HunHír.info

2019. Napisten hava 19. nap, Gerle napja.

A Kúria szerint is a bankokat segítették a bíróságok a devizahiteles perekben

2019. május 22. 14:20
Hunhír.info

Sokat hibáztak a bíróságok a devizaperek elbírálásakor – derül ki a HVG birtokába került, Kúrián készült anyagból. Nem csak a törvények, hanem a bíróságok sem voltak túlságosan adósbarátok – áll a Kúria polgári kollégiuma vezetőjének kérésére lefolytatott vizsgálat alapján készült anyagban.

Menedék - Atilla

A vitaanyag, amelyet az e heti HVG mutat be, a devizaperek elbírálását vizsgálta. Egész pontosan azt, miért utasították el a bíróságok csaknem egységesen a kérelmeket, hogy érvénytelennek nyilvánítsák a szerződéseket, amelyek az árfolyamkockázatot a fogyasztóra hárították át. Az Európai Unió Bírósága azt mondta ki: a bankok kötelesek megfelelő felvilágosítást adni a kölcsönfelvevőknek. Vagyis ha az adóst nem tájékoztatták kielégítően az árfolyamkockázatról, akkor a szerződésnek ez a része érvénytelen lenne – legalábbis elvben. A magyar bíróságok azonban sokáig nem így látták ezt.

Ritkán fordult elő, hogy a tanúként meghallgatott banki ügyintéző nyilatkozatát megkérdőjelezték volna. Akadt olyan bíróság is, amely még akkor sem találta bizonyítottnak az elégtelen tájékoztatást, ha ezt az ügyintéző is megerősítette.

De az is megesett, hogy elfogadták, hogy a tájékoztatót elrejtették az apró betűs részben.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az Anunnakik impériuma - Jan Erik SigdellAz Anunnakik impériuma
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Göbekli Tepe és a Szfinx misztikuma csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel - Andrew CollinsGöbekli Tepe és a Szfinx misztikuma csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 10 980 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
27% internetes kedvezménnyel
A Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020 - Babucs ZoltánA Nemzeti Összetartozás naptára 1920-2020
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 2 990 Ft
25% internetes kedvezménnyel
Trianon Múzeum történelmi falinaptára 2019
Trianon Múzeum történelmi falinaptára 2019
Naptár - Bolti ár: 3 600 Ft
Internetes ár: 3 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Tiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinTiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat