HunHír.info

2019. Napisten hava 19. nap, Gerle napja.

Nyomoznak a Jobbik ajánlásain talált hamis aláírások ügyében

2019. május 20. 10:00
Hunhír.info

Nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Jobbik EP-választási aláíróívein szereplő valótlan aláírások miatt – értesült a Magyar Nemzet. Információik szerint az érintett dokumentumokat lefoglalták, és az ügyben korábban feljelentést tevő Bertók Mártont ki is hallgatták. Ismert, a korábban a Jobbikkal szimpatizáló szegedi fiatalember azzal a megkereséssel fordult a Nemzeti Választási Irodához (NVI), hogy kikérje, adatai mely pártok ajánlásai között szerepelnek.

Menedék - Bayer

Az iroda válaszaiból kiderült, neve, címe, személyi azonosítója, sőt aláírása is úgy került a Jobbik ajánlóíveire, hogy ő azt nem írta alá. Bertók Márton mellett a Mi Hazánk Mozgalom is feljelentéssel fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, mivel Bertók ennek a pártnak adott ajánlást.

A Jobbik ívein Tóth Péter, a párt Csongrád megyei elnökének szignója szerepelt, vagyis ő gyűjtötte a támogatásokat. Tóth Péter személye onnan lehet ismerős, hogy a Jobbik tavalyi tisztújítása előtt „pénzt vagy bármit” ajánlott egy hangfelvételen azért, hogy Sneider Tamást támogassák.

A Szegedma.hu megkeresésére Tóth Péter azt mondta, hogy szándékos szabotázst sejt az ügy mögött. Állítása szerint más párthoz hasonlóan a jobbikos gyűjtők sem rendelkeznek olyan hatósági jogosítvánnyal, hogy hitelt érdemlően ellenőrizni tudnák az aláírók személyazonosságát, és kiszűrjék azokat, akik a rossz, lejárató szándékkal jelentkeznek náluk.

Az adatok kikérését Bertók azzal indokolta, hogy a Jobbik alig 48 óra alatt gyűjtött össze több mint húszezer aláírást, ami a pártot jól ismerők szerint példa nélküli teljesítmény. 2014-ben, a legutóbbi EP-választást megelőzően a párt 11 nap alatt gyűjtött 38 ezer aláírást.

A Magyar Nemzet szerint az LMP íveire is kerülhetett hamis aláírás, ugyanis volt olyan állampolgár, aki az NVI válasza szerint a zöldpártot is támogatta, azonban adatai és aláírása a tudta nélkül szerepel a választási papírokon. Az illető korábban Jobbik-szimpatizáns volt, de állítása szerint soha, semmilyen módon sem támogatta az LMP-t, így teljesen érthetetlen számára, adatai miként kerülhettek a párthoz.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Trianon Múzeum történelmi falinaptára 2019
Trianon Múzeum történelmi falinaptára 2019
Naptár - Bolti ár: 3 600 Ft
Internetes ár: 3 600 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Olvasgatni való - Rónaszegi MiklósOlvasgatni való
Könyv - Bolti ár: 2 000 Ft
Internetes ár: 2 000 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Mi a szösz? - Bárdosi VilmosMi a szösz?
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A székely nemzet atlasza - Faragó ImreA székely nemzet atlasza
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 700 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Összeesküvés elméletek - a teljes sorozat - Összeesküvés elméletek sorozatÖsszeesküvés elméletek - a teljes sorozat
Könyv - Bolti ár: 34 772 Ft
Internetes ár: 24 999 Ft
28% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat