HunHír.info

2019. Áldás hava 21. nap, Csóbán napja.

A börtönből követett el telefonos csalásokat egy „férfi"

2019. május 14. 10:25
Hunhír.info

Vádat emeltek egy fogvatartott ellen, aki egy nyeremény ígéretével összességében mintegy 1,4 millió forintot csalt ki csaknem ötven embertől telefonon, a megszerzett pénzt pedig szerencsejátékokra fordította - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottat 47 rendbeli, különös visszaesőként elkövetett csalással, őt segítő négy hozzátartozóját, ismerősét pedig folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják.

Menedek - Engdahl

A vádirat szerint a férfi fogvatartott társaitól eltanulta a módszert, miként lehet átalakítani a nekik kiosztott mobiltelefonokat úgy, hogy a számukra engedélyezetteken kívül más számokat is hívni lehessen. Ezt követően több SIM-kártyát is eljuttattak hozzá, ő pedig a kikódolt telefonokkal 2016 áprilisa és októbere között számára ismeretlen embereket hívott fel azért, hogy tőlük egy nemlétező nyeremény ígéretével pénzt csaljon ki.

A férfi egy mobilszolgáltató alkalmazottjának adta ki magát, és közölte a sértettekkel, hogy egy nyereményjátékon 150 ezer forintot nyertek. Azt mondta nekik, a nyereményhez úgy tudnak hozzájutni, ha a lehető legrövidebb időn belül egy bankautomatánál a bankkártyájukat használva beütik az általa megadott kódokat. A sértettek azonban a fogvatartott által használt mobiltelefonszám egyenlegét töltötték fel. A vádlott csaknem ötven sértettnek okozott 5 ezer és 270 ezer forint közötti kárt.

A férfi megtudta, hogy ha az általa használt hívószámokat regisztrálja egy szolgáltatónál, akkor a csalásból származó pénzt szerencsejátékra is fordíthatja. A folyamatos, kis összegű játékok esetén a nyerési esély jelentős volt, a megjátszott tételek 30-50 százalékát nyerhette vissza hosszú távon.

A nyereményeket általa megadott bankszámlákra utaltatta, amelyeket ismerősei, hozzátartozói nyitottak meg. Ők segítettek a megszerzett mintegy 1,4 millió forint eredetét is eltitkolni.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ady Endre és a Nyugat - keménytáblás - Raffay ErnőAdy Endre és a Nyugat - keménytáblás
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Deep State legyőzése - Jerome R. CorsiA Deep State legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Akciós Horthy-csomag ajándék Horthy naptárral - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóAkciós Horthy-csomag ajándék Horthy naptárral
Könyv - Bolti ár: 12 000 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
33% internetes kedvezménnyel
Blue Book Projekt - Brad SteigerBlue Book Projekt
Könyv - Bolti ár: 5 500 Ft
Internetes ár: 4 950 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Atlantisz - Az özönvíz előtti világ - Ignatius DonnellyAtlantisz - Az özönvíz előtti világ
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat