HunHír.info

2019. Napisten hava 18. nap, Viola napja.

Az úzvölgyi törvénytelenségek is szerepelnek a román ellenzék bizalmatlansági indítványában

2019. június 12. 16:20
Hunhír.info

Az úzvölgyi katonai temető ügye is szerepel a román ellenzéki pártok által beterjesztett bizalmatlansági indítványban, amelyről a parlament várhatóan jövő hét kedden fog szavazni. Az indítványt szerdán terjesztették be és olvasták fel a román törvényhozás két házának együttes ülésén. Eszerint a román kormánynak tudomása volt már egy hónapja a dormánfalvi polgármesteri hivatal által az úzvölgyi katonai temetőnél elkövetett törvénytelenségekről, ennek ellenére nem volt hajlandó párbeszédet kezdeményezni és gyorsan rendezni a nézeteltérést.

Magyar Menedék - Horthy-naptár 2019

A kormány rendelkezett ugyan megoldásokkal, de nem alkalmazta azokat, ehelyett káoszt és bizalmatlanságot keltett az állami intézményekkel szemben - olvasható az indítványban. Az ellenzék a május 26-i európai parlamenti választás után döntött úgy, hogy bizalmatlansági indítványt nyújt be, miután a román kormány fő erejét alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) történelmi mélypontnak számító 22 százalékos eredményt ért el, kisebbik koalíciós partnere, a Calin Popescu Tariceanu vezette ALDE pedig be sem jutott az európai törvényhozásba, mivel nem érte el az 5 százalékos bejutási küszöböt.

Az indítvány szövege szerint a választás után egyértelművé vált, hogy távoznia kell ennek a "mérgező kormánynak", amely megosztotta a társadalmat az igazságügyi törvények vitatott módosításával, "merényletet követett el a jogállamiság és a demokrácia ellen", illetve "eljátszotta az ország modernizálásának lehetőségét".

A bizalmatlansági indítványt az ellenzék fő erejét alkotó Nemzeti Liberális Párt (PNL) terjesztette be, de támogatja a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Dacian Ciolos vezette PLUS alkotta pártszövetség, a Traian Basescu volt államfő által védnökölt Népi Mozgalom Párt (PMP), akárcsak a Victor Ponta volt miniszterelnök által vezetett Pro Románia. Az indítványt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói is aláírták, mi több Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán kijelentette: a szövetség törvényhozói is meg fogják szavazni. Kelemen szerint ebben közrejátszott az úzvölgyi katonai temetőnél történtek. Az RMDSZ az EP-választás előtt három nappal függesztette fel a PSD-ALDE koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodását a katonai temetőnél történtek miatt, ahol a román önkormányzat törvénytelenül kereszteket állíttatott magyar honvédsírok fölött.

Az indítvány széles körű támogatottsága ellenére az ellenzék egyelőre nem rendelkezik elegendő szavazattal a kormánybuktatáshoz, ehhez még mintegy 20 voksra lenne szüksége, amit csak a PSD vagy az ALDE honatyái részéről szerezhetne meg. A pártok közötti tárgyalások és egyeztetések jövő keddig folytatódnak.


(MTI)

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Trianon 100
Trianon 100
Könyv - Bolti ár: 12 000 Ft
Internetes ár: 10 800 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Az Apolló Holdcsalás - Arany  LászlóAz Apolló Holdcsalás
Könyv - Bolti ár: 5 990 Ft
Internetes ár: 5 391 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Göbekli Tepe és a Szfinx misztikuma csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel - Andrew CollinsGöbekli Tepe és a Szfinx misztikuma csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 10 980 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
27% internetes kedvezménnyel
Árpád Kódex
Árpád Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 982 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Antikrisztus - KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinAntikrisztus - KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 699 Ft
Internetes ár: 1 529 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat