HunHír.info

2019. Napisten hava 25. nap, Koppánd napja.

Unokázós csalás: egy 16 éves, káli „lány” is lebukott

2019. május 19. 13:19
Hunhír.info

A rendőrség még februárban, egy kispesti lakásban fogott el két "férfit", akik unokázós csalásokat követtek el Budapesten. A módszerük az volt, hogy kerületekre lebontva vezetékes telefonszámokat hívtak fel, majd a telefonáló a hívott fél rokonának, vagy barátjának adta ki magát és közölte, hogy a közeli hozzátartozójukat albánok elrabolták, fogvatartják és bántalmazzák, ezért pénzre van szüksége.

Menedek - Engdahl

Az elkövetők 16 MAGYAR embert hívtak fel, közülük öt idős személytől több mint 1,5 millió forint értékben arany ékszereket, valamint hárommillió forintot csaltak ki.

A police.hu most azt írja, 15-én több helyen összehangolt kutatást tartottak, mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, átutalási megbízásokat és taxi nyugtát találtak. A rendőrök még aznap Kálon elfogták a csalók 16 éves társát, aki az egyik bűncselekménynél a pénzt vette át a sértettől.

A nyomozók a "lányt" csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint azonosították a 26 éves B. Szabinát, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki orgazdaság miatt.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Tiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM - Hihetetlen MagazinTiltott evangéliumok - Hihetetlen Magazin KÜLÖNSZÁM
Könyv - Bolti ár: 1 499 Ft
Internetes ár: 1 499 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Öröktűz I-II. DVD - Jelenczki IstvánÖröktűz I-II. DVD
DVD - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Álom hava - Nemzeti sorsballada DVD - Bicskei ZoltánÁlom hava - Nemzeti sorsballada DVD
DVD - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 691 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Káosz és rend III. - Hajnali sugár - Benkő LászlóKáosz és rend III. - Hajnali sugár
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 2 974 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Kozmikus tudat csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel - László ErvinKozmikus tudat csomag - 2 könyv együtt kedvezménnyel
Könyv - Bolti ár: 9 490 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
26% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat