HunHír.info

2019. Napisten hava 19. nap, Gerle napja.

Lemondott Theresa May brit miniszterelnök

2019. május 24. 12:47
Hunhír.info

11 óra előtt bejelentette lemondását Theresa May. A brit miniszterelnök a délelőtti órákban találkozott Sir Graham Brady-vel az 1922 Bizottság elnökével, azt követően, hogy a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának legbefolyásosabb szakpolitikai testülete szerdán este tartott értekezletén kiderült, azonnali hatállyal újabb bizalmatlansági indítványt akarnak benyújtani.

Magyar Menedék - Horthy-naptár 2019

Újságírók hada várta Theresa Mayt a Downing Street 10 előtt, hogy tájékoztassa a sajtót a Graham Bradyel folytatott megbeszélés részleteiről és arról, távozik-e a miniszterelnöki posztról.

Ekkor még semmi biztosat nem lehetett tudni, ugyanis a reggel sajtónak kiküldött e-mail, amelynek a tervezett elnöki beszédet kellett volna tartalmaznia, üres volt – írta az Euronews.com, amely percekkel később már élőben közvetítette a kormányfő lemondását.

Rövid beszédében Theresa May bejelentette lemondását, nem csak a miniszterelnökségről, hanem a Konzervatív Párt éléről is. Közlése szerint június 7-ével hagyja el hivatalát.

Az Euronews beszámolója szerint May a könnyeivel küzdve tette meg bejelentését. Azt mondta, az ország érdekében cselekszik. Hozzátette, hogy ő volt az ország második női kormányfője, és reméli, hogy nem az utolsó.

A június 7-ei távozás azt jelenti, hogy még May fogadja majd Donald trump amerikai elnököt, mikor az Egyesült Királyságba látogat.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

János vitéz - Toldi - Petőfi Sándor - Arany JánosJános vitéz - Toldi
Könyv - Bolti ár: 5 200 Ft
Internetes ár: 4 680 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Árpád Kódex
Árpád Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 982 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Így főznek a katonák - Őszy Tóth GábrielÍgy főznek a katonák
Könyv - Bolti ár: 8 500 Ft
Internetes ár: 7 225 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Nyusziék húsvétja KIFESTŐ
Nyusziék húsvétja KIFESTŐ
Könyv - Bolti ár: 1 699 Ft
Internetes ár: 1 699 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Legyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve - Kossuth LajosLegyen tehát harc - Kossuth Lajos füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 200 Ft
Internetes ár: 1 870 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat