HunHír.info

2019. Napisten hava 19. nap, Gerle napja.

Visszatérőben a kommunista idők Erdélyben: Wass Albert irodalmi műsor miatt nyomoz a román rendőrség

2019. május 21. 13:49
Hunhír.info

wass-albert-250.jpgVizsgálatot indított a román rendőrség egy Székelyudvarhelyen tavaly októberben tartott Wass Albert irodalmi műsor miatt – közölte Sorbán Attila Örs, a Wass Albert-estek rendezvénysorozatot szervező Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke kedden egy Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón. Az egyesület közölte: megfélemlítési akciónak tekinti a rendőrségi eljárást.

Magyar Menedék - Grandpierre

Az EMI a tájékoztatóról kiadott közleményében tudatta: a rendőrség azzal gyanúsítja a rendezvény főszervezőjét, hogy a tavaly október 12-én tartott székelyudvarhelyi Wass-előadással megsértette a háborús bűnösök népszerűsítését tiltó 2002/31-es kormányrendeletet. Az EMI közölte: a vizsgált rendezvényen a Pannonikum zenekar dalai és a könyvesboltokban Erdély-szerte szabadon árusított Wass Albert-könyvből választott versek voltak hallhatók. Az egyesület kinyilvánította: a Wass Albert-estek műsor a szülőföld és a nemzet szeretetét volt hivatott Wass Albert irodalmi munkásságán keresztül népszerűsíteni, a műsornak semmilyen más célja nem volt. Az EMI felidézte: az egyesület elnökét és alelnökét tavaly egyszer már kihallgatta a rendőrség ugyanebben az ügyben.

Az egyesület közölte: megfélemlítési akciónak tekinti a rendőrségi eljárást.

Egy kulturális rendezvény ilyen szintű kiforgatása és megtámadása folytatása annak a magyarellenes hadjáratnak, amelyet a román állam évek óta folytat saját állampolgárival szemben – áll az egyesület közleményében. Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albert írót azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy több ember kivégzésére bujtotta fel az 1940-ben Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereget. Az írót és apját 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Wass Albert a háború után nem tért vissza Erdélybe, 1951-től az Egyesült Államokban telepedett le. A kommunista román hatóságok kiadatási kérelmét az amerikai igazságügyi minisztérium több rendben is megvizsgálta, és megalapozatlannak találván elutasította.

Wass Albert halála után az író egyik fia elindította a rehabilitálás romániai folyamatát, de perújrafelvételi kérését a román legfelsőbb bíróság 2008-ban jogerősen elutasította. A gyergyószentmiklósi ügyészség 2013-ban gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi magyar értelmiségieket vizsgált ki Wass Alberthez kapcsolódó rendezvények szervezése miatt, de nem indított bűnvádi eljárást az érintettek ellen.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Álom hava - Nemzeti sorsballada DVD - Bicskei ZoltánÁlom hava - Nemzeti sorsballada DVD
DVD - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A székely nemzet atlasza - Faragó ImreA székely nemzet atlasza
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 700 Ft
10% internetes kedvezménnyel
János vitéz - Toldi - Petőfi Sándor - Arany JánosJános vitéz - Toldi
Könyv - Bolti ár: 5 200 Ft
Internetes ár: 4 680 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Ne bántsd a magyart! - Szájer JózsefNe bántsd a magyart!
Könyv - Bolti ár: 3 950 Ft
Internetes ár: 3 674 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Világhódító államterrorizmus - Összeesküvés elméletek sorozatVilághódító államterrorizmus
Könyv - Bolti ár: 1 199 Ft
Internetes ár: 1 199 Ft
0% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat