre kiutasították Magyarország területéről. Az ítéletet az eljárás valamennyi szereplője tudomásul vette, így az jogerőre emelkedett.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az Apolló Holdcsalás - Arany  LászlóAz Apolló Holdcsalás
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A hunok Indiában - 3. bővített kiadás - Aradi ÉvaA hunok Indiában - 3. bővített kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 950 Ft
Internetes ár: 2 508 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Blue Book Projekt - Brad SteigerBlue Book Projekt
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Korunk földkérdése, létünk a tét - prof. Tanka EndreKorunk földkérdése, létünk a tét
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 2 975 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A magyar ősvallás és őstörténet elhallgatott összefüggései - Pálfi KárolyA magyar ősvallás és őstörténet elhallgatott összefüggései
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat