HunHír.info

2019. Áldás hava 21. nap, Csóbán napja.

A 12-15 éves kis­lá­nyok paki meg­erő­sza­ko­lóit 7 éve nem ké­pe­sek de­por­tálni

2019. június 20. 06:26
Hunhír.info

Kislányokat erőszakolt meg és velük “kereskedett” egy főként pakisztániakból álló banda Manchester külvárosában, Rochdale-ben. A 12-15 éves lányokat esetenként több, szexre éhező muszlimmal egy szobába zárták be. Később az egyik kislány azt mondta, hogy az őt is megerőszakoló férfiak arra hivatkoztak, hogy ezt nekik megengedi a Korán.

Menedék - Baráthosi

A rendőrség 47 lányt ismer, akiket 2008 elejétől alkohol és kábítószerfüggővé tettek. Kilenc férfit 2012-ben elítéltek, közülük az alábbi képen látható Shabir Ahmed 66, Qari Abdul Rauf 50, Abdul Aziz 48 és Adil Khan 49 éves, korábban már brit-pakisztáni kettős állampolgár lett.

Közülük a legidősebb, Shabir Ahmed ( az “apa, balra) még börtönben tölti a 22 éves büntetését. A többiek már szabadon élnek. Az egyik áldozatuk, aki azóta már felnőtt, megdöbbenten és rémülten rohant be egy boltba, amikor szembe jött vele az utcán az, aki megerőszakolta. Egy másikuk pedig egy éjszakai klubban látta meg újra az egykori támadóját.

A helyiek a brit igazságszolgáltatás szégyenének tartják, hogy ezeket az embereket még nem utasították ki a szigetországból, pedig a hét évvel ezelőtt bírósági ítélet kimondta, hogy elvehető tőlük a brit állampolgárság.

Igaz, a bírák megjegyezték, hogy ez a döntés, melyet megfosztási határozatnak neveznek, nem vezet automatikusan kitoloncolási végzéshez. A megkérdezett ügyvédek szerint valószínű, hogy a mind a négy elítélt az Emberi Jogok Európai Egyezményére hivatkozik és ügyvédeik azzal érvelnek, hogy a kitoloncolásuk megakadályozná a családi élethez való jogukat. Mert az van nekik.

Metro

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Göbekli Tepe és a Szfinx misztikuma csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel - Andrew CollinsGöbekli Tepe és a Szfinx misztikuma csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 10 980 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
27% internetes kedvezménnyel
Gyógynövények a zsebemben - Szabó György Lopes-Szabó ZsuzsaGyógynövények a zsebemben
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 990 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A kultúra diktatúrája - Bayer Zsolt - Szakács ÁrpádA kultúra diktatúrája
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Titkos társaságok fogságában - Összeesküvés elméletek sorozatTitkos társaságok fogságában
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Horthy naptár 2019 - 4 db EGYÜTT KÜLÖNLEGES KEDVEZMÉNNYEL!!!! - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy naptár 2019 - 4 db EGYÜTT KÜLÖNLEGES KEDVEZMÉNNYEL!!!!
Naptár - Bolti ár: 14 000 Ft
Internetes ár: 9 990 Ft
29% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat