HunHír.info

2019. Áldás hava 16. nap, Aszlár napja.

Videóra vették a néger színész alakítását, aki eljátszotta, hogy rasszisták támadták meg

2019. június 26. 16:56
Hunhír.info

neger-bunozok-az-utcan-500.jpgTöbb száz oldalas iratanyagot és egy videót tett közzé a chicagói rendőrség Jussie Smollett, a rasszista botrányba keveredett színész ügyéről. Mint ismert, Jussie Smollett, az Empire című sorozat színésze januárban azt állította, hogy rasszista támadás áldozata lett, amit Donald Trump elnök támogatói hajtottak végre: elmondása szerint kötelet tekertek a nyaka köré és fehérítővel öntötték le. Meséje ugyanakkor hamar lelepleződött és kiderült, hogy mindenben hazudott: az egész támadást ő maga rendezte meg, hogy az elnök támogatóit rasszista huligánoknak állítsa be. Lebukása után viszont az ő kezén csattant a bilincs.

Magyar Menedék - Raffay

Most a hatóságok nyilvánosságra hoztak többek között olyan testkamerás felvételeket, amelyeken jól látható, hogy a Jussie Smollett elleni “támadás” után a hatóságok felkeresték otthonában a színészt, aki egy kötéllel a nyaka körül illusztrálta a soha meg nem történt bűncselekményt, amiben azt hazudta a rendőröknek, hogy rasszista-trumpista fehérek támadták meg. Az arca persze ki van takarva, de például elmondta azt is, hogy a “nyaka köré tekerték a kötelet”, illetve hogy “fehérítővel öntöttek le”. Amikor pedig a rendőrök mondták neki, hogy egyébként felvesznek mindent, amit mond, a felvételekhez szokott sorozatszínész meglehetősen érdekes módon azt mondja, hogy “nem akarom, hogy lefilmezzenek”.

A csalás vádját április elején egyszer már ejtették rendkívül felháborító körülmények között, ugyanakkor múlt pénteken egy helyi bíró kinevezett egy különleges ügyészt, hogy vizsgálja meg Cook megye ügyészi hivatalának korábbi elfogult döntését.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Deep State legyőzése - Jerome R. CorsiA Deep State legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A pénz istenei - F. William EngdahlA pénz istenei
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020 - Babucs ZoltánA Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
A kultúra diktatúrája - Bayer Zsolt - Szakács ÁrpádA kultúra diktatúrája
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Székely szótár küssebb és nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak - Sántha AttilaSzékely szótár küssebb és nagyobbacska gyermekeknek és cinkáknak
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 711 Ft
7% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat