HunHír.info

2019. Napisten hava 19. nap, Gerle napja.

Címzett e-mail címe:
Feladó e-mail címe:
Üzenet:

Legyünk éberek!

2019. május 13. 19:12
Hunhír.info

uz-volgye250.jpg...Az áldatlan helyzet nem oldódott meg tehát, ezért továbbra is őrködnünk kell az Úz völgyében nyugvó hőseink álma fölött. Ennek érdekében viszont összefogást, és ezáltal erőt szükséges felmutatnunk, illetve ébereknek lennünk, mert ellenkező esetben bármikor végrehajthatják aljas tervüket. Sunyi módon, titokban, hogy ne tudjuk megakadályozni. Tisztségviselőinknek pedig sürgetni kell a haditemető eredeti arculatának a visszaállítását, valamint a megyehatár egyértelmű kijelölését a történelmi igazságnak és érvényben lévő törvényeknek megfelelően...

Menedék - Bayer

Elhalasztják az általa nemzetközinek nevezett, Úz-völgyi katonatemetőben felújított román hősök emlékművének május 17-re tervezett avatóünnepségét. Mindezt Constantin Toma dormánfalvi polgármester jelentette be szombaton délután, egy kampányrendezvény végén. A mintegy mellékesen közölt intézkedést az ilyen esetekben előírt törvényes háttér megteremtésének a szükségességében jelölte meg. Ugyanakkor azt is hozzátette, nem akarnak kellemetlenséget és feszültséget kelteni Hargita és Bákó megyék határán.

Mielőtt azonban örömünnepet ülnénk a hirtelen felröppent „jó hír” hallatán, jobb, ha alaposan megvizsgáljuk az elhangzottakat, és feltárjuk azok kódolt üzenetét. Ezt megcselekedvén ugyanis kiderül, hogy a sírkertünk sorsáért még mindig aggódhatunk, mert továbbra is a történelemhamisítás mételyével mérgezik a román köztudatot. Hiszen egy román hősi emlékmű rendbetételét emlegetik, miközben a valóságban újat állítottak a hozzá tartozó 50 kereszttel együtt. Ráadásul ezek képzeletbeli román katonák sírjait jelölik, az oda valóban elhantolt magyar honvédek csontjai fölött. Mindezt nyilván nem véletlenül, hanem a munkálatok jogossága igazolásának a szándékával teszik, így akarván megtéveszteni és a maguk oldalára állítani a jóhiszemű románokat. De az se kerülje el a figyelmünket, hogy nem a szándék lemondásáról, hanem csupán az elnapolásáról van szó a törvényes háttér megteremtéséig. Ami viszont akár a jelenlegi állapot szentesítését is jelentheti, például Hargita megye jelenlegi határának a módosítása által.

Az áldatlan helyzet nem oldódott meg tehát, ezért továbbra is őrködnünk kell az Úz völgyében nyugvó hőseink álma fölött. Ennek érdekében viszont összefogást, és ezáltal erőt szükséges felmutatnunk, illetve ébereknek lennünk, mert ellenkező esetben bármikor végrehajthatják aljas tervüket. Sunyi módon, titokban, hogy ne tudjuk megakadályozni. Tisztségviselőinknek pedig sürgetni kell a haditemető eredeti arculatának a visszaállítását, valamint a megyehatár egyértelmű kijelölését a történelmi igazságnak és érvényben lévő törvényeknek megfelelően.

Bedő Zoltán 2019.05.13

Székely Hírmondó

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Mi a szösz? - Bárdosi VilmosMi a szösz?
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Itt élned, halnod kell 2DVD+1CD+1 KÖNYV - Koltay GáborItt élned, halnod kell 2DVD+1CD+1 KÖNYV
DVD - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel
Jézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában - Mirza Ghulam AhmadJézus Krisztus Vízöntő Evangéliuma - Jézus Indiában
Könyv - Bolti ár: 8 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
11% internetes kedvezménnyel
A magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben! - Badiny Jós FerencA magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben!
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Kuruc világ I. - Vadrózsa és kard - Nemere IstvánKuruc világ I. - Vadrózsa és kard
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 549 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat