HunHír.info

2019. Újkenyér hava 24. nap, Vázsoly napja.

A víz termékenységvarázsló erején alapszik a locsolkodás hagyománya

2019. április 22. 06:15
Hunhír.info

viz.jpgA víz tisztító, termékenységvarázsló erejére vezethető vissza a locsolkodás mint hagyomány kialakulása - mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató. Mindazonáltal a húsvéti ünnepkörben nem csak húsvéthétfőn locsolkodtak, nagypénteken például az állatokat vitték füröszteni, hogy egészségesek legyenek. Virágvasárnap pedig mindenki megmosdott a "szótlan" vízben, amelybe piros tojást is tettek, hogy szépek és egészségesek legyenek - ismertette a néprajzkutató.

Menedék - Bayer

Húsvéthétfőn a felnőtt legények közösen mentek a lányokat locsolni, akiknek udvaroltak, a gyerekek pedig keresztanyjukat mentek meglátogatni, mivel a kereszteléshez is kapcsolódik ez az időszak.

Tátrai Zsuzsanna elmondása szerint a vízzel való locsolkodás korábban kiment a divatból, amelyet részben azzal indokolt, hogy nincsenek már zárt közösségek, valamint azzal, hogy az emberek úgy gondolták, nem illő már vízzel locsolni. Azonban úgy tűnik, ismét divatba jöhet ez a hagyomány - jegyezte meg

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Fallaci - Wéber KrisztinaA Fallaci
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 150 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Anunnaki csomag - 2 könyv együtt kedvezőbben - Zecharia Sitchin - Chris HardyAnunnaki csomag - 2 könyv együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 11 000 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
27% internetes kedvezménnyel
A hódító Iszlám és a terror - Földi PálA hódító Iszlám és a terror
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Mi a szösz? - Bárdosi VilmosMi a szösz?
Könyv - Bolti ár: 2 490 Ft
Internetes ár: 2 117 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Ősi Magyarország - Grandpierre AttilaŐsi Magyarország
Könyv - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 375 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:


...népszokás:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat