HunHír.info

2019. Áldás hava 16. nap, Aszlár napja.

Koncepciós eljárás folyt hazánk ellen - Újkéry főbíró úr vastagon a hunyó, s nem jön érte a fekete autó!

2019. június 19. 08:43
Hunhír.info

alkotmanymod.jpgTisztességtelen eljárásban ítélte el Magyarországot a Nemzetközi Bírói Egyesület, amelynek vizsgálatát saját bevallása szerint Ujkéry Csaba volt Somogy megyei főbíró rendelte meg, de egy magyarországi bírónő is szorgalmazta azt. Ujkéry ugyanis korábban munka- és baráti kapcsolatba került a szervezet delegációjának egyik tagjával, akinek az előbb említett bírónő ráadásul a felesége. A magyar igazságszolgáltatási rendszer ellen intézett kirohanásoknak mind-emellett politikai okai is lehetnek — erre a Tűzfalcsoport hívta fel a figyelmet, miután az oknyomozó blog szerkesztőinek feltűnt, hogy a támadások tavaly és most is a választások környékén élénkültek meg.

Menedek - Engdahl

Önleleplező interjút adott a jobbikos Alfahírnek a magyar igazságszolgáltatási rendszert kitartóan bíráló Ujkéry Csaba, az egykori Somogy Megyei Bíróság korábbi elnöke, amelyben a volt bírósági vezető lényegében elismerte: több alkalommal kérte a Nemzetközi Bírói Egyesület (IAJ) beavatkozását belügyeinkbe.

A szervezet ezeknek eleget téve végül az európai parlamenti választások előtt bő egy héttel vizsgálóbizottságot küldött Budapestre, utóbb pedig a hazai viszonyokat elmarasztaló jelentést fogadott el, amit Ujkéry akként értékelt, hogy a „delegáció gyakorlatilag megerősítettnek látta a kezdeményezésemben elmondottakat”.

A küldöttségről azonban nem árt tudni: három tagjának egyike az IAJ tiszteletbeli elnöke, Günter Woratsch volt, akiről ugyanebben az interjúban az egykori főbíró azt mondta: az évek során munka-, majd baráti kapcsolatba került vele. Woratsch felesége rá-adásul egy magyarországi bírónő, róla korábban megírtuk, hogy az egyesület marrákesi közgyűlésén tavaly szintén vizsgálatot követelt a szervezettől.

Ujkéry egyebekben kitért arra is, hogy szerinte Polt Péter legfőbb ügyész és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke tulajdonképpen a Fidesz zsoldjában állnak. Függetlenségük megkérdőjelezése éppen tőle azért is különös, mert az Alfahírnek saját elnöki működése kapcsán felidézte: abban az időben nemegyszer találkozott és beszélgetett bírósági, igazságszolgáltatási ügyekről ellenzéki politikusokkal.

Az OBH és a magyar igazságszolgáltatási rendszer elleni támadásokat illetően egyébként figyelemre méltó összefüggéseket mutatott ki a napokban a Tűzfalcsoport című oknyomozó blog.

„Kormánybuktatásra játszhat az OBT” (vagyis az Országos Bírói Tanács) című bejegyzésükben azt írták, hogy a testület szóvivője „elszabadult hajóágyúként rombolja tovább hazánk tekintélyét”.

Vadász Viktor hol a Soros György által is támogatott Helsinki Bizottsággal és a Soros-egyetem professzorával közös konferencián, hol pedig angol nyelvű Twitter-üzeneteiben fogalmaz meg kemény bírálatot, a közelmúltban például azt írta ki közösségi oldalának üzenőfalára, hogy „Mára bebizonyosodott: Tünde Handó = Fidesz” és hogy a magyar igazságszolgáltatási modell – amellyel a legnagyobb bajuk tulajdonképpen az, hogy nem ők irányítják; hogy nem ők döntik el kiből lesz bíró és bírósági vezető – megbukott.

A Tűzfalcsoport arra is felhívta a figyelmet, hogy az efféle támadások a választások előtt megélénkülnek. Tavaly az országgyűlési választás előtt néhány héttel mondta ki az akkor még Hilbert Edit, az OBT soros elnöke vezetése alatt álló Budapest Környéki Törvényszék első fokon, hogy Handó Tünde megsértette a szintén OBT-s és a 2006-os tevékenysége miatt a Gyurcsány-kormány rendőrterrorjának áldozatai között vérbíróként emlegetett Vasvári Csaba jogait.

Most pedig az európai parlamenti választások előestéjén jelentette be a tanács, hogy az Országgyűléshez fordul és kezdeményezi az OBH elnökének menesztését.

Az indítványukat egyébként – megalapozatlansága és elfogultsága miatt – a múlt héten utasította el nagy többséggel a parlament.

magyar nemzet

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Eredeti magyar nyelvtan - ÚJ, BŐVÍTETT KIADÁS! - Czakó GáborEredeti magyar nyelvtan - ÚJ, BŐVÍTETT KIADÁS!
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Összeesküvés elméletek - a teljes sorozat - Összeesküvés elméletek sorozatÖsszeesküvés elméletek - a teljes sorozat
Könyv - Bolti ár: 34 772 Ft
Internetes ár: 24 999 Ft
28% internetes kedvezménnyel
A magyar ősvallás és őstörténet elhallgatott összefüggései - Pálfi KárolyA magyar ősvallás és őstörténet elhallgatott összefüggései
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel
Határzár - Dobai GáborHatárzár
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Az Anunnakik impériuma - Jan Erik SigdellAz Anunnakik impériuma
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat